Aktuális cikkében Matt Kramer egy tipikusnak mondható helyzetet ír le: a beszerzésre kész fogyasztó körülnéz az üzletben, de amit ismer, az nem elég érdekes, amit nem ismer, arról nem kap megfelelő tájékoztatást, így aztán fogódzó nélkül nem vállalja a kockázatot, és üres kézzel távozik. Lehet persze, hogy a soha nem hallott borvidék soha nem hallott nevű termelőjének soha nem hallott fajtából készített bora tökéletes választás lett volna, de a szótlan, életunt vagy egyszerűen tájékozatlan eladó, és a sablonos, semmitmondó hátcímke nem tudja meghozni a kedvet a kockázatvállaláshoz. Pedig ez a vesztes-vesztes helyzet kis ráfordítással győztes-győztesbe lenne fordítható.
Kramer szerint a legolcsóbb borok kategóriáját leszámítva, ahol az ár dönt, a sztori hozza meg a kedvet, adja el a bort. Nem minden borhoz jár automatikusan jó történet, de tegyük föl, hogy a sztori megvan – a történelem, a vidék tálcán kínálta, vagy a derék borász és stábja kiötlötte. Akkor is marad egy megoldandó probléma: a sztorit valahogy oda kell tapasztani minden egyes palackhoz. És erre a problémára az óriás posztereknél és az egészoldalas hirdetéseknél most hatékonyabb és olcsóbb megoldás kínálkozik hála az internetnek és a mobiloknak. A legegyszerűbb a hátcímke kihasználása. Mindössze annyit kell tenni, hogy a borász feltüntet egy ingyenes telefonszámot, és aki ezt fölhívja, meghallgathatja a gazda kompakt, szellemes és informatív mondandóját az adott borról, esetleg egy újabb gomb megnyomásával a borászat filozófiájáról, az évjáratról, a fogyasztási javallatról stb.
Van ennél high-techebb megoldás is, bár kevésbé személyes: a mobil kamerájával ráfókuszálunk a címkén található vonalkódra (vagy valamilyen tagre), és pillanatok alatt megjelenik a telefon kijelzőjén a borászat honlapjának releváns oldala. Vagy kapunk egy sms-t a megfelelő leírással.
A legpöpecebb - bár egyben valószínűleg a legsérülékenyebb - megoldást a képfelismerés kínálja: a telefon kameráját a címkére állítjuk, az beazonosítja a bort, kiválasztja az adatbázisból a megfelelő leírást, és egy másodpercen belül olvashatjuk a releváns információt.
Az ilyen és hasonló alkalmazások kihasználásában egyébként a bormagazinok és kritikai fórumok járnak az élen, Robert Parker vagy a Wine Spectator már jó ideje kínál mobilon elérhető adatbankot. (Az egyik ilyen iPhone alkalmazás sikeréről már beszámoltunk.) A borászatok és a kereskedők azonban mintha nem vennének tudomást erről a lehetőségről. Különösen a borászatok lusták, hiszen számtalan alkalommal tapasztalhatjuk, hogy a honlapot jól-rosszul összerakják, beindítják, aztán frissíteni már elfelejtik, és két-három éves, régen kifutott borok árulkodnak a gazdák trehányságáról.
Kramer pozitív példaként a Brezza nevezetű, kis barolói pincészetet hozza fel: www.brezza.it. A honlap háromnyelvű, könnyen kezelhető, bőséges információt kínál az egyes dűlőkről, a klónokról, a művelési módról, a hozamokról stb. Elmondják, hogy miért alkalmaznak Vino-Lokot parafa helyett, és persze a borászat és a család történetét is elmesélik.
Kramer végszava: „Használják ezeket a spéci alkalmazásokat? Nem. A borászatok az eladáshoz továbbra is egy gyufásskatulya méretű címkére hagyatkoznak, aminek egyharmadát a vonalkód és az alkoholfogyasztás veszélyeire figyelmeztető blabla foglalja el. Ez annyira XV. századi.
Gutenberg büszke lehet. De képzeljük csak el, hogy mit tenne Steve Jobs, ha az Apple-nek lenne egy borászata!”
Utolsó kommentek