Az interkontinentális borkritikusok kóstolási gyakorlata kedvelt célpontja a laikusoknak. Nehéz elhinni, hogy kiemelkedő borvidékek kiemelkedő boraiból - amelyek ráadásul a kóstolás időpontjában többnyire kiskamaszkorukat élik - lehetséges egyetlen nap alatt száznál többet kóstolni, és aztán a fogyasztó számára is hasznos értékelést, sőt pontos leírást adni. (És akkor hol van még a nyelés általi megismerés?) A saját gyakorlatom sajnos azt mutatja, hogy az ilyen futószalagon gyártott kóstolási jegyzetek a legritkább esetben mutatnak átfedést azzal, amit a kereskedelmi forgalomban megvásárolt, és otthon, nyugodt körülmények között, módszeresen megrágott és lenyelt bor nyújt. A Dr. Vino néven posztoló Tyler Colemannél is elszakadt a cérna, amikor kiderült, hogy a Robert Parker visszavonulásával a Wine Advocate birodalom vezetésére kiszemelt Antonio Galloni milyen ámokfutást mutat be kóstolás címén a világ talán legkifinomultabb borait adó Burgundiában.   

Coleman twitter-felebarátként nyomon követhette, hogy két amerikai kritikus is csiripekben tudósít burgundiai munkalátogatásáról. Az egyikük, Antonio Galloni Robert Parker Wine Advocate-jének dolgozik, a másik, John Gilman a View from the Cellar  szerzője. A szöget ez a Galloni-twit ütötte Coleman fejébe:

ma 9 látogatás, többségében Morey és Gevrey, holnap vissza Gevrey-be – a 2010-esek jónak tűnnek – a nagy meglepetés, hogy sok 09-es gr cru bezárulóban

Könnyen kiszámolható, hogy napi 9 látogatás az borászatonként 30-45 percnél nem jelenthet többet. Coleman, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból rákérdezett, hogy mégis mennyi időt tölt Galloni az egyes birtokokon. A válasz:

"ez a borok számának függvénye, az a fontos, hogy minden elő legyen készítve, és a birtokok közel legyenek".

Coleman erre újabb fejszámolásba kezdett: amennyiben vörösben valaki borvidéki-szintű borokat, aztán village-okat, végül premier cruket és grand cruket (ha van az adott birtoknál) kóstol (mindegyikből lehet több vagy még több), ehhez jönnek pluszban a fehérek (hasonló kategóriák, hasonló számok), és ezt meg kell mondjuk szorozni kettővel, mert két évjáratot kóstol, akkor a kóstolózsonglőrnek pánikszerű fürgeséggel kell pörgetnie, köpnie és jegyzetelnie, hogy mindez beleférjen a maximum 45 percbe (amiből effektíve a kóstolás aligha lehet 35 percnél több). Coleman szükségszerű és alamuszian ártatlan kérdése ezek után az volt, hogy vajon jut-e elég idő a borok értékelésére. Galloni válasza:

„Hát persze. ’10-es vöröseket kóstoltam, plusz válogatott ’09-eseket, fehéret nem.”

Mielőtt azt hinnénk, hogy évtizedes tapasztalatának köszönhetően Galloni álmából fölébresztve is fújja a burgundiai borföldrajzot és a terroir-jegyeket, érdemes tisztázni, hogy mindössze kétszer járt Burgundiában azt megelőzően, hogy az év elején megkapta ezt a területet.

Coleman ezután a másik Burgundiából twittelő felebarátjához, John Gilmanhez fordult. Őt is a birtoklátogatások átlagos időtartamáról kérdezte. Gilman válasza:

"A borászat nagyságának függvénye – egy Drouhin vagy Jadot kettőnek számít – az átlag 1 ½ óra – szeretem, ha van idő sétálni és beszélgetni a borászokkal.” És még hozzátette: "a legutóbbi utamon a maximum 6 borászat volt egy nap alatt – 3 délelőtt, 3 délután – 8-kor kezdtem, és este 7-kor végeztem, kimerülten".

Ez azért egy fokkal hihetőbb tempó és bizalomébresztőbb hozzáállás.

De egy akkora területű és olyan jelentőségű borvidék, mint Burgundia igazán megérdemelné, hogy önálló referenst kapjon, akit nem a szolgálati út, hanem az őszinte érdeklődés és az affinitás vezérel (Galloni 2011 eleje óta az addig vitt Olaszországon túl a következő területeket kapta: Kalifornia, Champagne, Chablis és a Cote d'Or). Csak zárójelben: Allen Meadows, a Burghound néven futó honlap alapítója, az egyik legnagyobb Burgundia-tekintély évente négy hónapot tölt Burgundiában. Clive Coates pedig egyenesen Burgundiában él.