Legutóbb a fehéreknél hagytuk abba, jöjjenek hát a vörösök, ezúttal már több helyi fajta is felbukkan a sorban. Sajnos a horvát plavac malit és a Szerbiából érkező vörös küvét a tervezettnél hosszabb ideig tartóztatták fel a határon a fináncok, így ők nem tudtak részt venni a rendezvényen. Azért így is maradt sztárvendég, épp elég.

A vörösökkel szemben nagyobbak voltak a várakozásaim, pláne, hogy másoknak is tetszettek az alapkategória vörösborai.

Skouras Nemea Grand Cuvée 2007

A Skouras nevű görög pincészet agiorgítiko (vagyis Szent Györgyről elnevezett) szőlőfajtából készült válogatásbora, ára 20 euro körüli. Szerintem megéri a pénzét. A pincészet már bekerült a nemzetközi ítészek látkörébe, a Stephen Tanzer IWC-je számára kóstoló Josh Reynolds a korábbi évjáratok borait általában a kiválóság kapujába, 87-89 pont közé értékelte, Robert Parkernél hasonló a helyzet, bár az általuk kiválónak tartott 2007-es év Nemeájáról még nincs értékelés.

Mély, élénk, csillogó rubinszín, gyönyörű. Általában nem sokat foglalkozok egy bor színével, ha az nem sugall borhibát, de ez valóban gyönyörű, lángoló rubinszín, öröm nézni. Határozott kókuszillattal nyit a bor, ami óvilági boroknál kissé szokatlan, emellett viszont tömör gyümölcsösséget áraszt aszalt meggyel, piros bogyós gyümölcsökkel és pici szilvával, medvecukorral díszítve. Rengeteg tanninnal bír, akár egy nebbiolo, de azok szépen csereznek, nem szorongatnak. Ízében is cseresznye, málna, meggy. Nagyon tiszta ízékből áll össze a bor, a rengeteg gyümölcsöt még a kókusz és az extra mennyiségű tannin sem tudja elnyomni, érlelést kíván, de nem hagy kétséget kiválósága felől. Nem egy malbec vagy cabernet stílusa, gyümölcsei inkább emlékeztetnek a hazai vörös fajták könnyed, pirosbogyós hangulatára.

Azt mondják a szakértők a fajtáról, hogy igazi közönségkedvenc, könnyen érthető, kellemes borokat ad, de általában nem sokat várnak a palackban való fejlődésétől. Erről én nem mernék nyilatkozni, de úgy gondolom, hogy ez a bor még sokáig örömet fog okozni a fogyasztójának, és meghálálna némi érlelést is. Nem lepne meg, ha a pince éppen ezzel a borral nyerné meg a nemzetközi ítészek olykor kissé szőrös szívét.

Vigyázat, a címke csalóka, a bor alkoholja 2007-ben 13,6%.

Alpha Estate Xinomavro Reserve 2007

A bor a másik fontos görög vörös szőlőfajtáből, a xinomavróból készült, egy 70-80 éves korú ültetvényről szüretelték az alapanyagot hozzá. A termőhelyet megkímélte a filoxéra, árulta el előadónk, állítólag nem szereti az ottani talajt. Ezt a pincét az egyik feltörekvő új sztárnak tartja a Robert Parker számára kóstoló Mark Squires, a bornak pedig 90-92 pontot előlegezett meg. Ő volt az, aki szerette a 2007-es évjáratot.

Mély, élénk cseresznyeszínű a bor. Az öreg tőkékre jellemző intenzitást hozza: erőteljes, élénk édes gyümölcsillat aszalt meggyel és áfonyával. Ízében hasonlóan intenzív gyümölcsösség, és kevesebb, de határozott cseresség érezhető. Nem találunk összetettséget, bonyolultságot benne, de intenzitást, tisztaságot és harmóniát az íz és az illat közt annál inkább, ezzel ki tudott emelkedni a mezőnyből. Leginkább az illatok és ízek tisztasága és intenzitása fogott meg, felettébb hasonlított a rákövetkező kóstolón bemutatott, szintén öreg tőkés zinfandelre. Bár Octopusnál és a legtöbb nemzetközi ítésznél is csak 6 pontig jutott a Stag's Leap bora, de számomra van benne olyan mélység, amibe hosszan bele lehet feledkezni. Akárcsak ebben a borban.

Da Vino Flamboyant 2007

Az első bordeaux-i fajtákra építő küvé, némi fekete leánykával megbolondítva. 80% cabernet sauvignon és 12% merlot mellett 8% fekete leányka színesíti a képet.

Mély, élénk rubinszínű  bor, az illatában pörkölt hordós aromák, erdei gyümölcsök, érett szeder és málna. Nagy test, kifejezetten magas alkohollal, sok tanninnal. Ízében is édes málna és meggy, de ennél a bornál tényleg kilóg az alkohol, önálló életet él a tannin, sokkal kevésbé összeszedett, mint az előző borok. Ezt a stílust sokkal jobban ismerem a régiónk boraiból. Mindazonáltal egy szép bor, nem vitatom.

Midalidare Malbec Grand Vintage 2009

Utolsónak érkezett a vigaszdíj a chardonnay-ért cserébe: egy fiatal, presztízsbornak szánt malbec egy újvilági stílusban operáló pincétől. Mély, szinte átlátszatlan, igen fiatal lila szín. Illatában árad a tiszta szilva és áfonya, ízében is buja és gyümölcsös, mégis, az alkohol képes elnyomni a nem elhanyagolható cserzőhatást. Nagy bor, örömbor, nagyon sima a korty, kellemes a cserzése is, de már a tárgyilagosságot félretéve sem tudnék eltekinteni a túlzó alkoholtól. Utólag derült ki, hogy mennyi is az annyi, nos, láttam már bort szebb arányokkal is 15% alkohol mellett, még ha a hozzám hasonló hedonisták ezt meg is tudnák neki bocsátani. Nem éri el egy Primus nagyságát, de nagyon hasonló a végső ítélet Octopuséhoz: botlás ugyan a magas alkohol, de ez a bor is könnyen juthatna magasabbra.

Eddig tartottak a borok, szaladni kellett tovább. Sikerrel jártam, a fajták tetszettek, persze nem is a legalsó polcról válogatták a borokat. Örültem, hogy a pillanatnyilag csak zavaró tényezőnek tekintett világfajták is szolgáltak izgalmas tanulságokkal. Bár korai lenne sarkos állításokat tenni, de ez a kóstoló megerősített abban a hitemben, hogy ami igazán jó mifelénk, az valóban a hazai.

Nyújthatunk persze mást is a világnak, például néhány hülye angol játékban egész magasra értünk, míg más hülye angol játékokat még tanulnunk kell, de azt hiszem, hogy a mi utunkon mégiscsak mangalica és szürkemarha legelészik.  

Akad olyan kóstoló is hazai vizeken, aki már egy lehetséges jövőkép gondolatát is fel merte vetni a görögök és ciprusiak erőfeszítéseinek londoni fogadtatása alapján. Ha a görögöknél kialakulóban van egy nemzetközileg is elfogadott irány, ha a grúzok felől is lassan elismertté válik a rkatsiteli és a saperavi, akkor talán nekünk is érdemes lehet ezen az úton járni.

Itthon a furmint, az olaszrizling, a hárslevelű lassan megfosztja a chardonnay-t a presztízsborok szegmensének minden helyétől. Akár filigrán, akár teltkarcsú a stílus, úgy tűnik, a hazai fajta valahogy nagyobbat szól. Épp ezért ott motoszkál bennem is a kisördög: talán épp a hosszú, forró nyárra és őszre szakosodott későn érő fajták jelenthetik a kulcsot a sikerhez? Persze lehet véletlen, hogy aznap csak a Flamboyant és a bolgár malbec lógott ki a szerkezete miatt a görög borok mellől.

De hogy az agiorgítiko és a xinomavro egyaránt vörös, azt már biztos nem felejtem el.

A Nemea Grand Cuvée képét itt, az öreg xinomavro tőkéket pedig itt találtam.