A Scheller Szőlőbirtokot semmiképp sem lehet azzal vádolni, hogy túl hamar piacra zavarnák boraikat. Sőt, egyesek szerint náluk inkább az a helyzet, hogy Dr. Tóth Sándornak nincs szíve megválni kedvenc boraitól, ezért azok már-már túl sokáig érnek, későn kerülnek palackba és forgalomba, mire a fogyasztó kibontja őket már túl vannak a csúcson. Ezt a bort én évekkel ezelőtt kóstoltam először, a Decanter borszaküzletbe hozták még mintaként, akkor teljesen késznek éreztem, mégis nem keveset kellett várnom, hogy palackban, forgalmi tételként lássam viszont. Kóstolókon, villámismerkedéseken kevésbé fogott meg, mint első alkalommal, ideje volt már azonban, hogy időt szánjak rá rendesen, ahogy megérdemli. Megérte persze.

Szép halvány aranyszínű, tiszta, mozgása viszont már – ahogy azt mondani szoktuk – tekintélyt parancsoló: szinte hömpölyög a pohárban. Illata intenzív, első szippantásra fülledt, aztán meg szokatlanul érett minden fáradtság vagy oxidáció jele nélkül. Gyógyfüvek, méz, citromfű, menta, napégette széna és egy kis földesség. Egyedi karakterű és érdekesen változnak a hangsúlyai. Kóstolva közepesnél testesebb, tömör, remek szerkezetű és ízgazdag bor. Savai kiválóan beépültek testébe: tartanak és élnek, nem szólóznak, de rendesen kiveszik részüket a közös munkából és játékból is. Határozottan érett, de egyáltalán nem öreg bor benyomását kelti, a mélyben van benne valami rusztikus zabolátlanság is. A korty közepe szinte robban, annyira tartalmas, kétharmad után aztán csípni kezd az alkohol, ezen még hűtéssel lehet enyhíteni. Felbukkan ugyanakkor egy nekem, már túlzó kesernye is, aminek legyűréséhez leginkább valami ételt kell választani ügyesen, nekem például megtette egy kis comté sajt is. Összességében eléri a hat pontot, 1950 Ft-os árát nézve pedig egyértelműen legjobb vételnek számít.

A képet a szőlőbirtok honlapjáról vettem.