Előrebocsátom: konyakozni nem szoktam. Sőt, a konyakról kifejezetten negatív emlékeim vannak, középiskolában menő dolognak tűnt ugyanis, ha valaki a házibuliba jugoszláv Napoleonnal állított be. A másnapokra ma is élénken emlékszem. Úgyhogy teljesen laikusként, viszont nagy várakozásokkal mentem a Royal Cognac House által szervezett kóstolóra.

Az est házigazdája a cég ügyvezetője, dr. Körmöczi Imre volt, aki kimerítő előadást tartott az alapokról, azaz a konyak eredetéről, a lepárlási eljárásról, valamint a kóstolási szabályokról. Az átadott információ-halmazt megpróbálhatnám visszaadni, de egyrészt valószínűleg nem lenne ez teljes, másrészt a cég honlapján mindezt rendszerezetten el is lehet olvasni.

Az nem lepett meg, hogy ez az ital is véletlenek sorozatának köszönheti világra jöttét – ha Bordeaux nem tesz hűségesküt az angoloknak, akkor lehet, hogy a Cognac régió is a borkészítés mellett marad. Másrészt, ha a hugenották nem La Rochelle-be telepednek le, akkor valószínűleg a hollandok sem kezdik el az innen származó bort lepárolni, hogy brandy-ként a tengeri utazásokra vitt vizet fertőtlenítsék vele. És persze a lepárló-üzemeiket sem telepítik át ebbe a régióba, és nem jönnek rá, hogy a kész párlatot felesleges túlságosan felvizezni, jó az úgy 40%-os töménységben, magában is. Meglepő volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy a filoxéra-pusztításig Franciaország legnagyobb borrégiója Cognac volt – a kereslet a konyak iránt töretlennek bizonyult. A filoxéra után kialakult a végleges fajtaválaszték a régióban: elsősorban ugni blanc, folle blanche és colombard szőlőkből készül a konyak.

A konyak készítése a szőlő szeptember végi, október eleji szüretével kezdődik, és március 31-ig tart. Akinek ekkora nem sikerült kétszer lepárolnia az alapanyagot (ami egy nagyon savas, 9-es alkoholú alapbor), az abban az évben a szabályok szerint a cognac szót a brandy-jére nem írhatja rá. A konyak a másodszori lepárlás során keletkező párlat közepéből, az ún. szívből készül, aminek 60-72%-os alkoholtartalma van. Ezt utána ki-ki ízlésének megfelelő tölgyfahordóba teszi a fenti eau-de-vie-t.

A kóstoló meghívott konyakháza a Delamain volt, akik kizárólag használt, a limouisin-i erdőkből származó tölgyhordókba töltik az alapanyagot. Ráadásul ők kereskedőház, azaz saját szőlővel és lepárlóval nem is rendelkeznek, viszont a hat cognac-i termőterület közül kizárólag a legjobbnak tartott Grande Champagne-ból vásárolnak. Elég régóta, ugyanis a cég elődjét 1759-ben alapította James Delamain. Az a cég tönkrement, így a konyakos üvegeken az 1824-es újraalapítás dátuma szerepel. A cég az egyik legtradicionálisabb konyakkészítő a régióban. VS és VSOP, azaz 2, illetve 4 éves konyakokat nem készítenek, kizárólag XO, azaz extra old blendekkel (házasítással) és évjáratos (vintage) konyakokkal foglalkoznak. Ráadásul az XO-nál előírt minimum hat éves érlelés helyett náluk a legfiatalabb konyak átlagos életkora 25 év. A kóstolt konyakok ezúttal blend-ek, azaz különböző eaux-de-vie-k (alapkonyakok) házasításai. Mivel az alkoholtartalmat is be kell állítani 40% környékére, ráadásul a kifinomult konyakkóstolók a blend-ekben kifejezetten az állandóságot keresik, ezért a keverőmester szerepe kiemelt a készítési folyamatban. A Delamain-nál ráadásul egy blend előállítása sem egyik napról a másikra történik: az alkoholszint beállítása két évig tart, ennyi ideig adagolnak az alapanyaghoz visszahígított konyakot (ún. faibles-t – minden évjáratból félretesznek 15%-os alkoholtartalomra hígított konyakot és a keverésnél desztillált víz helyett ezt használják).

Három Delamain konyakon keresztül bepillantást nyertem a konyakok érdekes világába. Három különböző blend, három különböző érlelési idő – nem meglepő módon három markánsan eltérő konyak került a poharamba.

Elsőként a Pale & Dry nevű, átlagosan 25 éves eaux-de-vie-kből összeállított konyakot kóstoltuk. A márka 1920 óta van piacon, így Dominique Touteu kóstolómesternek nincs könnyű dolga, hogy évről-évre pontosan ugyanazokat az illatokat zárja palackba. Mert egy konyakot elsősorban az illata alapján ismernek fel a hozzáértők. Nos, én nem vagyok hozzáértő, de legközelebb a virágos, citrusos, trópusi gyümölcsös jegyeket keresném a poharamban. Apropó: pohár. A klasszikus, öblös poharak alkalmatlanok konyakkóstolásra, erről a helyszínen meggyőződhettünk. Egy tulipánformájú pohár sokkal célravezetőbb volt. A konyak ízé elsősorban szárított gyümölcsös volt.

Az esti imák után Vesper-nek elnevezett konyakot az ötvenes évek óta készítik Delamain-ék, és 35 éves érlelés után kerülhet piacra. Mély, borostyánszínű ez a tétel, illatában sokkal fűszeresebb, mint a Pale & Dry. Hordófűszerek, vanília, és sok-sok füge – ezt jegyeztem fel a szagláspróba után. Ízében is markánsabb, mint előző társa, csokoládét és fűszereket találtam benne. Az üres poharat félretettem, és az illat intenzitása a kóstoló végére sem csökkent. Állítólag legalább 24 óra múlva is ugyanezt árasztotta volna az üres pohár.

A konyakház legújabb blend-je az Extra Grand Champagne nevet kapta. 2006-ban készült először, 40 éves tételek keveréséből. Laikusként is elbűvölőnek találtam ezt az italt, a dohányos, aszalt gyümölcsös, finoman parfümös illatok kifejezetten elegánsak voltak. Ízében érett, krémes, kicsit marcipános jegyeket találtam, amiket megfogni kevésbé tudok, mint egy bor karaktereit. De meginni is jó élmény volt ez a konyakot. Ha lenne felesleges 81 ezer forintom, még a barátaimnak is bemutatnám, milyen egy igazán izgalmas konyak.

Végezetül egy érdekesség: tudják, hogy az amerikaiak után kik a világ második legnagyobb konyakfogyasztói? Az angyalok. Ugyanis az érlelés során elpárolgó, jórészt alkoholból álló eau-de-vie-t a franciák úgy nevezik: az angyalok része (part des anges).