Nem túl gyakran találkozom rhone-völgyi borokkal, amikor pedig mégis, mindig arra jutok, hogy gyakrabban kellene randevúznunk. Ezért is mentem el még tavaly október végén a Terroir Club kiváló kóstolójára, ahol Léon Barral, a Domaine de Villeneuve és a Domaine des Escaravailles borait kóstolhattuk. Most az Escaravailles két felső középosztálybelijéről fogok írni, akik még a karácsonyi bevásárlás hevében kerültek kosaramba.

Domaine des Escaravailles Rasteau Le Ponce 2007

70% grenache és 30% syrah házasítása, 91-93 Robert Parker pontot kapott. A Terroir Clubban 3995 Ft-ért vettem. Mély bíbor színű, megkeni a pohár falát alaposan. Illata hajlamos bezárkózni, ezért dekanterben szellőztettem, érdemes volt. Szépen kinyílt, bár így sem vált intenzívvé. Meleg gyümölcsös, fűszeres jelleget mutat, szilvával, érett őszibarackkal, szegfűszeggel és csipetnyi vaníliával. Másnapra jobban kinyílt, sőt egy pici bőrös komplexitást is felszedett magára. Kóstolva intenzív, sima textúrájú, tömören és feszesen gyümölcsös. Remek, észrevétlen dolgozó savai és közepesen erős, puha tanninjai kiválóan belesimulnak sportosan elegáns testébe, egyáltalán nem élnek külön életet. A struktúra ezáltal olyan kiválóan stabil, hogy nincs is mit mondani róla, szeretjük figyelmetlenül, mint a mesében az emberek a sót. Ízében gyümölcs és fűszerek, pontosan ahogy az illat ígérte. Finom, tartalmas és elegáns a korty. A magas, 15 %-os alkoholt szinte csak a fejünkben vesszük észre, persze azért étel nélkül egy idő után a torkunkban is. Vigyázni kell ám, mert addigra már akár késő is lehet. 7 pont.

Domaine des Escaravailles Rasteau Heritage 1924 2007

Ahogy neve is mutatja, igen öreg, akkor épp 83 éves grenache ültetvény termése. A Terroir Clubban 5720 Ft-ért vettem. Ugyanaz a mély bíbor szín fogad, mint a La Ponce-nál, viszont jóval kevésbé tapad a pohár falára annál. Illata kevesebb szellőzéssel is jóval intenzívebb, nyíltabb. Tisztábban jönnek a gyümölcsök: cseresznye, szilva, som; majd a szippantás végén villanak be a fűszerek: hűvösen elegáns mentával, zsályával, és még ki tudja mivel. Szájban nagyon intenzív, sűrű szövésű, de nem tömény. Édesen fűszeres és mélyen gyümölcsös. Nagyon jóízű. Nem az a típus amire azt mondjuk szétárad a nyelven, inkább olyan, mintha határozottan egy irányba tartana. Közepesnél nem sokkal vastagabb testét határozott tanninok és savak tartják, azonban annyira alázatos és szép munkát végeznek, hogy őket sem venni észre külön. Az egész kortyban minden gazdagsága és dinamizmusa ellenére van egyfajta karakteres zárkózottság, ami talán részben fiatal korának is betudható. Neki is 15 %-os az alkoholja, és legalább annyira nem – illetve csak későn – lehet észrevenni, mint az előző bornál. Lecsengése hosszú, erőteljes, nagyon szépen gyümölcsös, csak legvégül befűtős. Sokszor addigra már úgyis újból kortyoltunk belőle. 7 pont.

Biztos van, aki azt mondja - mondjuk az Heritage esetében - ennyi pénzért a hétpontos élmény kevés. Én egyáltalán nem éreztem így. Annyira mások ezek a borok, mint amit magyar szájjal megszoktunk, hogy nekem igazán különleges élmény volt alaposabban megismerni őket. Ekkora alkohol mellett, ilyen eleganciát és dinamizmust pannon klasszisokban bizony nem lehet tapasztalni. Már csak ezért is megéri.