Másnap délután a Roagnához voltunk hivatalosak (az előzmények emitt), és én előre féltem, hogy a Cascina delle Rose után csak lejtmenet jöhet. Szerencsére fölöslegesen aggódtam. Néhány év múlva valószínűleg mosolyogni fogok mostani önmagamon, de akkor (és azóta is) úgy éreztem, hogy a Roagnánál találkoztunk a nebbiolo és a borvidék igazi szellemével. Míg a Cascina delle Rose a nebbiolo elegáns és légies interpretációját nyújtotta, a Roagnában a kifinomultság mellett ott volt az erő is. Luca Roagna alig harmincéves, csillogó gombszemével és tányérarcával a római mozaikok portréira hasonlít. Lenyűgöző energia és elhivatottság lobog benne. Ötödik generációs borász, a régiós és a családi hagyományok megőrzésének rendíthetetlen híve. Antonio Galloni szerint Piemont egyik legnagyobb borásztehetsége.

A ház, a pince és traktorgarázs egy kis utca végén található (nagy nehezen), az egész épületegyüttes egy vidéki autószerelő birodalmára emlékeztet, amely a nyolcvanas években élte fénykorát, azóta viszont elapadt a pénzcsap. Számomra az elvek az eredmény felől válnak érdekessé, és amíg a tőkék között álltunk a tűző napon, és hallgattuk a kiskátét, a szkepszis volt bennem az úr. Aztán kaptunk egy olyan okosan fölépített, türelmes, a borokat szólni hagyó bemutatót a pincében, ami visszamenőleg igazolt minden önmagában bizonytalan érvet. A szőlőben organikusan dolgoznak, a sorok között nem gyomlálnak, csak kaszálnak, mert szerintük így sokkal élőbb a talaj (egy marék földet meg is kellett szagolnunk - nem volt betömörödve, annyi szent), a termőrétegben meszes, márgás, kék és szürke agyagos, homokos részek váltják egymást.
Luca szerint 20 évesnél fiatalabb tőkéktől nem sokat lehet várni, és igazán érdekes borokat a 40-50 éves tőkék kezdenek adni (ahogyan az a videón is látszik, ők klónok helyett az ősi tőkék bujtással való szaporítására esküsznek). Nagyon büszke arra, hogy a területeiken száz, kétszáz évvel ezelőtt is szőlő termett, és megvetéssel beszélt arról, hogy Barbarescóban és Barolóban lassan minden erdősávot, szántót, mezőt átállítanak szőlőművelésre. Ami a pincemunkát illeti, az erjesztés nagyméretű, nyitott kádakban történik (ez az alkoholszint mérséklésésében is nagy segítség), és 8-10 napig tart, hőszabályozás nincs. Az alámerített törkölykalapos maceráció rendkívül hosszú: 60-100 napos. Luca szerint az igazán jó tanninláncok csak a 30. nap után kezdenek kialakulni, ehhez nem tudok hozzászólni, de az kétségtelen, hogy bár a boraikban tannin akad bőven, nem szárít, nem tép, inkább masszíroz. Az érlelés a szlavón tölgyből készült 50 hektós hordókban akár 5 évig is tarthat. (Akit mélyebben is érdekel a Roagna-praxis és a Roagna-infatuation, az kattintson ide.) A pincészet időszemléletére jellemző, hogy míg másutt már 2007-nél tartanak, náluk a 2005-ösök még nincsenek felcímkézve, illetve hogy visszatartanak palackos érlelésre borokat, és az idén pl. 800 palack 1995-ös La Rocca e La Pira Barolót dobtak piacra. Legalább három olyan bort kóstoltunk, amit a pillanat hevében beszavaztam volna az életem legjobb tizenkettőjébe: a tavasz óta kapható 2003-as Barbaresco Pajé, amely az évjárat nehézségeire való tekintettel magába nyelte a riservákat, a 2005-ös Barbaresco Montefico és a legendás serralungai, hajdani királyi dűlőből származó barolójuk, a Vigna Rionda mindenkit lenyűgözött.

(Nem bírom megállni, hogy ne másoljam ide Antonio Galloni kóstolási jegyzeteit, amelyek ugyanazt a hitetlenkedő ámulatot és elragadtatást tükrözik, amit mi is éreztünk a 2003-as Pajét kóstolva: A 2003-as Roagna Barbaresco Pajé fölfoghatatlanul szép, hatalmas, csupa gyümölcs bor. Meghökkentő módon még mindig szinte primér jegyeket mutat, a tercier aromák és ízek éppen hogy csak elkezdtek kialakulni. Figyelembe véve a szélsőségesen forró időjárást a tanninok hihetetlenül elegánsak, és frisseségben egyetlen 2003-as barbaresco sem versenyezhet vele. Az illat mélyebb rétegei és a korty édes, telt gyümölcsös magja forró évjáratra vallanak, de az egyensúly egyszerűen elképesztő. A lecsengésben finom mentolos, füstös, kátrányos és fűszeres jegyek kelnek életre. A Pajé húszévesnél idősebb tőkék gyümölcse. Ez az évjárat barbarescója. 2003-ban a riservákba szánt szőlőt beáldozták, hogy ezt az alapbort erősítsék velük, és ez megmutatkozik. 95 pont).

Amikor látszott, hogy vevők vagyunk a jóra, előkerült egy-két poros, penészes palack, hogy képet kapjunk arról, merre tartanak ezek a „csecsemők” (Luca szerint 10 év alatt a boraik csak járni és beszélni tanulnak). Az 1988-as Barbaresco (ez inkább közepes, mint jó évjárat volt) egyértelműen bizonyította, hogy a hosszúéletűség nem pusztán vetítés. Mindazonáltal a 2000 előtti illetve utáni borok alapján nekem az volt a határozott benyomásom, hogy amióta Luca irányítja a borászatot, ugrott a minőség, a borok komplexebbek, koncentráltabbak, csiszoltabbak lettek, a tanninok kerekedtek, finomodtak. 2003, 2004 és 2005 borai elegánsak, mélyek és uralják a bennük lévő erőt. Sajnos a 35 eurós ár mellett nekem csak egy palack Vigna Riondára futotta, de az a borhűtőm dísze.

Távolról sem vagyok abban biztos, hogy ajánlás nélkül, egyszerűen telefonon, emailben bejelentkezve is el lehet jutni ezekhez a borászatokhoz, de kurvára megér egy próbát.