A kínaiak tulajdonképpen szarnak a borra. Nem része a kultúrájuknak, nem illeszkedik a gasztronómiájukba, és alkohollebontásban is legfeljebb az indiánokat tudják megelőzni. Csak hát pusztán a Népi Köztársaságban ezerháromszáznegyvenkét millióan voltak tegnap, a vásárlóerejük pedig számunkra fölfoghatatlan tempóban nő. Így aztán ha Kína gyűszűvel merít a borból, akkor is tengerrengést kelt (l. bordói-őrület, satóvásárlás és borba fektetés).
A napokban Jancis Robinson honlapja, a Purple Pages érdekes írást (sajnos fizetős tartalom) közölt a kínaiak borfogyasztási szokásairól. A szerző JR jó ismerőse, Kínában dolgozik, tudós, tanácsadó és könyvszerző. Méltányolható okokból név nélkül adta közre meglehetősen csapongó feljegyzéseit, de hál’ istennek esetében az udvariasság még nem koptatta el az értetlenség élét. A továbbiakban „Englishman” írásának általam ferdített és újrakevert változata olvasható.
Miért isznak másként a kínaiak? Az egyik alapvető ok élettani: a kelet-ázsiaiak jelentős része nem bírja az alkoholt. Sokan már egy kortytól is megszédülnek, így számukra a bor inkább egyfajta drog. Ha egy jómódú kínai valami finommal akarja kényeztetni magát, akkor zöldséget eszik, gyümölcslevet vagy tejet iszik. A sör ugyan népszerű, de proliitalnak számít.
Talán ennek a biológiai hendikepnek is szerepe van abban, hogy aki sokat iszik, azt erősnek látják. A kínaiak sokszor azért rúgnak be, hogy ezzel az elégedettségüket, a főnökeik iránti lojalitást fejezzék ki. Englisman egyik anekdotája: Az egyik ismerősöm mondta el, hogy ő például utál berúgni, de nem akar kilógni a sorból, és ezért vállalja mint a csoportösszartozás kifejezését. Szintén ő mesélte, hogy az egyik hajdani évfolymatársától, amikor az egy kormányzati állásra jelentkezett, megkérdezték, hogy bírja-e az ivást. Kínában minden a hatalomgyakorlásról szól, és ennek egy élvezetes módja (a szerencsésebbek számára) az, hogy többet iszol, mint mások.
Pekingben többet isznak, mint Sanghajban, és sokkal többet, mint vidéken. A Sanghajban élő külföldiek ugyan kezdik meghonosítani a borkóstolást, azaz a nem a berúgásra irányuló fogyasztást, de ezt a többség nyugati hóbortnak tekinti (némileg analóg a helyzet a partikkal: a kínaiak nem buliznak, nem szeretik az alkoholt, és nem szeretik a kötetlen összejöveteleket).
A szemérmetlenül drága bordóiak vásárlása rossz hír mindenkinek. A Forbes magazin szervezésében a közelmúltban fórumot tartottak a sanghaji luxusról, és itt a felszólaló helyiek alapos fejmosásban részesítették az LVMH és a Richemont vezéreit a pazarló luxus népszerűsítése miatt. Ha a bort pusztán luxuscikknek tekintik, akkor nyilván lesznek olyanok, akiket ez vonz, de sokkal többen, akiket taszít.
A legtöbb kínai számára a bor, akár szereti, akár nem, a barátok, főnökök stb. felköszöntésének eszköze, másrészt a berúgás eszköze. Étkezéskor, önmagukban csak a legritkábban isznak. Ha inni akarnak, akkor tósztot mondanak. A fogadásokon körbejárják az asztalt, és mindenkivel koccintanak. Hogy esetleg az ételhez is lehetne bort inni, ez csak nagyon kevesek fejében fordul meg. (Ráadásul a kínai étkezések alkalmával a hideg és meleg ételek, a hús és a hal, az édes és a savanyú gyors váltakozása eleve megnehezíti a bor-étel párosítást.)
Ez is oka annak, hogy a kínaiak miért érdeklődnek oly kevéssé a borok iránt, és miért annyira tájékozatlanok a különböző borvidékek, szőlőfajták stb. tekintetében. Egy másik ok, hogy általában rendkívül tudatlanok Európát, illetve az egyes országokat illetően, a bortermelő vidékekről már nem is beszélve. Hiányzik a nyelvtudás, hiányosak a földrajzi ismeretek.
Ráadásul a kínaiakban nem él semmilyen bukolikus nosztalgia a vidéki élet iránt. A Népi Kínában a vidék-város fogalompárhoz egészen más képzetek társulnak, mint Európában - náluk a vidék egyszerűen szegénységet és elmaradottságot jelent. A falusi élet az ő szemükben sem nem vonzó, sem nem izgalmas. Ismerik Párizst, Londont vagy Rómát, de egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy a nagyvárosok körül milyen lehet a vidék. Pozitív vonás viszont, hogy nagyon is érdeklik őket a helyi termékek, a helyi ételek.
A kínaiaknak számára tehát nem vezet királyi út a borhoz: nem bírják az alkoholt, nem beszélnek idegen nyelveket és hiányzik a földrajzi műveltség.
Egy újabb probléma a felszolgálási hőmérséklet. Na erről végképp nincs fogalmuk. Kínában ha valaki egy pohár vizet kér, akkor jó eséllyel egy pohár forró vizet fog kapni (főleg Sanghajtól északra). A kínaiak nem értik a megfelelő hőmérséklet fogalmát, nem értik, hogy miért kellene a fehér bort más hőfokon szervírozni, mint a vöröset.
Mit hozhat a jövő? A problémák fokozatos eltűnését. Englishman azt írja, hogy a törzshelyén, egy laza és olcsó étteremben, ahol európai konyhát visznek, de a közönség zöme kínai, az ebédhez senki nem iszik bort. Esténként azonban változik a helyzet, és van, aki bort rendel. A bor trendi, és ha aki nem köszöntéshez, hanem csak úgy önmagában issza, arról azonnal tudható, hogy szabadon gondolkodó, önálló egyéniség. A borfogyasztás fellendülését valószínűleg a rohamosan szaporodó bárok és éttermek hozzák majd el, ahol egyedül, kettesben, hármasban isznak bort, azaz nem nagy társaságban, formális összejöveteleken.
Egyre több a borkereskedés, gyakran borbárral összekapcsolva. A tulajdonosok ma még sokszor külföldiek, vagy olyan kínaiak, akiknek külföldi a házastársuk. Drága bort venni szintén a hatalom jele. Ha egy társaság számára bort kell választanunk egy étteremben, akkor valójában egyetlen szabály létezik: a legdrágábbat kell kérni.
Végül egy megjegyzés Hong Konggal kapcsolatban. A kínaiak számára Hong Kong jóformán nem is létezik. Visszakapták. De Hong Kong egy szűk kis szeglet, szóra sem érdemes. A hong kongi cégek szolgáltatásait ugyan még igénybe veszik (bankok, ingatlanforgalmazók, bevásárlás), de egyre ritkábban.
[A képeket innen metszettem.]
Utolsó kommentek