A carmenère a Nessievel ellentétes utat járt be: már mindenki elkönyvelte, hogy kihalt, és senkinek nem hiányzott, amikor a világ egyik távoli sarkában rábukkantak. A világ távoli sarkában sem gyújtottak örömtüzeket, amikor megtalálták, mert egészen addig merlot-nak álcázta magát, amely túl azon, hogy pedigrés fajta, a Kerülőutak idült alkoholista főszereplőjének ellenpropagandája előtt a világ kedvenc borszőlője volt. Szóval, 1994-ben egy francia önológiai deszantos kiderítette, hogy a chilei merlot különös bukéját nem a terroir vagy az andokaljai klíma okozza, hanem az, hogy carmenère. Eltelt néhány év, amíg az őstermelők és a repülő borászok a mélyütésből felocsúdtak, és rájöttek, hogy az, ami merlot-nak szar volt, még lehet pompás carmenère. Rázoomoltak a fajtára, és kiderítették, hogy drasztikus hozamkorlátozással és a szüret kitolásával olyan anyaghoz juthatnak, ami egyrészt egzotikus fűszer a küvékben, másrészt tisztán palackozva országimázs-építő chileicum.

A carmenère dicső genetikai múltja egészen a cabernet sauvignonig vezethető vissza. Ez az elveszett 6. bordói fajta. Évszázadokon át meghatározó, de – a rossz fürtképzés és a melegigény miatt – szeszélyes fajtája volt Bordeaux-nak. Az 1850-es években kalandvágyó francia telepesekkel emigrált Chilébe. Még éppen időben, mert hamarosan a filoxéravész söpört végig Európán, és kiirtotta az óhazában maradt írmagot.

Ma már mindenki okos, és a fejét csóválja, hogy ugyan miként lehetett a merlot-val összetéveszteni, amikor a carmenère levele nyár végére megpinkül, és a bora ugyan merlot-jellegű, de azért egészen más. A legújabb megemésztendő falat az utólagos bölcsesség számára, hogy 2001-ben kiderült, hogy amit Észak-Itáliában cabernet franc-nak hittek, az több mint 50 százalékban carmenère. Azt valóban nehéz fölfogni, hogy a cabernet franc-t hogyan téveszthették össze a carmenère-rel, de aki játszott már ilyen vaktesztet, az tudja, hogy bármit lehet bármivel. (A nagy felsülések borogatására használjuk Harry Waugh aranyköpését![12] A maestrot egyszer egy izgága tisztelője megkérdezte, hogy fordult-e már elő vele, hogy összetévesztett egy bordóit egy burgundival. Mire így válaszolt: „Ebéd óta nem”.)

Még 6-7 évvel ezelőtt is voltak neves chilei borászok, akik azt állították, hogy a carmenère-ből nem lehet igazán nagy bort készíteni, és 2-3 évvel ezelőttig igazuk is volt. Ma viszont túl azon, hogy az újvilág egyik legizgalmasabb és elismertebb küvéje a Clos Apalta 80 százalékban carmenère-merlot[13], a tiszta carmenère is átlépte a 90 pontos lélektani határt. A chilei szaksajtó szerint minden idők legjobb carmenère-je[14]a Concha y Toro gigaborászat Terrunyo 2002-ese, mások viszont a De Martino dűlőszelektált 2003-asára, ill. Reservájára esküsznek.

Szóval a chileiek megfogták Bacchus lábát: van egy saját, különbejáratú bordói fajtájuk (az olaszok még nem ocsúdtak föl a mélyütésből).

A szakirodalom szerint a carmenère tükrös, tiszta, ragyogóan szép színű (sötét lila) bort ad. Illatában/ízében az animális, füstös jegyek, valamint a szeder, az erdei gyümölcs és a fekete cseresznye a meghatározóak. Simogató, kerek tannin és szolid savak jellemzik. Egzotikus, izgalmas és elegáns bor. Én eddig 9-10 palack carmenère-t vagy carmenère-házasítást kóstoltam, és eszem ágában sincs itt megállni.

Apaltagua Carmenère 2002

Régi kedvencem. A hátcímke is eldicsekszik vele, és valóban föltűnően szép színű, tükrös bor. Pompás korona. Nagyon intenzív és összetéveszthetetlen zöld paprikás illattal nyit -- ez a szakértők szerint az éretlenség jele. Ám ez az illat annyira megkapó, és annyira más, mint amit pl. egy éretlen CS nyújt, hogy számomra érzéki örömöt ad, és semmi takargatnivalót nem látok benne. 3-4 óra után a paprika kiszellőzik, és a helyén feketebogyós gyümölcsöt, ill. borsos fűszerességet találhatunk csipetnyi eukaliptusszal. Szájban intenzíven gyümölcsös, a lecsengésben ribizli és kávé, amit nagysokára cseresznyemagos kesernye zár. A közepes test mellett egy élénk, friss, jó struktúrájú és egyensúlyú bor. Barrikot állítólag nem látott. A bécsi Wein&co-ban €8.
Művalk minősítés: 5p (tehetség)

(Concha y Toro) Casillero del Diablo Carmenère 2004

Fűszeres, mint egy syrah, ínycsiklandó, mint egy merlot és testes, mint egy cabernet. Az illat bódító, és némi gyanút is ébreszt (tényleg 100 százalék szőlőlé?): egy számomra azonosíthatatlan gyümölcs (a szakirodalom szilvalekvárt és cassist emleget) tejcsokoládé, nugát, bors, eukaliptusz és füst valószínűtlen elegye. A borok világában ritka szájhősök egyike: amit az orrnak ígér, azt szájban messze túlteljesíti. Szuper szeder, fekete cseresznye, talán grillázs és krémes textúra, ami az egész szájat betölti. Viszont nem egy savbajnok. A lecsengés mesés, talán a legszebb, amihez valaha szerencsém volt: nagy és bársonyos tannin fekete cseresznyével, eszpresszóval és tejcsokoládéval. Meg is néztem, hogy milyen hordóval dolgoznak: 70% amerikai tölgy kisfahordó, 30% kóracél 6-8 hónapig. Nagyon profi és karakteres bor. (Halványan emlékeztet a Solusra, de koncentrációban messze elmarad tőle. És árban is.)
Az osztrák Intersparokban 8 euro.
Művalk minősítés: 6p (szép)