Arra számítottam, hogy nehéz lesz. De hogy ennyire?! Ha ebből a mintából akarnánk jósolni, sötét jövő elé nézne a magyar bor. Na jó, legyünk megengedőbbek: Villány. Az oportó.
Mayer Villányi Portugieser 2011
Mayer Mártonban nagyon bíztam pedig. Régóta nem ittam tőle, néhány évvel ezelőttről emlékeztem egy-két nem drága, elég jó borára. Hátha.
Hát nem.
Illatban kén és az obligát vaníliás eper. A szúrós kénszag kifejezetten zavaró, megmarad végig, nem akar szellőzni, csak órák alatt oszlik. (Addigra már hol szokott lenni egy ilyen palack!) Vékony bor, gyümölcse kevés, frissessége semmi, viszont határozottan savanyú, ami azért ebben a hiperzseniálisnak beharangozott évjáratban elég meglepő. Nem jó bor. Nincsen benne semmi, amit szépnek találhatnék. Ritkán szoktam meghagyni bármilyen piát, hát ennek meghagytam a felét. (Másnapra csendesedett a kén, tompultak a zavaró ízek, maradt a kongó üresség.) Két szomorú, üres pont.
Bock Portugieser 2011
Nem a Szent Márton, hanem a sima. 1700 körül van a boltokban. Beleszagol, első korty: jézusom, félrecímkézték a Mayert? Kísérteties hasonlóság. Kén, savanyúság, gyümölcstelenség, unalom. Talán a szag még szúrósabb. A nyelvet is csípi. Végül arra jutok, hogy Mayernál kevésbé karcos, kicsit ihatóbb, lágyabb, de szépséget, említhető erényt nem lehet találni. Vanília villan föl néha, de azt is üti a savanyú. Fél ponttal többet ér tán, mint a Mayer, de hármat már soknak érezném.
Báthory Villányi Portugieser 2011
A két neves pincészet hátborzongató oportói után ettől a hétszáz alatt (!), Auchanokban vesztegett kevésbé nevestől aztán már kifejezetten fáztam. De a kötelességtudat – a borozó népet szolgálom! – leküzdötte a szorongást, úgy kell nekem. Báthoryék pincészetét nem ismerem, azt sem tudom, léteznek-e Báthoryék vagy ez csupán bormárka, az egyébként kézműves tradíciót, családi típusú odafigyelést (haha) ígérő hátcímke nem igazít el, a Google is hallgat. Ha vannak, akkor egészen csodás pincetechnológiának lehetnek birtokában, a tökéletesen ízmentes vörösbor előállításához még senki sem jutott ennyire közel.
Illata alig, de az előző kettő után már nem tudok meglepődni. Legalább a kén nem brutális, csak a háttérben bújkál. Bújkál ott még egy kis nyershússzag is, de csak mozgatásra bukkan elő, könyveljük el fajtajellegnek. Hosszabb melegítésre halovány köménymagos szeder. (Pont annyire zavarbaejtő, mint amilyennek hangzik.)
Íz semmise. Ennyire vízszerű, ennyire keskeny vörösborral még nem találkoztam. Evian kis citrommal és kevéske tanninnal. Egyszerűen nincsenek aromák. De semmilyen. Sav az van, az megy hosszan, de szélesség semmi, semmi, semmi.
Báthoryéknak lehet, hogy kezükben van az aranyat érő világszabadalom, csak fordítva kéne rákötni a tápra a gépet, és ízmentes, normál alkoholtartalmú bor helyett, ízeit tartó, alkoholmentes bort készíteni. Egy hónap alatt megkeresnék vele a tízéves magyar GDP-t. Így csak egy szomorú kettes alát tudok bevésni.
***
Annyira megijedtem a fenti három tapasztalattól, hogy gyorsan beszereztem még egy oportót, mielőtt végleg kitörlöm a fajtát a RAM-ból, a ROM-ból, a borszótáról, az enciklopédiából és mindenhonan, ahonnét csak ki lehet törölni. Günzer 11-ese volt, amit Alföldi Merlot is értékelt az imént. Ha meg nem is nyugodtam tőle, mert az sem volt valami nagy mutatvány, de abban megerősített, hogy három extrém gyenge produkciót fogtam ki. A villányi oportó talán még menthető. Lesz vele meló.
Az én oportómeccsem végeredménye tehát: három hatalmas öngól, és botrány a lelátón.
Utolsó kommentek