Benne vagyunk a Parkerban. Egészen pontosan: Neil Martin, a Wine Advocate egyik szerzője február 17-én egy szokatlanul terjedelmes írást jelentetett meg Tokajról. Az áttekintés egyrészt Tokaj történetét, földrajzi adottságait, és a főbb szőlőfajtákat, illetve bortípusokat ismerteti sűrűn hivatkozva Hugh Johnson személyes tapasztalataira, másrészt példátlan mennyiségű kóstolási jegyzetet tartalmaz döntően a Decanter és a Tokaj Reneszánsz által szervezett londoni bemutató anyagára alapozva. A hat fejezetre tagolt poszt terjedelme közel 50 ezer karakter. Neil Martin összesen 63 tokaji bort értékel, akad köztük 100 pontos esszencia, 97 pontos aszú és 93 pontos furmint. A továbbiakban az írás fontosabb észrevételeit, megállapításait és a borok értékelését fogom vázlatosan, több részletben ismertetni.

Neil Martin a Robert Parker-féle Wine Advocate házi bloggere és díszangolja. Személye egyrészt a baltimore-i "borügyvéd" rugalmasságának látványos bizonyítéka, másrészt idegen test az online magazinban, ahogyan ők fogalmaznak: "független állam az eRobertParker.com birodalmon belül". Az 1971-es születésű Martin 2003 és 2006 között fáradhatatlanul öntötte a tartalmat Bornaplójába, és ezzel állítólag 100 ezer olvasót sikerült magához vonzania. Érdemei elismeréseként 2006 novemberében leigazolja a borpápa, Robert Parker. Függetlenségét és bogarasságát nem kell föladnia, azaz a Wine Advocate-en belül is megmarad igazi bloggernek, csapongó és merészen kritikus írásaiban a kóstolási jegyzeteknek könnyű zenei eszmefuttatásokkal és személyes élményekkel kell osztozniuk. Borértékelései hivatalosan nem képezik a Wine Advocate részét, azaz nem lehet rájuk - még közvetetten sem - mint Robert Parker-pontokra hivatkozni. [A képen Robert Parker és Neil Martin - a Wine Advocate felvétele.]

Martin a beharangozó nagy részét egy meglehetősen érdektelen visszaemlékezésre pazarolja el, ami a "Hogyan ismertem föl a WSET vizsgámon, hogy a hatodik minta tokaji aszú?" témakörben mozog sok fölösleges részlettel, nullához közelítő rémával. Ám a záró bekezdést már érdemes idemásolni: "Hadd szögezzem le, hogy a tokaji a világ egyik legnagyobb bora. Sőt, lehet, hogy a legnagyobb. Biztos vagyok benne, hogy a tehetséges ifjú bortollnok, Hugh Johnson is egyetértene velem, csakúgy, mint az új csodagyerek, Michael Broadbent, aki így ír a tokajiról: "a legkevésbé ismert nagy bor a világon". Miközben e bevezetőn dolgoztam, Robert Parker, a periférikus Wine Advocate szerzője (az elsőszámú bormagazin Monktonban) 100 pontot adott egy esszenciára. Nagyon érett már az idő, hogy Tokaj is megkapja a Wine-Journal-kezelést..."

Az aszú történetét Zelenák István 2000-ben megjelent (ám Martin által nem nevesített, és az irodalomjegyzékből is kihagyott) tanulmánya alapján ismerteti. Megemlíti Szepsi Lackó Máté Lorántffy Zsuzsás sztoriját, de valós eredettörténetnek a törökök miatt elcsúszó szüretet nevezi meg. Zárlatként még a következő épületes poént ereszti meg: "Egy harmadik elmélet szerint, amit magam vetettem föl, a tokajit valójában Hugh Johnson találta föl Essex-i házának pincéjében a 80-as évek vége felé. Megmagyarázhatatlan módon ez a teória soha nem talált támogatókra." Szóba kerül II. Rákóczi, Bél Mátyás és természetesen a világ első dűlőklasszifikációja 1772-ből ("amikor Bordeaux még csak mocsár volt"). A virágkorban virágzott a kereskedelem, vitték a tokajit a lengyelek és az oroszok. Nagy Péter külön bornagykövetet tartott Tokajban, aki azonnal lecsapott a legjobb tételekre, Nagy Katalin pedig odáig ment a tokaji iránti rajongásban, hogy több ezer tőke furmintot telepített a Krím félszigeten. Az orosz cárok katonai különítményt állomásoztattak Tokajban a szőlő és a borok védelmére, és XIV. Lajos bejelentette, hogy a tokaji: "A borok királya, a királyok bora". [A képen Bél Mátyás.]