Didier Barral a francia protekcionizmus, kollektivizmus és terrorizmus fészkének tűnő Languedoc kevés névről is ismerhető borászainak egyike. Amikor 2008 végén a biodinamikus road show-t eltérítették Magyarországra, akkor a példátlanul magas színvonalú felhozatalon belül is kitűntek Barral megnyerő és egyedi vörösei. Ellenben azok a korábbi évjáratokból származó borai, amelyek a Terroirclub kóstolóin terítékre kerültek nem arattak osztatlan sikert. Aztán valahogy belebotlottam Robert Parker honlapján David Schildknecht értékelésébe a nálunk is jutányos áron elérhető 2005-ös Faugeres-ről, és nem tudtam ellenállni a csábításnak.

Így szólt a mézesmadzag: "A 2005-ös Barral Faugeres eper, cseresznye, szeder és vérnarancs elbűvölő aromáit kínálja, amit mandarinhéj, kardamom, édesgyökér és nyári orgona fűszerez. Egy remek chenint vagy rizlinget idéz. Elképesztően tiszta, elegáns és élénk; ízben erősen koncentrált, noha színében, barrali mércével mérve, halvány. Frissesség és túláradó energia jellemzi a kortyot, olyan, mint a legjobb pinot noirok... 93 pont" 

A szőlészeti filozófia is megdobogtatja a szívet, vagy legalábbis fölkelti az érdeklődést: "Didier Barral fáradhatatlan kísérletező, aki a biodinamika, az integrált földművelés és a fenntartható szőlészet elemeiből egy sajátos gyakorlatot alakított ki, amelynek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása a jersey marhák és lovak alkalmazása, amelyek egyszerre trágyázói és traktorai az általa büszkén a pampákhoz hasonlított, fűvel benőtt szőlőinek (a hasonlat ott bicsaklik meg, hogy ezek a szeles, erdővel határolt területek meglehetősen meredekek). Barral mindent megtesz, hogy szőlőiben fanntartsa a flóra és a fauna sokszínűségét, szenvedélyesen kutatja a hagyományos bakművelés tökéletesítési lehetőségeit, és az idealizmusa még arra is kiterjed, hogy a területeinek egyharmadát tízéves forgóban ugaroltassa.”        

Már a spájzban volt a palack, amikor vendégségben belefutottam egy 24 órával korábban bontott 2003-as Jadisba, ami egyrészt súlyosan illós, másrészt velejéig lekváros volt. Szerencsére az én 2005-ös Faugeres-met egy világ választotta el attól a fekete szörnyetegtől. A katlanmeleg és a normális évjárat közötti különbségen túl az összetétel sem azonos, a Jadis döntően grenache és syrah, csipetnyi carignannal, a Faugeres döntően carignan, grenache-sal és cinsault-val kiegészítve.

Gary Vaynerchuk itt a 2004-es Faugeres-től extázisba jön, a Jadistól kijózanodik:

A nyitány felemás volt. Első szippantásra furcsa keveréke volt a sötétebb, tintás-baromfi udvaros és a világosabb, virágos-cseresznyés aromáknak. Kóstolva pedig örültem ugyan a könnyedségnek és a frissességnek, de berezeltem a citrusos savaktól. Én persze a választás felelőseként, és Schildknecht tisztelőjeként két kézzel kapaszkodtam minden pozitív mozzanatba, de megértettem a feleségemet, aki két korty után nem kért belőle. Valahogy úgy alakult, hogy csak a harmadik napon tértünk vissza hozzá, és addigra nagy változáson ment át (így a pontozástól is eltekintek). Az illat kitisztult, és rendkívül árnyalatgazdaggá vált: narancslekvár, szeder, málna, balzsamecet, szurok, dohány, és ki tudja még mi minden. Ahány szippantás, annyi szín. A korty törékeny egyensúlyt mutat, csipetnyi édesség játszik a szokatlan jellegű, és fölöttébb virgonc savakkal; amikor billen, a magasság irányába billen. A test alig közepes. A lecsengésben cseresznye, bors és fanyarság. A tannin egyenletesen oszlik szét a szájban, és enyhén szárít. Összességében egy pikáns, eredeti, amolyan ínyenceknek való bor, ami pályája legelején tart. Aki tud türelmesen várni, és nem az erőborokra bukik, annak remek befektetés. (És bármikor izgalmat csempészhet egy kadarka vaktesztbe.)

[A rokonszenves marha Barralék honlapjáról származik.]