A tavalyi évtől nagyon sokat vártunk. Végre kialakítottuk a nekünk jelenleg szimpatikus technológiát, befejeztük a főpince felújítását és kialakítottuk a szőlőfeldolgozót, amiben kényelmesebben, tisztábban és gyorsabban tudunk dolgozni. A pincében rendre sorakoztak a hordók, mindenből pont elegendő. A 2009-es év volt az első olyan év amikor magabiztosak voltunk. A korábbi 6-8 év ugyanis minden volt, csak diadalmenet nem, de tavaly már jól ment minden. Aztán a jégverés az egyik napról, mit napról, percről a másikra elvette a magabiztosságunkat. Nemcsak az egész évi termés látszott veszni, hanem attól tartottunk, hogy évekre betegszabadságra küldi a jég az ültetvényt. Az álmok bátor szövéséből hirtelen kapcsoltunk át a válságkezelésre és a kármentésbe.  Akkor még nem tudtam, hogy milyen sok korábbi döntésemet kell újra átgondolnom a jég miatt.

Az égiek megkönyörültek rajtunk, és azért úgy ahogy kigurultuk a dolgot. Sikerült lényegében minőségi bukás nélkül, ám jelentős - 50 százalék körüli - mennyiségi veszteséggel zárni a szőlészeti évet. Örültünk amikor az, amit meghagyott a vész végre hordóba került, de sejtettük már akkor, hogy gazdaságilag és üzletpolitikailag újra kell gombolnunk a kabátot. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy háromezer avagy hatezer palackkal készülünk meggyőzni a magyar borivókat, hogy helyünk van a minőségi somlói termelők között.

Ez a tél hosszú volt, de eseménydús. Más típusú munka vár telente mindannyiunkra. Karácsony után azzal kezdtem a felkészülést a 2010-es évre, hogy átnéztem a 2009-es papírokat, számokat, statisztikákat és a könyvelést. Osztottam, szoroztam és nekiálltam a 2010-es év költségtervét elkészíteni. Tudom, ez nem olyan romantikus téma, de a borkészítés szerves része az is, hogy gazdaságilag is kézben tartjuk a rendszert. Még ha korlátlan anyagi lehetőségeim lennének is, cikinek tartanám, ha egy gazdaságilag életképtelen és hosszútávú koncepció nélküli birtokot vezetnék.

Mivel a várt mennyiség felét elvitte a jég, ezért a már kész, 2008-as borok forgalomba hozatalával jobb nem sietnünk, hogy majd 2011-ben minél tovább kitartson a 2009-es évjárat. A jégkár okozta anyagi áldozatot már elfogadtam, de azt mindenképpen el akarom kerülni, hogy két év múlva hónapokon át ne lehessen a borainkat kapni. Értelemszerűen ennek költségvetési vonatkozásai is vannak. Az új évre már készen voltam a tervekkel, és januárban már neki is tudtunk állni bizonyos munkáknak. Rendbe hoztuk a főpince melletti helyiségeket, amikből kóstoló és vendégfogadó pince lesz, kipofoztuk a palacktároló öreg pincét, és kicsit rendberaktuk a pincék környékét. Megrendeltünk két öthektós hordót. Elkezdjük idén az új edények beavatását, hogy mire a most két éves telepítésű furmint teremni kezd, addigra a hordók be legyenek járatva. Amikor az idő engedte akkor a Tiborék befejezték a felső furmintosban a támrendszert, és felkészültek a metszésre, amin mostanra már szerencsésen túl is vagyunk (juhfarkot, olaszt és a hársot 10 szemes szálvesszőre a traminit 12 szemre, a gyalog furmintot pedig 4 db 2 szemes csapra).

Az éves gazdasági tervek készítése során és a 2009-es jégkárokat felmérve rájöttem, hogy át kell gondolnom a boraink forgalomba hozatalával kapcsolatos elképzeléseimet. 2007-ben Kovács Antal és néhány felbujtója keresett meg, akkor még a Zwack Borválogatás színeiben, hogy jöjjünk már elő a remeteségből, és lépjünk ki a piacra. Ezt lelkesen meg is tettük, és a keserű likőréről híres cég jó partnernek bizonyult. Ugyanakkor a tavalyi év során közösen rájöttünk, hogy a még mi mércénkkel is kis tételekkel (300-400 palackkal, mint a traminink vagy a furmintunk) egy ilyen nagyvállalat nem tud mit kezdeni. Ezért nyitottunk újabb kereskedők felé. Aztán a karácsony környéki elmélkedéseim során a statisztikák böngészése és egyéb kutakodás során rájöttem, hogy jóval kiszámíthatóbb mennyiségben (még ha lassabban is) jóval célzottabb közönségnek szeretném eljuttatni a Juhfark borunkat is. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha nem kizárólag a Zwacknak adok bort, hanem más olyan kereskedőknek is, akik nemcsak egyszerűen eladják, hanem eljuttatják a megfelelő fogyasztó poharába a borunkat.  Rájöttem, hogy 1000 palack juhfarkot nem eladni nehéz, hanem jó áron eljuttatni az azt értékelő, szerető fogyasztóhoz. Egyelőre (remélem ezzel senkit nem sértek meg) erre az azóta saját útjára lépett Kovács Antalt és a kézműves borok rajongói által közismert Szentesi Józsefet tartom hosszú távon alkalmasnak. Aki ismeri a két urat az pontosan tudja, hogy miért. A lényeg az az, hogy meglehetősen merész terveim és ambícióim vannak azt illetőleg, hogy borainkat hol szeretném látni, és ehhez nyitnom kellett. A gazdasági függetlenség és biztonság nagy előny amit bátran használni kell. A bátorság persze nem mehet a lojalitás és a tisztesség rovására.

Azért írok erről, mert egyrészt nem volt könnyű meghozni ezt a döntést  másrészt szerintem nem szabad megfeledkezni arról, hogy a bor bár készen van, amikor a palackba dugó kerül, azért az út, ahogy eljut a fogyasztó poharába sem utolsó kaland. Az, hogy hol és mennyiért, milyen állapotában veszünk le a polcról vagy rendelünk az itallapról egy palack bort az az ilyen döntéseken is múlik. A termelő nemcsak gondoskodik a metszésről, fejtésről és a kénszint beállításáról, hanem felelős azért is, hogy kinek, mennyiért és mennyi bort ad el.

Az ilyen vívódások is részei annak, ahogy egy bor elkészül. Nekem a tél mindig az ilyen számadások, a tavasz pedig a döntések ideje. Ha változtatni akarunk akár a művelésmódon, akár a pincemunkán vagy éppen a boraink forgalomba hozatalán annak ilyenkor van ideje. A tavaszi nagy hajtásban erre már nincs idő.

Most, az új szőlészeti év kezdetén megint tele vagyunk álmokkal és nagyra törő tervekkel. Idén is fogunk új borokat mutatni, és fogunk meglepetést is okozni. Viszont kevesebb fesztiválra, rendezvényre fogunk elmenni, mert rájöttünk, hogy inkább stúdió, mint koncertzenekar akarunk lenni. Inkább a családiasabb, szemlélődőbb és bensőségesebb eseményekre fogunk koncentrálni és ugye a munkára.

Mára ennyi volt a tasztatúrámban, legkésőbb április vége felé jelentkezem.

[Balogh Zoltán - Somlói Apátsági Pince]