Lassan vége a szüreti szezonnak. Egy kétségekkel, az átlagosnál több izgalommal és munkával teli év kezd lassan a hátunk mögé kerülni, itt az ideje a történések és tanulságok összegzésének. Túl fiatal lévén nincs saját tapasztalatom, hogy mennyire is volt kirívóan nehéz ez az év, idősebb kollégák elmondása szerint utoljára a hetvenes években volt ennyire pocsék az időjárás a szőlészet és úgy általában a legtöbb mezőgazdasági ág számára. Sok más borvidéken dolgozó társammal is beszélgetve, illetve látva Gyöngyöspata és a környékbeli falvak határát, durván 70 százaléka mehetett el a termésnek.

Érdekes, hogy ez a híradásokban már fordított arányban lett tálalva a közvéleménynek. Félek, hogy az olasz kamionok tartalma lehet a dolog mögött. Miközben az országba főleg déli irányokból érkező tömegborokról, egy papírral kétszer forduló kamionokról, papíron 150 mázsát termő, valójába a végnapjait élő, alig termő ültetvényekről érkeznek az országból a híradások, addig a mi vidékünkön idén minden eddiginél nagyobb volt a cseh és szlovák szőlőfelvásárlók aktivitása. Olyan folyamatok felerősödését látom, amik végbementek már például a feldolgozóipar számos szektorában: a név meg a márka magyar marad, de maga az alapanyag, a tulajdonos, és a megtermelt profit az már nem az, miközben ürülnek ki a falvak.

Pincénk kivételezett helyzetben volt idén, amiért a fő köszönet Hevér Gyuláé, aki a birtokunkon is bérbe elvégezte a növényvédelmet (egyelőre még nincs saját traktorunk). Míg a falu határának közel 90 százalékában komoly gondot okozott mind a peronoszpóra, mind a lisztharmat, mind a botritisz, nálunk a legtöbb szőlő teljesen egészségesen várta a szüretet. Legnagyobb mennyiségi kiesésünk a kékfrankosokban volt, de nem betegségek, hanem a rossz kötődés miatt (virágzáskor kedvezőtlen időjárás volt). Ezenkívül a chardonnay ültetvényben történt katasztrófa, ott a tervezett szüret napja előtt három nappal a seregélyek megették a termés felét. A gombabetegségek mellett ez egy újabb nem várt csapás volt, az öregek elmondása szerint sem voltak Patán eddig sosem az idei évben tapasztalthoz fogható hatalmas csapatok. A seregély elleni védekezés elaprózott birtokszerkezet mellett igazi erőpróbája egy közösség működésének: összehangolt, egységes fellépés mellett sokkal inkább távol lehet tartani az óriási csapatokat, míg egyéni kis akciókkal csak ideig-óráig a szomszéd szőlőjébe lehet áthajtani a tollas rablóbandát. Tévhitben voltam eddig, és szinte közérdekű információnak tartom, hadd osszam tehát meg itt: a seregély NEM védett állat, csak egy évente beszerzendő plusz engedély kell a lövéséhez. Így ha van a faluban egy-két borbarát vadász, akkor ők tehetnek legtöbbet a károk megelőzőséért.

Az idei évnek rengeteg tanulsága volt mind a termelők, mind a fogyasztók számára. Extrémek voltak a körülmények, a nehézségek, ez tény. A legtöbb borvidéken eddig 1200 mm körüli csapadék esett le eddig ebben a naptári évben, máskor 600 felé jár az egész évben az átlagos összeg. Olyan ez, mintha hirtelen óceáni klímára váltottunk volna a kontinentálisról.

Véleményem szerint lehetett idén is kiemelkedő borokat készíteni, de ennek két kőkemény feltétele volt: a komoly szintű hozamkorlátozás és alapos zöldmunka, valamint a jó vízáteresztőképességű terroir. Előbbinek a következményeiről még lesz szó, de nézzük elsőként a talajokat. Minél több víz van a növény szöveteiben (így a fürtben is), annál inkább hajlamosak átjutni rajtuk a gombafonalak (meg annál hígabb, jellegtelenebb lesz a belőle szűrt bor). Ha a gyökérzónában tartósan magas a nedvességtartalom, akkor sok víz kerül a növény szöveteibe. Tehát ilyen extrémen csapadékos évben azok voltak a nyerő talajok, ahol a gyökérzónából hamar távozott a víz (nem véletlenül pl. Bordeaux-ban is ez a fő szempont az egyes termőhelyek megítélésekor, a jó vízáteresztőképességű kavicsos részek számítanak a legjobbnak). Ilyenek a kőmorzsás vagy tufás talajok, amik egyből leeresztik a víz nagy részét. Konkrétan meg lehetett figyelni nálunk is számos patai ültetvényben, hogy pár tíz méteres differencia is mekkora különbséget okozhat az eltérő kőzetek, altalajok által egy ültetvényben. Ahol kicsit vastagabb volt az agyagos réteg, ott szemmel láthatóan a bujább növekedés mellett kezdettől fogva többvolt a növényvédelmi probléma is, míg a kövesebb felszínű részeken egészségesebb maradt a szőlő. A szezon vége felé ez abban is megmutatkozott egy ilyen ültetvényben, hogy a vastag talajú részben csúnyán rothadni kezdett a szőlő, míg a köves részeken inkább csak egy szép töppedés ment végbe.

Saját birtokunkra térve, viszonylag bíztató volt tehát növényegészségügyi szempontból az alaphelyzet, de ott volt az érés nagy kérdése. A két téma azonban szorosan összefüggött, mert ahol a lisztharmattal már komoly problémák voltak, ott a rothadás is súlyosan jelentkezett, így nem nagyon volt mozgástere a gazdáknak a szüret időpontjának megválasztásában, és gyakran bőven idő előtt, a termést mentve kellett leszedni a szőlőt. Míg a must cukortartalmának emelése és a savak tompítása egy átlagos évben inkább csak az alsópolcos borgyárak és kisebb társaik sajátja, idén sok, amúgy tisztességesen és igényesen dolgozó kolléga is rászorult ezen lépésekre. Én 2006-ban eldöntöttem, hogy egyetlen olyan bor sem viselheti címkéjén a nevemet, ami mustjavítással készült, így eléggé izgultam, hogy mi lesz idén. Nos, nem várt módon honorálta meg a szőlő a hozamkorlátozást és a sok-sok zöldmunkával eltöltött órát. Mustfokban ezek lettek az eredmények:

Chardonnay, Hajmal: 20,5 (1 kg/tőke)
Zöldveltelini, Csákberek: 21 (0,4 kg/tőke)
Kékfrankos, Gereg: 21 (0,6 kg/tőke)
Magyar Frankos, Peres: 23, (0,6 kg/tőke)
Bíborkadarka-Kékfrankos, Gereg/Paskom: 23 (1,5 kg/tőke)
Cserszegi Fűszeres, Úrráteszi: 21 (0,5 kg/tőke)
Cabernet Sauvignon, Paskom: 21,5 (1 kg/tőke)

Számottevő töppedés ezek közül a magyar frankosban és a bíborkadarkában volt, a többi mustfok ép szőlőszemek mellett, és a fehéreknél áztatás nélkül értékelendő. Október első napjaiban kezdtük a szüretet a chardonnayval és a veltelinivel, és egyelőre a cabernet sauvignon volt az utolsó október 24-én. Ez utóbbi néz ki egyelőre a legnagyobb ígéretnek a chardonnay mellett, az idén kiemelkedőnek számító mustfok mellett tökéletesen egészséges, és a kékfrankosokhoz képest szebb fenológiai érettségű fürtöket vágtak le a szüretiollók, a lefedett cefréskádba beleszagolva pedig szokatlanul erős fűszeres-bogyósgyümölcsös illat fogadott. Kíváncsian várom, mi lesz belőle.

A mustokhoz visszatérve, igazoltnak látom korábbi kijelentésemet, miszerint ebben az évben a szokásosnál sokkal élesebben válik el az ocsú a búzától. A faluban a szüreti beszámolókat hallgatva, idén az átlagos mustfok 15 körül mozgott, 17-nél már csettintés és elismerő tekintetek fogadták a gazdát, de elég sűrűn hallottam 13-14-es leszedetett szőlőkről is. Idén tehát átlagban 6 mustfokkal lett a mi birtokunkon jobb az eredmény a kommerszen művelt ültetvényekhez képest, míg egy átlagos évben az eltérés „csak” 3-4 mustfok szokott lenni.

A szőlők fenológiai állapotára kitérve, azért nem fogadott szinte sehol sem (a 777-es pinot noir klón valamint a chardonnay volt a kivétel) megszokott egységesen szép állapot. Míg az utóbbi jópár évben szüretkor minden fajtánál szép barna magok domináltak, az említett kivételek mellett idén bizony végig megmaradt a zöldes tónus a magokban, és ez nem túl bíztató. Emiatt idén a vörösöknél a szokásosnál sokkal rövidebb erjedési időket tervezek (maximum 10 napot), és inkább a hidegáztatás hosszát próbálom növelni, hogy a magokból a lehető legkevesebb keserű anyag oldódjon ki. Fehéreknél pedig idén kivétel nélkül egészfürtösen préseltünk, mert a héjban a szokásosnál több lehet az éretlen ízeket okozó anyag.

Az igazság része az is, hogy egy ültetvényünk viszont „megbukott” idén, a hűvös Úrráteszi dűlő kékfrankosát idén szőlőként értékesítettük, mert ott csak 16 és 17 között mozgott a mustfok, és emellett borzasztó erős savak rontották az összképet. Ebben az ültetvényben reménytelennek ítéltem a helyzetet, mivel a levelek már teljesen elkészültek, így további valódi érésre nem lehetett számítani.

Duplán kibabrált idén az időjárás a gazdákkal: a napsütés és hőhiányos hónapok után a vártnál és átlagosnál sokkal hamarabb érkeztek a vegetációs ciklus végét jelentő, vagyis leveleket hullató hideghullámok, így sajnos sok helyen, ahol volt még remény a szép érésre, ott is idő előtt lefújták a versenyt. Nálunk is nüanszok döntöttek arról, hogy hol volt esély igazán harmonikus és kifejező borokra a késői fajtáknál. Például a Paskomban a cabernet levelei egészen az október végi szüretig részben zöld tónusúak maradtak, míg a kékfrankosok pár méterrel arrébb már bőven hullatták elsárgult leveleiket. Ugyanez a dűlők mezoklímáira is érvényes. Például az említett Paskomban már sok generáció tapasztalatát összegezve azért lehet a legtovább kint tartani a szőlőket, mert e hegyek felől folyamatos széláramlás enyhíti a hajnali fagyokat. Ezt most tapasztaltuk is: míg múlt héten két éjszaka is a faluban már komoly, -4 Celsius fokos fagyok voltak, addig például az említett Paskomban sokkal kisebb lehetett a fagy, ha volt egyáltalán, mert még épek maradtak a levelek.

Még egyetlen szőlőnk árválkodik kint a határban. Az Úrráteszi olaszrizling sokáig teljesen reménytelennek tűnt, de legutóbb kóstolva már látszik némi fény az alagút végén, végre kezdenek szelídülni a savak és kiteljesedni a gyümölcsízek. Ebben a  várakozásban Bründlmayer mondatai és fotói nyújtanak vigaszt: Wachau, Kremstal és Kamptal vidékén teljesen rutinszerű, hogy a legkülönlegesebb borokhoz már lehullott levelekkel, novemberben szedik a szőlőt, az első komoly fagyokat megvárva, sokszor állítólag akár már a földről is. Bründlmayerre visszatérve, ő szüreti naplóbejegyzéseiben sokszor leírja, hogy a nemesebb, komplexebb ízek rendre a novemberben szüretelt szőlőkben alakulnak ki feléjük.

A pincében idén az eddiginél tudatosabban figyeltem a redukciós folyamatok azonnali felismerésére és kezelésére. Míg az oxidáció egy közismert, és könnyebben felismerhető ellenség, addig a redukcióról sokkal kevesebb szó esik. Bezárkózott, matt, fülledt illatjegyek a fő jellemzői, erjedés alatt nagyon gyorsan ki tud alakulni egy-egy ilyen állapot, és utána sajnos konzerválódhat is. Kezelése egyszerű, hadd linkeljem be egy kollégám kitűnő blogjának vonatkozó bejegyzését. Például a chardonnayban szinte egyik napról csoda is történt. A mustkorában gyönyörű törökméz és gyógynövény illatú anyag bezárkózott, kezdett fülledt jegyeket mutatni, erre belefújtam párszor a hordó aljába egy fejtőcsővel, és már másnapra szinte eltűntek a kellemetlen jegyek, pár nap kezelés után meg fantasztikus gyümölcskavalkád fogadott a borba kóstolva.

Alkotóközösségünkben komoly változás történt, a TőkésTársakból kilépett Németh Attila Gábor, és azt is kérte tőlünk, hogy az eddigi nevünket ne használjuk tovább. Mi hárman úgy érezzük, hogy alapjaiban folytonosság áll fönn az eddigi célok, jelenlét, munka és a jelen állapot között, így új névként a régi rövidítését választottuk, egy alcímmel kiegészítve. Tőkések – Mátrai Kézműves Borászkör lett az új nevünk, Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás alkotja jelenleg a csapatot. Megváltoztattuk, jobban mondva erősebben definiáltuk közösségünk ars poeticáját is, íme az idézet:

„Tőkések - Mátrai Kézműves Borászkör
Összefogtunk, mert tiszteljük egymás munkáját, kedveljük egymás borait. Összefogtunk, mert összekötnek minket a közös munkával, borozással, beszélgetéssel eltöltött órák.
Összefogtunk, mert hiszünk benne, hogy különleges adottságú dűlők gazdái vagyunk, ami egyedi és új borkaraktert tud adni. Összefogtunk, mert úgy gondoljuk, így külön-külön is érdekesebbek leszünk. Összefogtunk, mert így jó nekünk.
Csoportunkat az a hit köti össze, hogy a Mátrai borvidéken vannak olyan kivételes adottságú dűlők, ahol elsősorban a földben rejlő geológiai értékekből eredően összetett, tömör szerkezetű, harmonikus, és erős egyedi karakterrel rendelkező borokat készíthetünk. Kézműves borászat alatt pedig azt a vezérelvet értjük, hogy a szőlészkedés és a borászat folyamán csak olyan emberi beavatkozásokat tegyünk, amelyek a kezünkbe kapott természeti kincs egyediségének, harmóniájának megszületését, kibontakozását segíti. Alapvető meggyőződésünk, hogy a fent leírt célokat csak komoly szintű hozamkorlátozás és átgondolt, a minőség céljainak alárendelt, alapos zöldmunka árán lehetséges megvalósítani, csak így készíthető az általunk megcélzott természetes bor, aminél a minőség forrása a szőlő.
A csoport esetleges bővülésekor is a magas borminőségen felül azt tartjuk a jövőben döntő szempontnak, hogy a fent leírt alapelvek és meggyőződés vezéreljék a csatlakozókat is. Ezáltal bízunk benne, hogy sok-sok év közös munka után a Mátra különleges vulkanikus talajain termett borok rangban újból a magyar borpalettán a természet adta lehetőségeikhez közelednek majd.
Birtokaink fizikailag is közel vannak egymáshoz, két szomszédos falu: Gyöngyöspata és Szücsi határában, Budapesttől mintegy 80 kilométerre.”

A megújulás mellett szervezünk egy számunkra nagyszabású pesti kóstolót, ennek részleteiről, a regisztrációról facebook oldalunkon lehet olvasni, mindenesetre a dátum november 23-a. A címe Tőkések Mátrai Kézműves Borászkör és Barátai lesznek, az eseményre meghívtunk további olyan mátrai borászokat, akiknek munkáját, szemléletét szimpatikusnak és ígéretesnek tartjuk: Benedek Péter és Ludányi Balázs (Centurio Borház) csatlakozik hozzánk a kóstolón, valamint még egy meglepetéspince. Ezenkívül reméljük hogy azt is meg tudjuk majd mutatni, mennyire finom kecskesajtok készülnek egy  nagyrédei manufaktúrában.

[Losonci Bálint (pinotnoir 777)]