Ki tudja miért, az utóbbi időben alig ittam elzászi borokat. Talán csak azért, mert a borosomnál hátul vannak, egy alsó polcon, vagy mert nem tetszik az a hülye hosszukás üveg, ami nem fér be a hűtőajtó alsó polcára. Legutóbb azonban valami nagyobb testű fehéret kerestem, és akkor eszembe jutott Sylvie Spielmann (ejtettem már itt szót róla pinot noirilag) biodinamikus edelzwickere, majd ahogy nyúltam felé, félúton meggondoltam magam, és inkább egy 2006-os sylvanert kaptam le a polcról. Megkóstoltam, tetszett, el is töprengtem, hogy mi a fenéért hanyagolom én ezeket az elzásziakat annyira, és legközelebb, egy másik borosnál már kifejezetten elzászi sylvanert kerestem, táguljon az a horizont.
Egy 2005-ös Schlumbergert találtam. Ez is tetszett, de olyan szinten különbözött a Spielmanntól, hogy ha vakon kóstolom, tán még azt se hiszem el, hogy ugyanarról az éghajlatról valók, nemhogy azt, hogy egyazon borvidék egyazon fajtáját iszom épp. Persze nem olyan meglepő ez, Sylvie Spielmann egy biodinamikus, 8 hektáros birtokot vezet, míg a Schlumberger Elzász egyik legnagyobb termelője, 200 éves birtokkal, 140 ha területtel, négy grand cruvel. Másfelől azért akadnak párhuzamok, ha nem is olyan meggyőzőek: a sylvaner Schlumbergernél és Spielmannál is rétegműfaj (4 ha a 140-ből előbbinél, 0,4 a 8-ból utóbbinál a tavalyi Gault&Millau szerint) és mindkét birtokon kézzel szüretelnek (illetve Schlumbergernél csak 90 százalékban). Izgalmas lenne összekóstolni a kettőt, gondoltam magamban, aztán meg azt, hogy nosza. Visszatértem a borosokhoz, és elhoztam a Spielmannból az utolsót, a Schlumbergerből pedig az utolsó előtti előttit.
A Schlumbergert kóstoltam először, mert emlékeztem rá, hogy ő a szárazabb, kevésbé egyedi tétel. A sápadt szalmasárga bor nem kifejezetten szép, és külön meglepett, hogy viszonylag tekintélyes kora ellenére határozottan zöldesen csillog, a széle is épp csak ezüstös. Nem, nem túl szép, viszont tiszta. Orrban már nincs zöld, egyáltalán, inkább érett, nyárias. Ringlószilvát, akácot érzek benne leginkább, egy kósza lírai pillanatban ázott szalmára is asszociálok. Szájban még talán némi sajtos animalitás is van benne, de főleg citrus. Tetszenek a savai. Bár néha mutat valami közönségeset is, de csak pillanatokra, és csak eleinte. Maradékcukor is van, ugye? Megnézem a honlapjukat, a 2008-asban igen, 4,4 g. Erről itt nincs információ. Valamennyi biztosan van ebben is. Egyelőre elégedett vagyok vele, de tudom, hogy majd akkor lesz ez érdekes, ha már a Spielmannba is belekortyoltam.
Lássunk is hozzá a dologhoz, akkor. Még bele se szagolok, éppen csak fölé hajolok, de már fejbe is ver egy csupa nagybetűs MAZSOLA. Ez meglep, mert amikor egyedül kóstoltam, mazsoláról szó se volt, de most, a Schlumberger után annyira durván ez viszi a prímet, hogy más eleinte eszembe se jut róla. Külleme egyébként sokkal megnyerőbb, mint a társáé, gyönyörű aranysárga, a sápadtas Schlumberger mellett szinte ragyog. Egyértelműen édes boros benyomást kelt. A címke szerint száraz, de én már az illatából is úgy gondolom, hogy lesz benne maradékcukor. Egyébként annyira meglep az illata, hogy első pillanatban oxidáltnak érzem, de aztán soha többé, két nappal később sem. Ha megpróbálok mást beleérezni, mint mazsolát, kandírozott gyümölcsök jutnak eszembe, de nem narancs meg citrom, hanem pl. eper. És szegfűszeg. Valamint a mazsola hátán jönnek a képzettársítások, elzászi sztereotípiák, kuglóf, mézespuszedli, ilyenek ugranak be, de nem hiszem, hogy ez tényleg benne van, csak képzelődök. Megnézem a címkét, és bumm. Azt írja, hogy zöldfűszereket kéne éreznem. Általában nem foglalkozom a címkén írtakkal, de ez mégis csak egy kis gazdaság, odafigyelnek a részletekre, nem valószínű, hogy akármit ráírnak csak úgy. Sokkal valószínűbb, hogy én vagyok hülye. Nem ez volna az első bizonyíték. Hitetlenkedve szagolgatok tovább, végülis bazsalikom van benne, tényleg. Na jó, lekapom a polcról a zöldfűszereket, elkezdem összeszagolni őket a borral. Majoránna. Jé, tényleg, van benne ez is. Zsálya. Basszus, ebből is van tényleg. Tárkony. Ezt meg se kellett volna szagolnom, jól ismerem, nincs benne. Rozmaring? Nem tudom, talán igen, talán nem. Babérlevél viszont van. Jó, megadom magam, de azért fenntartom, hogy mindez nagyon hátul van a mazsolához képest, legalábbis így, a Schlumberger mellett tuti. Szájban meglepően száraz, de csak az illathoz képest, szerintem van benne valamennyi cukor. Iványi Zsófi ’07-es hársára emlékeztet ez a bor: meglepő, érdekes, édes illat, aztán az illathoz és küllemhez képest szájban kicsit csalódást kelt. Ugyanakkor én szeretem a csodabogarakat, az Iványi-bort is szívesen vizsgálgattam nyáron, mikor a kezembe került. Ez a Spielmann jobban tetszik. Finom, csak az a furcsa, hogy kicsit alkoholosnak érzem néha, pedig a címke csak 11,5-et mutat.
Rákóstolom a Schlumbergert, abba jobban belesimul az alkohol, pedig ott egy egész százalékkal több van belőle. Próbálom eldönteni, hogy melyik tetszik jobban, de nem sikerül. A Spielmann orrban klasszisokkal intenzívebb és különlegesebb, de a Schlumbergerhez képest annyira mazsolás, hogy egy idő után megunom. Ez utóbbi sokkal szokványosabb, rögtön a Spielmann után kicsit közönséges is, de ha egy-két percig csak vele foglalkozom, hozzászokok az ő dimenziójához, és ott már nem mondhatni, hogy ne lenne egyénisége. Csak hát: meg lehet nézni, a Spielmannról háromszor annyit írtam már, mint róla. És persze most már nem tűnik annyira érettnek, mint eleinte. Határozottan felüti a fejét egy egzotikus vonulat is benne, nem válik kárára, de szerintem nem is javít rajta. Viszont összességében szájban azért egy kicsit jobban tetszik, mint a Spielmann. Míg meg nem kóstolom megint amazt. Komplexebb a Spielmann, hiába. De emez meg frissebb. És szerényebb is, nem olyan hivalkodó. Nem tudom, na. Kell dönteni? Nem kell dönteni. Árban körülbelül egy szinten vannak (10 euró táján, ha jól emlékszem), stílusban totálisan különbözők, ha a későbbi évjáratok is ezt a vonalat követik, majd egyszer valakit jól megtréfálok velük vakteszten. Addig is szétnézek, mit lehet kapni a környéken Elzászból.
Utolsó kommentek