Szerdán szabadnap volt, szóra sem érdemes, legalábbis egészen du. 5-ig (az előzményeket lásd itt). Szóval az úgy kezdődött, hogy valamikor az év elején hosszú heteken át adatbányásztam. Végül már francianyelvű fórumokba is alámerültem, noha hivatalosan egy szót nem tudok franciául (nem hivatalosan azonban erős a latin gyökér, és van már google translate). A legtöbb hasznos apróinfót azonban a Wine Advocate fórumistái szolgáltatták. Akad ott egy-két nagyon beteg ember, aki láthatóan egész életét olyan chateauneuf-delíriumban éli, mint én azt a néhány hetet, amíg a programot terveztem. A bolondok királya Harry Karis, egy holland orvos, aki monumentális chateauneuf-könyvet jelentetett meg magánkiadásban, a fia fotóival és Robert Parker előszavával. Aztán vannak a dán bolondok, akiknek örök hálával tartozom: egy aranybányát hordtak össze. A briteknél John Livingstone-Learmonth a CdP főkonzul, az amerikaiaknál pedig a már sokszor emlegetett Parker az übükirály.

A Wine Advocate honlapján fut egy vendégfül (nem fizetős tartalom), az Executive Wine Seminars, ami eredendően egy rendezvényszervező és borklub vállalkozás New Yorkban. Az EWS nem ismer anyagi és fizikai korlátokat, ha elszánják magukat, hogy egy borvidék valamely évjáratát megszondázzák, akkor minden, ami igazán fontos, pohárba kerül. És az ő 2005-ös CdP-tesztjüket egy számomra ismeretlen pince, relatíve olcsó bora nyerte meg: ez volt a Domaine la Barroche és a Cuvée Fiancée. Ettől kezdve ugrottam a Barroche névre, és miután a boraik a Decanter tesztjein rendre jól szerepeltek, Jancis Robinsont ámulatba ejtették, Parker 99+ pontot adott a 2007-es Pure-re, és Harry Karis is írt egy szívből jövő méltatást a Fiancée-ról, éreztem, hogy itt valami csoda csírázik, és mi lehetne szebb, mint a forrásnál elcsípni a későbbi nagy sikertörténetet.

Az egyik WA-fórumozó kikotyogta a Barrot-lány email-címét (ő viszi az adminisztrációt), én pedig azonnal kivetettem a hálómat. Voltak kételyeim, de a válasz kétséget sem hagyott: kerek-perec közölte, hogy nem tudnak 10 főt fogadni, túl pici ehhez a pince. Ez elég gyatra kifogásnak tűnt, biztos voltam benne, hogy valójában nem kívánnak holmi kelet-európai turistákkal bajlódni. Bár utálok kétszer kopogtatni, most kivételt tettem. És lám, a létszám mérséklése és csalódásom mélységének óvatos jelzése eredményt hozott: 4 főre belépőt kaptunk. Június 23-án, szerdán már egy órával előbb elindultunk, és aztán jó félórán keringtünk Chateauneuf-du-Pape-ban a kinyomtatott google-térképpel a kezemben, amin – mint utólag kiderült - még a feltűntetett cím is hibás volt. Végül eluntam a bolyongást, és megkérdeztem egy derék franciát, hogy hol találjuk a Domaine la Barroche-t; valahová nagyon közelre mutatott, és mondott sok mindent, amit természetesen nem értettem. Megköszöntem, és úgy gondoltam, hogy jó helyen vagyunk, percek kérdése, és megtalálom, hogy mire mutatott. Aztán mellénk lépett egy idősebb úr, aki mondta, mutatta, hogy a ház, ami előtt parkolunk az övék, és ekkor leesett a tantusz, hogy őt láttam már fényképen, ő a Barrot apuka.

Tényleg nem fogadnak látogatókat, semmi nem jelzi, hogy ez a családi ház egyúttal kultikus hírű garázsborászat. A ház alagsora valóban félig garázs, félig pince: a tényleges pincében elhelyezkedő betontartályok felső negyede és a tetőnyílásuk ezen a szinten van, miközben a helyiség másik végében hatalmas szerszámarzenál a falon és határozott olajszag a levegőben. Ebből a sarokból egy szabványméretű aknafedél felemelésével, egy szűk vaslétrán leereszkedve juthatunk le a pincepincébe. Kaptunk négy maszatos, borfoltos poharat, és kezdődött a hordóminta-kóstolás. Az egész jelenetben volt valami szürreális, egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy ez az alig harmincéves, kedves és agilis fiatalember, itt ebben a zsúfolt és kezdetleges pincében világhódító borokat készít. Persze nem sokaság, hanem lélek s öreg tőke tesz csuda dolgokat (szívem szerint a cementtartályt is idesorolnám; cementtartályos pincében én még soha nem csalódtam).

A hordóminták érdekesek voltak, a különböző területek grenache-ai egészen különböző karaktert és fejlődési görbét mutattak, és emlékezetes volt a színtiszta syrah és mourvedre, de nekünk, amatőröknek fényt a homályban a palackozott borok gyújtanak. A kerten át egy másik alagsori helyiségbe mentünk át, ez volt a légkondicionált palackos tároló (azért egy-két foudre is kiszorult ide). 2008-ban a Domaine la Barroche-nál két vörös CdP készült, a Terroir, ami a fiatalabb ültetvények termése és a Signature, amit a két Special Cuvée anyagával erősítettek meg. Mi a Signature-t kóstoltuk, és mindent összevetve ez volt a legszebb 2008-as, amivel az útunk során találkoztunk. Harmonikus, komplex, jó ivású, kerek bor - mit lehetne ehhez még hozzátenni, gondoltam magamban. István barátommal lopva összekacsintottunk: ekkor vált világossá, hogy jó helyen járunk. Aztán jött a 2006-os Signature, és kiderült, hogy mit lehetne a 2008-ashoz hozzátenni: súlyt és mélységet. A 2006-os Signature Chateauneuf-du-Pape dísze. Amikor ilyen bort kóstol az ember, megáll az idő és az ész. Aztán jöttek a különböző csudabogarak félliteres palackokból, forgalomba nem kerülő fehér CdP, édes fehér, a 2009-es Pure hordóminta és grenache-aszú. Üdvözült mosollyal, és egy-egy bazi nagy fadobozzal távoztunk. Büszkék voltunk magunkra, mintha legalábbis egy fordított madonnára bukkantunk volna a nagyapa hagyatékában.

E látogatás után kezdtem el kapisgálni, hogy mire gondolhatott Harry Karis, amikor a Vaynerchuk-interjúban azt mondta: "Közel 25 éven át utaztam szerte a világban, hogy borokban gyönyörködhessek, sok bort, sok csúcsbort kóstoltam, és hogy őszinte legyek 25 év után be kellett vallanom, hogy ezek a borok nem igazán szereztek örömet. Bordeaux, Burgundia, Napa, Port, Champagne, bármit említhetünk. (...) valami mást kerestem, és kezdtem több Chateauneuföt inni, és azt mondtam magamban, hogy hát, ez nem is rossz. (...) Eredetileg a Rhone számomra nem csengett jól, olcsó borokat jelentett. Aztán elmentem Chateauneuf-du-Pape-ba meglátogattam egy csomó birtokot, és kezdtem megszeretni a grenache-t. ... Visszatértem az alapokhoz. Szerintem a világ a gyönyörről szól. És a grenache az egyik olyan nagy fajta, ami a legcsodálatosabb élvezetet tudja okozni." Ja.