Hétfőn borbemutató volt viszonteladók részére a Kézműves Borok Házában, ahová olyan léhűtők is bejuthatnak, mint jómagam és Albert Gazda is ott volt, persze, hogy villámgyorsan megírta, ráadásul sok mindent úgy érzett, ahogy én, így gondolkodóba is estem, érdemes-e megírnom nekem is, vagy inkább írjak egy hosszabb kommentet az ő posztjához, végül aztán egy rövid, egymondatos saját poszt mellett döntöttem, ennél amúgy is jóval többet érdemel ez a remek kóstoló, ahol ott vannak a borászok, nem is beszélve a kiváló borokról,

mint például a Somlói Apátsági Pince fehérei: juhfarkból, furmintból és hársból nagyon érdekes mini vertikálist rakott össze Balogh Zoltán, így aztán közvetlen érzékszervi úton tapasztalhattam meg az évjárathatással kombinált stílusváltást, ami az én ízlésem szerint a furmintnál az új, a hársnál a régi stílus javára, a juhfarknál és összesítésben pedig döntetlenre jön ki, hasonlóképp az öcsi-bátyus meccshez a 2009-es Szentesi rajnaik között, ezért végül legnagyobb meglepetésemre a kedves, zamatos ám mégsem lágy zengő tetszett a leginkább a csendes borok közül, mert voltak ám pezsgők is, pinot-ból mindjárt két évjárat is, az idősebb tisztaságával, egyensúlyával ki is emelkedett a sorból rendesen, a rajnai csak megközelíteni tudta, megszorítani nem igazán, viszont igazán sajnálom, hogy a Breitenbach Halas Furmint most kimaradt, be kell majd pótolnom mihamarabb, ahogy a sziporkázóan kedves-virgonc Szecskő Királyleánykát meg alaposabban megvizsgálni, mert ebből a fajtából ilyen jót még sosem kóstoltam, mondjuk olaszrizling veltelini házasítást sem sokat, Losonci Bálinté 2010-ből igencsak tetszett most: elegáns és finom, ugyanezt lehet elmodani a Szepsy Szamorodni 2008-ról sok más pozitív jelző mellett, a Mester édes boraiban még sosem csalódtam, sajnos persze nem elégszer találkozom velük, annál inkább azonban kékfrankosokkal: Ráspi nálam etalon ebben a témában, a 2007-es sima óriási bestbuy kétezer alatt, a 2006-os Gneisz pedig alaposabb megnézést kíván, sort is kerítek rá a közeljövőben, aztán még kékfrankosnál maradva a vörös sor a Szarkás ilyennel kezdődött bíztatóan Buttleréknél, a folytatás azonban csalódás volt számomra pinot-stul, kadarkástul, bikavérestül, aztán még mindig visszatérve, Légli Gézánál is a kékfrankost találtam a legizgalmasabbnak, fehéreket beleértve, és bár fehéreket nem hozott, de komoly vörös választék volt Kiss Gábornál, itt most a kerek mégis kemény Merum volt nálam a nyerő, előtte kadarkában az Orsolya picit csalódás volt egykori blogtársam dícsérő posztja után, ugyanis szerintem jóval kevésbé színes és bájos, mint a 2007-es volt, viszont nagyon jó ivós klasszikus kadarka Halmosiéké, ahogy evősek a Merfelsz-borok, meg is beszéltük, hogy az Esti Csók is jobban esne valami tartalmas vacsora mellé, hogy végül a nap vörösbora címet a 2HA 2009-es Tabunellója kapja nálam: tartalmas, de remek struktúrájának köszönhetően könnyed, elegáns bor, ráadásul az azonos évjáratú cabernet sem kutya, korántsem, a mondatnak viszont ideje, ha nem is korán, hogy vége legyen, pont.