A Kreinbacher Birtok hosszabb ideje nagy ígéret, mint Romsics László Master of Wine-aspiráns (a frissen avatott MW-ok listája). Míg azonban a magyar Decanter továbbra is eltékozolt lehetőség, bosszantó borbulvár, addig a Kreinbacher Birtokban én már fölfedeztem az isteni szikrát. Meg kell hagyni, somlói létükre igencsak rendhagyó módon lobbant: syrahban. Részben ezen fellelkesülve, részben a 2006-os Öreg Tőkék Bora-élmény hatására a nyáron meglátogattuk a birtokot.

Aki hallott már a Kreinbacher Birtokról, az arról is hallott, hogy a tulajdonos a „hogyan legyünk borból milliomosok?” pályán mozog azzal a különbséggel, hogy bár a borászatba csillével tolja be a pénzt, az építőiparból, úgy tűnik, vagonnal érkezik az utánpótlás. Somló külcsínyét az épített táj szempontjából ma már a kreinbacheri kőtámfalak határozzák meg, és ez a folyamatban lévő, azonos stílusú és anyagú vízelvezető falak építésével még inkább így van/lesz. Vannak, akik prüszkölnek miatta, szerintem azonban lenyűgözőek, én valami atavisztikus szépséget látok a kockára aprított sziklatömbökből kirajzolódó cikk-cakkos mintázatban. Miközben teraszosítják a terroirt, és görgetik föl a köveket a hegyre, a Somló tövében újabb csillagászati összegből fejlesztik a birodalmat: épül a hipermodern, de tájbarát – dombba rejtett - második pince, amely a St. Ilona, a pezsgőkészítés és a vendégfogadás helyszíne lesz. Egy jó étterem kéne még, és Somló kedvelt egyéjszakás utazási célpont lehetne egész évben.

Én azonban elsősorban fogyasztó vagyok, és frusztrált, mint sokan mások, hogy Somló megújulásának mozdonya befutott a tölgyerdőbe, és nem talál ki. Évek óta, sokak szerint a kezdetek-kezdetétől (én a legendás 2003-as Kőkonyhát soha nem kóstoltam), azt lehet érezni, hogy jó minőségű szőlőt vetnek a barriknak prédául. Baráth Sándor, birtokigazgató ezt sokkal finomabban fogalmazná meg, de a jelenséget nem tagadja. Most már az az egyik fő cél, hogy kivezessék a mozdonyt a rengetegből. A kóstolt 2009-es hordóminták azt mutatják, hogy közel a vég, helyesebben a tisztás. A 2008-as palackozott tételek már az erdőhatáron innen készültek, de a 2007-esek egy részét még nyomja a fa (vagy én vagyok túlérzékeny).

A 2009-es hordóminták közül különösen az olaszrizlingek vettek le a lábamról. Nem állítom, hogy a furmint vagy a hárslevelű fölé emelkedtek volna, de mivel én olaszrizling-drukker vagyok, számomra dupla öröm, hogy tőrőlmetszett, tiszta ízű, mély és egyúttal elegáns olaszok egész sora érlelődik a nagyhordókban. (A 2009-es Szent Margit olaszrizling pannon klasszis-gyanús.) Baráth Sándor elmondta, hogy a kitűzött stíluseszmény egyfajta elegáns somlóiság, amelyben a túlérettségnek éppúgy nincs helye, mint a karcos savaknak, és miután Somló Magyarország vezető terroirja (courtesy of Szepsy), a fő cél a terület hangját torzítás nélkül közvetíteni. A legambíciózusabb boraikból igyekeznek a fajtajelleg délibábját örökre száműzni, most még a házasítás eszközével, az újabb ültetvényekben azonban már a vegyes telepítés révén. A vegyes ültetvény egyébként Somlón is őshagyomány, és a Taposó-kút és Barát-szikla cifra fajtaösszetételét részben ez magyarázza. A szőlőt 2008 óta bioművelik, és készülnek a joly-i útra lépni. Több tucat somlói pincéből gyűjtöttek vadélesztőt, és évek óta azt a törzset alkalmazzák, amelyik a kísérletek során végül a legjobban bevált. Nem fogok a kákán csomót keresni, a koncepció nekem tetszik, van füle-farka, és kóstoltam két olyan bort, ami most is visszhangzik a számban, szóval nem üres a beszéd.

A látogatás végén hat bort kóstoltunk, és hála istennek a megkezdett palackokat elhozhattam, így esélyt kaptam a nyugodtabb értékelésre. A 2007-es Szent Ilona Olaszrizling nem ugorja át az árnyékát, a Taposó-kútból ismerős világ és színvonal: inkább a puncsos, vaníliás illat viszi a prímet, mint a szőlőból származó aromák, és mintha nem teljesen érett alapanyagot vonna jótékony félhomályba a mikrooxidáció, más megközelítésben: szerethető, simulékony és sima modern bor, amit fölösleges mélyelemzésnek alávetni. A 2007-es Nagy-Somlóit másodszor kóstoltam, és itt szerintem egy nagyon egészséges, jó arányú, izgalmas aromatikájú, kifogástalan érettségű szőlőből készült borra tesz fölösleges vaníliás glancot a fa. Viszont úgy sejtem, hogy ez a bor örök élet három nap és így lesz esélye a fát feldolgozni. A 2006-os Öreg Tőkék Bora legyőzte a hordót – fogalmam sincs, hogy vajon más iskolázást kapott, vagy a plusz egy év, vagy a komolyabb alapanyag-e a magyarázat -, és az érlelésből adódó jegyek egészen különleges koktélját kínálja: széna, kamilla, petrol, füge, barackmag. Kóstolva szénás, mézes, sós, nagyon egyedi, izgalmas, és eleven. Az én ízlésem szerint a savak kissé kilógnak a test alól. Gyaníthatóan valamelyik szőlő nem volt teljesen érett, és az ebből adódó halvány savanya egy klasszis bort ront le. Ingyen kaptam, így könnyen beszélek, de szerintem megéri az árát, és nem én vagyok az egyetlen, aki nagyságot sejt ebben a borban. A 2008-as Juhfark a Somlói Apátsági Pince 2008-asa után a második juhfark, ami bizonyítja, hogy hiba volna lemondani erről a fajtáról. Testes, minerális, szépen elkészített, karakteres bor - egy antigyümölcsbomba. Nem túl komplex, de amit tesz, azt jól teszi.

Kőkonyhát eddig csak bemutatón kóstoltam, angolosan szólva ki vagyok árazva ebből a ligából (milyen képmutató kis pöcs vagyok, hiszen ittam én már Latourt és Grange-t a KBST keretében). A 2008-as Kőkonyha nem üti pofon a közízlést, nem szakítja a pofát, és nem tapintja ki a G-pontot. Kerek, kiegyensúlyozott, elegáns, sőt, barátságos bor. Tökéletesen érett alapanyagból készült, a gyümölcsös és ásványos jegyek finoman illeszkednek. Nem látom akadályát, hogy az idő naggyá tegye, másrészről fogalmam sincs, hogy megjelenik-e benne egyszer a lidérces messze fény. Végül a 2008-as Syrah-t kóstoltuk. A 2007-es meglepően szelíd és jóivású. Ennek voltak pillanatai, amikor egészen lehengerlő volt, és volt, amikor befigyelt egy kis savanya. Élénk, tiszta, dinamikus bor vörös áfonyás, fekete ribizlis, fekete borsos, minerális jegyekkel. Megértem, ha valaki szentségtörést lát a somlói vörösben (bár tudtommal volt régen is kékszőlő a hegyen), de szerintem ez a kísérlet egy nagy magyar vörösbor ígéretét hordozza magában. Caveat emptor: aki a Bock Syrah-ra bukik, az a Kreinbacherbe ne ugorjon fejest, mert fájni fog. Aki viszont a Gróf Buttlereket kedveli, ne hagyja ki.

Az utóbbi 12 hónapban én több emlékezetes és/vagy nagy bort ittam Somlóról, mint bármely más borvidékünkről. És remélem, hogy amint a 2009-es Kreinbacherek és Szent Ilonák piacra kerülnek, elmarad a kötelező nagy ígéretes fölvezetés.

[A fotók a Kreinbacher Birtok honlapjáról származnak.]