Mint már többen elmondták előttem különböző blogok különböző kommentjeiben és posztjaiban, a VinCE az ország szégyene, borzasztó, megengedhetetlen, hova jut így hazai világhírünk az éji homályban, ha csak álmodozunk a déli verőn.
Bár egyik hazai boros újságot sem olvasom, mert a pénzem inkább borra költöm, mégis tavaly óta figyelemmel kísérem a VinCÉ-t. Akad ugyanis egy kiemelkedő része, ahol úgy érzem lehet mazsolázni a minőséget, ez pedig a mesterkurzusok. Tavaly itt ittam életemben először a Chateau Yquem egyik kiemelkedő évjáratából, és maradandó emléknek már ennyi is elég.
Idén is lelkesen kezdtem el válogatni a menüről, aztán a sorra megjelenő borsorok néha újratervezésre késztettek. A Royal Oporto úgy látszik nem akart semmi érdekeset felkínálni, jórészt az alsó polcos CBA-s cuccaikkal próbáltak villantani, Steven Spurrier végül 20 euros kabernékkel igyekezett körbeutazni a világot, Gary Waynerchuk véleménye a régiós vegyesvágottról pedig kevéssé érdekelt. Mint már említettem, főleg az egzotikus borokat kerestem, így a Piper-Heidsieck vertikális kezdettől fogva lenyűgözte a fantáziámat.
A kóstolón Régis Camus (a továbbiakban RC), a ház pincemestere és Christian Holthausen, a ház szóvivője mesélt a pezsgőkről, Steven Spurrier pedig néha közbeszólt.
Mint Régis Camus elmondta, egy Champagne-ház kiválóságát mindig a nem évjáratos (Non-Vintage) alappezsgőről kell megítélni, ez az a termék, aminek a házra jellemző vonásait a pincemester szakértelme évjáratról évjáratra azonosan igyekszik reprodukálni az adott év termésének és a pincében elspájzolt tartalékoknak a segítségével. Kiváló és egyedi évjáratokban pedig további borok készítése is szóba jöhet, úgymint évjáratos, kisszériás tételek (rare) és presztízs-küvék.
Piper-Heidsieck Cuvée Brut NV
RC elmondása szerint ez a szürkés, kissé tompa árnyalat (nevezik szalmaszínnek is) a champagne-ok leginkább jellemző színe. A bor három szőlőfajtájából készül, úgymint chardonnay, pinot noir és pinot meunier, a gyümölcsöt mintegy 100 faluból vásárolják.
Közepes citromszín, finoman gyöngyöző, apró buborékokkal. Határozott, de tartózkodó, hűvös illat, almával és körtével, árnyalatnyi kelt tésztával. Szájban élénk, szinte már éles savakkal bír, közepes testtel, és meglepő lendülettel habzik fel. Fiatal, lendületes, de zabolázatlan is. Ízében citrom, alma és körte. Eléri a 6 pontot, illatban többet mutat, mint amit szájban kapunk. Nem a tipikus alap-champagne, kicsit hűvösebb, tartózkodóbb, komolyabb, és ez tetszik.
Piper-Heidsieck Brut Vintage 2004
Mintegy 10 faluból származik az alapanyag, vagyis a 60% pinot noir és 40% chardonnay.
Szép, élénk,közepes citromszín, illatában dió, grillázs, briós. Mögötte alma és citrusfélék. Szájban almás, citrusos, de nem savanyú, a savak élénkek, de nem metszően élesek. Szebb az egyensúlya, mint az előzőnek. Roppant fiatal szín és íz, érett illattal. Már ma is erős 7 pont, és érlelném bátran. Hogy mit várhatunk tőle, az mindjárt kiderül.
Piper-Heidsieck Rare 2002
Tíz év után került piacra, 70% chardonnay-ből és 30% pinot noirból készült.
Az előzőnél is élénkebb, melegebb citromsárga szín, sűrű, pici buborékokkal. Bűbájos illat, Briós, kenyérhéj, mentol(!), szálazhatatlan és egzotikus. Dió és karamell, hűvös fűszerek és frissesség. Szájban igen savas, de kellően visszafogott a felhabzás, és ez jó. Izmos, lendületes, nem szárít a sav, és jó a teste. Ízében is gyümölcsös, citrusok, kiwi, alma. Hosszú utóíz, akárcsak az előzőeknél. Ez is baromi fiatal. Nálam ez már 8 pont.
Piper-Heidsieck Rare 1998, magnum palackból
RC elmondása szerint nem volt óriási év, a magnum palack viszont a legkiválóbb méret érlelésre és fogyasztásra egyaránt. (Ideális két főre, pláne, ha az egyik nem iszik, tette hozzá.)
Itt is kissé élénk, kissé valószínűtlen, szinte már világító citromszín. Grillázs és dió az illatában. Alig buborékozik. Szájban egy árnyalatnyit élénkebbek a buborékok, de hasonlóan savhangsúlyos a szerkezet, mint a korábbi boroknál. Ízében viszont érettebb, édes alma és őszibarack adja az alaphangot. Kiváló bor, ismét 7 pont, erősen.
Piper-Heidsieck Rare 1988
Na végre, ennél a bornál már látszik a színen is a kor. Fura illat, némely szétesőben levő hazai fehérekre emlékeztet. Reszelt alma, kakaópor, kávé. Az illata alapján már túl van élete delén. Nem látható benne buborék,szájban is igen gyenge a pezsgés, érett, grillázsos, diós, de már fáradó ízek. Elég sava van, de már fogy belőle a lendület. Mintha puha tannin cserezne, tölti ki a számat a maradék buborék. Határozott almakompótos íz, tiszta, hosszú, de mégis fáradt. Szeretem az érdekes borokat, így legyen 6 pont, maradok tisztelettel.
Itt megszólalt az eddig csendben ülő Steven Spurrier is, és „armchair wine”-nak titulálta ezt a bort, csakúgy, mint a következőt. Nagyon találó kifejezés, ezt a bort inkább ajánlott némi áhítattal és nosztalgiával egy karosszékben ülve kortyolgatni, és élvezni az egyediségét, mikor ilyenhez van kedvünk, vagy társaságunk. Élesben versenyeztetni más csúcsborokkal már nem érdemes. Kicsit olyan, mint mai fiatalként elmenni egy Stones koncertre, csak azért, hogy még lássuk őket élőben. (Különben is, ki a franc az a Mick Jagger?) Azért tudtam élvezni, ennek is szól a viszonylag magas pontszám.
Piper-Heidsieck Rare 1979
Közepes aranyszín. (De ne aggódjunk, bármelyik 2008. előtti Hollóvár kenterben veri.) Kénes, grillázsos, húsos illat. Már alig buborékozik. Fenyőmag, mogyoró, beszáradt zöldfűszerek, hús. Kissé zárkózott, kevés gyümölccsel, de szépen összeérett és nehezen szálazható. Itt nincs kakaó az illatban, szájban viszont megjelenik. Mindenre kiterjedő, lomha, de mégis fiatalos savas-szénsavas "cserzése" kitölti a számat. Nem egyszerű őt sem pontozni, sokan tán bölcsen kitérnének előle. Talán az 1984-es Volnay-hoz hasonlít leginkább az érettsége okán, ami nálam 8 pontig vitte, így ezt is oda teszem. Ha valaki szereti az érett borokat, akkor egy szép példányt talál vele, ha nem szereti, akkor már furának és öregnek fogja találni. A kraft azért még megvan benne, ellentétben az 1988-assal.
Visszakóstoláskor aztán kiderült, hogy az első bor szinte csak komolytalan körtelé volt a későbbiekhez képest. Két kedvencem a 2002-es és az 1979-es volt, az előbbi összetettsége, izgalmas illata és ízei, valamint szép szerkezete miatt, az utóbbi pedig még mindig kiváló tartása, és különleges egyénisége okán. A sor megbicsaklott ugyan a '88-as palacknál, de tanulságos volt látni egy gyengébb évjáratot is. A sor végén észleltem csak, hogy a kiöntőm szinte üres, sikerült éhgyomorra önfeledten majdnem minden pezsgőt meginni. És ezzel hirtelen nagyon hosszúnak ígérkezett a nap.
Utolsó kommentek