Ha leporoljuk időről-időre előhúzott kékfrankos-radarunkat és vetünk rá egy pillantást, számos fényes folt rajzolódik ki a szemünk előtt. Vitatkozhatunk arról, hogy a legélénkebben izzó pontok Sopron vagy Gyöngyöspata környékét pettyezik-e, de mindenesetre majd mindenfelé láthatjuk aktivitás jeleit, halványan még talán Hajós-Baja is pislákolni látszik. Villányt azonban csak némi maszatolás jelzi ezen a képernyőn, mintha a kékfrankos valamiért nem működne ezen a tájon – vagy éppen senki sem venné őt elég komolyan.

Ez utóbbi egészen biztosan nem mondható el Horst Hummelről, aki szilárdan hisz a kékfrankos és borvidék közös jövőjében, hovatovább ezt demonstrálni sem rest: a portugieserhez hasonlóan sógorék kedvenc szőlőjéből is megpróbálja kihozni a maximumot (és itt sem a helyben népszerű mazsolaszüret + barrik képletet alkalmazza). Saját praxisomban egyetlen ehhez fogható villányival sem találkoztam még, és ez újfent csakúgy szól a fajtának, mint magának a bor stílusának. Elegancia és egyensúly, fajtajelleg, tipicitás, ezek itt a kulcsszavak. Szerintem a legautentikusabb villányi borok ma ebben a pincében készülnek (az év borásza díjat már most ki tudnám osztani).

Gere Tamás Kékfrankos 2009

Villányi léptékkel nézve kedvező árú, valójában nagyon drága bor. Az első, ami eszembe jut a pohárba szagolva, hogy dél-olasz eredetű a tartalma és hatalmas tartályokban érkezett kis hazánkba. Bizonytalan, alaktalan, jellegtelen, vékony és keserű a vége. Mondhatni büntet. Villányi Védett Eredetű Classicus bor. 2 pont (a javulás nem igazán szembetűnő a 2004-es évjárathoz képest; kb 1800 Ft)

Wunderlich Kékfrankos 2009

Ég és föld a különbség a Geréhez képest, itt máris bizakodó vagyok. Még azt is megkockáztatnám, hogy a villányi terroirt tükrözi, és a kékfrankos máshol nem reprodukálható arcát mutatja felénk – amit érdemes is megmutatni. Süt belőle a déli jelleg, de sem túlérés, sem hordó nem ront rajta. Szépen hozza a fajtajelleget, illatában fekete meggy, fűszerek, szerecsendió, dió, némi bőr, és meglepő egzotikumként jázminos zöld tea. Kóstolva azonnal feltűnnek kékfrankoshoz méltó, élénk savai, az arányok, a magasabb szerkezet is stimmel. A tannin visszafogott, ettől kedvesebb, behízelgőbb – fogyasztásra kész. Jó vétel (kb. 2200 forintért vettem a Teszkóban). 5-5+

Hummel Kékfrankos 2008

Az alapbor. A Wunderlichtől hűvösebb karakterű, mentes bármiféle sminktől, messzebb nem is állhatna az újvilági boroktól. Illatában savanykás fekete meggy, cigánymeggy, szegfűszeges, kardamomos fűszeresség, animalitás. Szájban élénk savak, csontszáraz érzet, az a fajta, ami valószínűleg lágyabb savak mellett sem tűnne édesnek, egész egyszerűen mert tényleg száraz. Szikárabb, strukturáltabb, erőteljes, de érett tanninokkal, mintha csak érlelésre készült volna. Természetes és fajtajelleges, viszont kissé rakoncátlannak és nyersnek hat jelenleg. Egy évet még legalább ülnék rajta, már ha lenne még egy palackom. 5/6 pont (7,5 EUR)

Szemes Kékfrankos 2008

A Bortársaság akciózta egy ezresért, ez éppen fele az eredeti árnak. A koncentráció elsőre meggyőző, a bor gazdagsága alapján én aligha akarnám temetni a fajtát Villányban. Hanem a fahasználat és a kidolgozottság... füstös, kókuszos, túlzó hordó, a háttérben aszalt szilva és fekete meggy. Kóstolva intenzív ízű, de ehhez a tölgy túl sokat tesz hozzá. Meleg karakterű, érett déli bor, ugyanakkor savanyúba fordul, és még így sem teljesen száraz. Kissé diszharmonikus. Tartalmas, de elnagyzolt. Gyenge hármas.

Bock Kékfrankos Fekete-hegy Selection 2008

Mintha a szőlő még a tőkén odakozmált volna. Már most megérinti egy enyhe oxidáció, szinte koravénnek hat: negrós, bitumenes jegyek tűnnek fel illatában, mely egyébként édes és lekváros. Kóstolva széles, lágy, krémes és behízelgő. A magasabb alkohol simít és kerekít, élei valóban nincsenek, az árat viszont a lecsengésben fizetjük meg a csipkelődő szesszel. Koncentrált és hedonista, vannak értékei, kékfrankos jellege viszont egyáltalán nincs. Mennyivel jobban járt(unk) volna egy korábbi szürettel. 5- (3750 Ft, Bock Bisztró)

Hummel Spatz 2009

Karakterében illeszkedik a sorba, érezhetően déli származású, sok napfényt látott, az arányok és a mélység viszont egy másik osztályba emelik. Fekete meggy, szilvahéj, szegfűszeg és szerecsendió az illatban, mesteri hordó aláfestéssel (2-4 éves burgundi fában érett). Mintha a Wunderlich jázminos virágossága itt is bevillanna időnként. Testes, kerekebb, de egészen lendületes és még véletlenül sem nehéz. Inkább csak közepes intenzitású zamat, a legkevésbé sem harsány, viszont csiszolt és bársonyos. Finom cserek, besimuló savak, drága burgundit idéző hordó, a letisztult vonalvezetés szintén Burgundiát idézi. A 2009-es Losonci Gereg mellett kóstolva (egészen véletlenül éppen nyitva állt egy palack) elegánsabbnak, kifinomultabbnak hat. Mérföldkő. 7 pont, pannon klasszis. (19,5 EUR; ha minden igaz, a Borfalu kínálatába hamarosan bekerül).