Tegnap ejtettünk pár szót a legújabb high-tech borászati ketyerékről, illendő hát a szőlészeket is sorra kerítenünk. Korunk olyan sok technikai újítást hozott a műholdas fényképektől a GPS-en át a digitális képfeldolgozásig és a számítógépes elemzőprogramok használatáig, hogy valójában meglepő lenne, ha ez a sok újítás épp a szőlészetet kerülte volna el. De mégsem tudtam egy jó példát sem mondani fejből, így jól jött egy szemfelnyitó fejezet a legmodernebb nagyüzemi szőlőgazdálkodásról. Az összefoglaló Jamie Goode könyvének a 3. fejezete alapján készült.
A precíziós szőlőművelés (precision viticulture, röviden PV) az 1990-es években kezdett körvonalazódni az USA és Ausztrália hatalmas, egybefüggő szőlőültetvényein. Az alapötletet az a megfigyelés adta, hogy a talaj természeti adottságai változékonyabb annál, mint ahogy az ember által alkalmazott egységes művelésmód tekinti őket. Egyes helyek eltérő kezelést igényelhetnek: szükség lehet több tápanyagra, öntözésre, mint a szomszéd parcellák esetében, de ennek a kitapasztalásához idő és kísérletezés szükséges. Óvilági szemmel ez triviálisan hangzik, hiszen a szőlőművelés terén több száz éves, jól dokumentált múltja van a dűlőklasszifikációnak, a különböző fajták és borvidékek összepárosításának. Ha viszont nagy tábláink vannak és csekélyebb tapasztalatunk, akkor hihetetlen mértékben felgyorsítja a tapasztalást egy jó műholdkép vagy légifotó.
Kaliforniában a „távérzékelés” felől kezdődött a technika alkalmazása. A légifelvételek különböző fajtáinak alkalmazása és elemzése itt a gazda a szemét hivatott pótolni, így a személyes területbejárást és felügyeletet helyettesíti. A Mondavi birtok és a NASA 1993-ban kezdett együttműködni a filoxéra terjedésének feltérképezése érdekében, aminek az egyik mellékes, de fontos hozadéka lett végül az öntözőrendszer átalakítása. Ausztráliában nem a légifotók, hanem a szüretelőgépek által gyűjtött mennyiségi adatok jelentették a parcellák összehasonlító elemzésének alapját, ezek a szerkentyűk egy GPS-szel összekötve már alkalmasak voltak egy terméshozam-térkép megrajzolására.
Természetesen a termés minőségét és mennyiségét csak szüretkor tudják megmérni, de a tenyészidőszakban készülő műholdas és légifotók évente többször is mutatnak egy keresztmetszeti képet a szőlőről. Ezeken megfigyelhető a lombozat alakulása, a levelek színe, sőt, infravörös és egyéb fénytartományokban készült képekkel pedig a szőlőnövény többi munkálkodása is. Ezek alapján lehet statisztikai összefüggéseket keresni az év közbeni állapotok és a végeredmény közt, így például a lombozat mennyisége, színe, hőtermelése már előrevetítheti a várható termés mennyiségét és minőségét is. Mivel ez segít figyelemmel kísérni az érés folyamatát, így pontosabban meg lehet határozni a szüret legcélszerűbb időpontját is, ezáltal könnyebb magasabb minőségű és egységesebb érettségű alapanyagot szüretelni. Így javulhat a borok minősége, vagy akár növelhető a prémium borok mennyisége is.
Néhány év tapasztalatával felvértezve akár évközbeni beavatkozásra is vállalkozhat a termelő. Az öntözés, permetezés, metszés folyamata akár soronként is testreszabható, végezzék azt géppel vagy kézzel. Persze ezek a technikák sem tökéletesek, egyszerűen csak mások. Nem pótolják, csak kiegészítik a hagyományos munkafolyamatokat és új irányból mutatják be a szőlőterületet. Legnagyobb előnyük, hogy korábban el nem érhető, új, jól rendszerezett információt bocsátanak a termelők rendelkezésére.
Ma még nem tudjuk, hogy milyen lesz a precíziós szőlőművelés jövője. A sztárborászok közül sokan már ma is világszerte ismertek, míg a legjobb szőlészekről ez kevésbé mondható el. A világot meghódították a „repülő tanácsadók”, beutazták a világot és mindenhol számítottak a tanácsaikra. Elképzelhető, hogy ugyanez vár a jövőben a laptoppal és műholdas fényképekalbumokkal utazgató „szőlészeti menedzserekre” is?
Utolsó kommentek