Az eheti bormatinéban egy kakukktojás, egy védhetetlenül személyes kedvenc: a Brunello di Montalcino. A kimosdatott kocsisbor.

Tudom, hogy kőzápor fog zuhogni a fejemre, amiért egy számunkra nem is létező fajtáról merek szólni, de a szerelem vakmerővé tesz. Enyhítse bűnömet, hogy Montalcino egy elérhető álom: tőlünk mindössze félnapnyi autóút, és Toszkána szépsége nem igényel különreklámot (2003-ban a Wine Spectator olvasói a világ legvonzóbb borturizmus célpontjának választották.)

A Brunello di Montalcino a nagyok között is a krémek krémje. Amikor 1999-ben megszavazták az évszázad 12 legszebb borát, egy 1955-ös Biondi-Santi Brunello volt közöttük az egyetlen olasz. A klasszikus 1999-es és a csapnivaló 2000-es évjárat felhozatalát minősítő James Suckling (alias Csecsszopó Jakab), a Wine Spectator körzeti megbízottja, összesen 76 brunellot értékelt legalább 90 pontra. Gyűjtőknek ideális, mert:

ad.1 méltán híres

ad.2 kevés van belőle (a felhozatal rendeletileg és fizikailag is erősen korlátozott)

ad.3 legendásan hosszú életű.

Egy tőrőlmetszett tájbor

Brunello di Montalcino csak Montalcino környékén fakad egy nagyjából 250km2-es területen, és a teljes mennyiség 350.000 láda saccperká. A termőterületek 200-500m magasságban helyezkednek el, és persze náluk is zakatol a dűlőezoterika: minden dombra másként süt a nap, mindegyiket másként fújja a szél, és az egészen másfajta kőzetrétegbe egészen másfajta ősállatok és őspáfrányok pusztultak bele. Az eredetvédelem az olasz bürokrácia hírnevét öregbíti, bár a közelmúltban valamit maszatoltak rajta liberálisan (akit érdekel: www.consorziobrunellodimontalcino.com). Amit nekem is sikerült agyilag rögzíteni: a sima Brunello 5 évvel a szüret után, a Riserva 6-tal kerülhet kereskedelmi forgalomba, és a birtokok csupán területük egyharmadán termeszthetnek szőlőt.

ez eredendően nem egy kékvérű telivér, hanem egy csökönyös vadszamár

A brunello a sangiovese apoteózisa (ez akkor is így van, ha a jóval ismertebb Chiantinak is ez az alapfajtája). A szakértők szerint a sangiovese sehol másutt nem képes hasonló minőségre. Lehet a klónokat a szélrózsa minden irányába telepíteni, soha nem árulják el Montalcinot (pedig vallatják Bushországban, Ausztráliában, Chilében, sőt, a mi Vincze Bélusunk is belevágta a fejszéjét!). A titok állítólag abban rejlik, hogy ez eredendően nem egy kékvérű telivér, hanem egy csökönyös vadszamár, ami remekül alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, ergo, egyáltalán nem alkalmazkodott más viszonyokhoz. Félnomád körülmények között a sangiovese ecetes kocsis bort ad. A nagy minőséghez szuperprémium klón köll, drasztikus hozamkorlátozás, teljes érettség, stb. meg az etruszk paraszt, mert másnak nem eszik a tenyeréből.

Mit esznek a Brunellon?

A brunello a kisujját sem mozdítja, hogy megszeressük. Nem gyümölcsös, nem itatja magát. Ellenben komplex és elegáns, és van benne kraft. Olyan, mint egy Bentley egy Porsche mellett. A kamaszfiú nem ezt tenné ki az ágya fölé. Kihívás megtanulni értékelni. Kell hozzá némi sznobéria, de kamatostól megtérül. Csak amikor a brunellotól visszatérünk a való borok világába, érezzük igazán, hogy mennyire snassz az izompoló, a bézbol sapka, az övtáska és a nájki strandpapucs. Mondom én a Brunello Ált. Isk. előkészítő tagozatos tanulója.

De mit mondanak róla azok, akik értenek hozzá: "nagyon koncentrált, hosszú életű és kerek" (Ezio Rivella), "elegáns és komplex" (Gianfranco Soldera), "erő, finesz és komplexitás" (Angelo Gaia). Egy Michael Dibdin nevezetű krimiszerző – Jancis Robinsonnal a sugólyukban – a következőképpen jellemezte a nagy olasz borokat "The Long Finish" című regényében: "A barolo a Bach közöttük (...) erőteljes, mesterien szerkesztett, kissé félelmetes, de megkerülhetetlen. A barbaresco a Beethoven, aki az előbbi tulajdonságokat az egyéni szenvedély és fájdalom soha nem látott magasságába emeli. És a brunello a Brahms, lágyabb és teltebb, a lemenő nap fénye a fárasztó kicsapongások után."

a jó cabernet-kben és merlot-kban is legfeljebb 4-5 illat- és ízkomponens azonosítható, ezzel szemben egy Brunelloban akár 20-25

Tullio Scrivani szerint, aki a brunello általam ismert legnagyobb szakértője és az Osticcio tulajdonosa, a fő aromák és ízek a következők: bors, dohány, bőr, főző szilva, szamócafa szamócája (arbutus unedo). Pablo Härri, a Col d'Orcia főborásza szerint: gomba, avar, csipkebogyó és esetleg szilva. Saját tapasztalataim alapján fontossági sorrendben: dohány, nedves bőr, régi bútor, szalma, avar, csipkebogyó, szilvalekvár, likőr, szeder, kávé és cseresznye, alkalmanként ánizs és menta. Ez a hosszú felsorolás is alátámasztani látszik Signor Scrivani véleményét, aki szerint a jó cabernet-kben és merlot-kban is legfeljebb 4-5 illat- és ízkomponens azonosítható, ezzel szemben egy Brunelloban akár 20-25 (igaz, erre inkább a nők képesek – ő is a feleségével szimatoltat).

Néhány nagy név:
Biondi-Santi, Il Poggione, Casanova di Neri, Lisini, Cerbaiola, Greppone Mazzi, Talenti, Fuligni, Poggio Antico, Altesino, Mastrojanni, Siro Pacenti, Col d'Orcia, Banfi, Castelgiocondo, Nardi.

A közelmúlt évjáratai:

1997: az évszázad évjárata (*****)

1998: gyengébb, de kiváló (****)

1999: megoszlanak a vélemények: van, aki szerint az évszázad második évjárata, van, aki csak a '98-as mellé rangsorolja (*****)

2000: kutyaütő év, ebben nincs vita (***)

2001: még nem kapható, de újabb ***** az ablakban.

Akiket megkaptam

A brunello 30 eurónál kezdődik és a felső határ a csillagos ég (az olcsónak mondható és helyi Osticcioban egy '82-es Biondi Santi Riserva 2.500 euro). Szórványosan itthon is hozzá lehet jutni egy-két brunellohoz 10 rugó körül. (A honi hipermarketekben kapható '97-es Il Poggione a visszajelzések szerint igen rossz formában van.)

Lisini Brunello '99: kihagyhatatlan klasszikus, számomra a Brunello iskolapéldája, de ez sem könnyű nyáresti poroszkálás. Idén 3 Brunellot importáltam, ez volt az egyik. (32.40 euro)

Collosorbo Brunello Riserva '97: talán a legjobb, amit valaha kóstoltam (60 euro)

Podere Brizio Brunello '98: volt egy kis minerális bukéja, de az előző kettőt nem fenyegette (36 euro)

Castello Banfi Brunello '99: a WS-ben 94 pont, bennem nem vert nagyobb hullámokat, szerintem az előbbiek mellett jellegtelen. (41.50 euro)

Greppone Mazzi Brunello '99: klasszikus, szép, némi gyümölccsel (35.50 euro)

Canalicchio di Sopra '99: miután Tullio fölvette a kevés dicsérhető 2000-es közé, én saját szakállra, az ő távollétében, kértem a '99-esből, mivel csábított a meglepően józan díjszabás (25 euro). Nem mind jó, ami olcsó.

Siro Pacenti 2000: hiába a gyenge évjárat, simán verte az előző tételt, sőt, az én slágerlistámon az első 5-be beférne. Gyümölcsös és elegáns és még Brunello is. Az in medias res kezdéshez eszményi. Viszont nem annyira komplex, mint a legjobbak. Árban is elég durva (45 euro).

Talenti Riserva '99: itt már pofának kéne szakadnia, szakadozott is. (Mérlegeléstanilag nagy csapás volt, hogy az előző évi etalon, a '99-es Lisini az Osticcioban elfogyott.) Bútor és konyakmeggy, nagy struktúra, ezernyi földerítendő motívum, végtelenített lecsengés. (Sajnos ez is túllépte a bűvös 40-es határt: 41 euro.)

Lisini 2000: Tullio 2000-es ajánlásában szerepel a hagyományos szépek listáján, és én meg márkahű vagyok, ezért egy palackkal vittünk haza a murloi villánkba. Kifogástalan bor, bár inkább a struktúra és az elegancia vitte előre, mint az emlékezetes zamatok. Le a kalappal az ismeretlen borász előtt, aki egy ilyen gyászos évjáratból ilyen kiegyensúlyozott bort tudott kihozni. (29.20 euro)

Frescobaldi Castelgiocondo '99: A Wine Spectator örökös kedvence (a Banfi mellett). A Riserva 97 pont, ez 95. Mivel csupán 26 euro volt a közeli ÁFÉSZ-ban (COOP), nem lehetett kihagyni. A kóstolás hevében írt jegyzeteim (szó szerint, dramaturgiai okokból):

"Ennyi pénzért ilyen jót aligha, és ennyi WS pontot főleg nem. Ugyanakkor ez már fogyasztóbarát, amerikai fogyasztóbarát. A Brunello világhírére alapozva elkészül a Brunello, amely behízelgő és Brunello. Csak jó közepes test, és az egzotikumot jelentő (differentia specifica) fenyőgyanta mintha utólag lett volna ráragasztva, nem épül be. De innentől kezdve csak tömör gyönyör: ahogy egyre beljebb isszuk magunkat, egyre szebb, egyre brunellobb, még az eleinte orrbavágóan gyümölcsös illat is átadja a helyét a tipikus mahagóni(?) bútor-illatnak. Az intellektuális előítéletekkel könnyedén elbánik, móresre tanítja a sznobot, de úgy, hogy minden pillanatát élvezi. A jó közepes test is bőven elég a szépen szép illat- és ízstruktúrát elvinni. (tanulság)."

Kirohanok a tájjellegért

Tanulság aztán lett bőven, de svédcsavarral. Eredetileg azt gondoltam, hogy igazolható ötlet egy ilyen fél-Brunellóval beetetni a laikusokat, aztán majd idővel besétálnak a húzósabb Brunellók utcájába. De tévúton jártam. A tanulság egyrészt az lett, hogy Szopós Jakabnak a WS-nél fogalma sincs a borokról.

ha nekem, ungherese kis pöcsnek ezt megsúgták, akkor az ő fülébe is eljuthatna

Mégpedig hetedíziglen: először is, az én hevenyészett jegyzeteimből sem lehetne ráismerni a Castelgiocondora (hazai pályán azért tudnék jobbat is), az övéből viszont garantáltan nem lehet: "Feszes és sűrű, nagy test, hangsúlyos mazsola és fűszer, érett tanninok. Robusztus." (Még az is megfordult a fejemben, hogy összekeverte a jegyzeteit). De van csúnyább magyarázat is: elvtelenül nyomja az USA-közeli borászatokat. Másodszor, beszélgettem két brunello-buzival, akiknek (nevük elhallgatása mellett) elborult a tekintete a Frescobaldi név hallatán. Az egyik azt mondta, hogy ez nem brunello. Szép bor, csak nem brunello. A Consorzio-ban ki is tört a botrány, mert bevizsgáltatták és kiderült, hogy vagy 4 különböző fajta van még benne (pl. Nero d'Avola). Aztán a ludak nem győzték le a disznót, mehetett mégis a piacra. Egyébként a Frescobaldi néhány hónapja már lebukott, kiderült ugyanis, hogy innen-onnan veszik a borokat és azokkal tuningolják a sajátjaikat, volt is vagy félmillió literes lefoglalás. A másik brunello-buzi azt mondta, hogy nem mond semmit, de nagyon nem szereti őket, és a brunello nem olyan. Na most, ha valaki évtizedek óta abból él, hogy toszkán borokat kóstol, mint ez a szopós tök a WS-től, akkor egy ennyire karakteres fajtánál tűnjön már föl neki, hogy hamisítványt iszik vagy legalább kapjon szagot, és kövesse a vérnyomot! És ha nekem, ungherese kis pöcsnek ezt megsúgták, akkor az ő fülébe is eljuthatna, ha nem Vazul.

És akkor elkezdtem törni a fejem, hogy hol itt a baj, hiszen ízlett. És úgy találtam, hogy az eredeti beetetéses elképzelés végzetesen elhibázott: olyan, mintha valakivel a körtét úgy akarnák megszerettetni, hogy adnak neki egy almát, amit szeret, és azt mondják neki, hogy körte. Szóval aki ilyen brunellot akar, az igyon szupertoszkánt vagy szuperszicíliait vagy Gere Kopárt! Aki meg Brunellot készít, annak ne a merlot lebegjen a szeme előtt, ne kacsintgasson olyan illatok és ízek felé, amelyek más fajták természetes jellemzői! Aki pedig tökből csinálja a baracklevet, az tüntesse fel a csomagoláson, hogy a devla verje el a tökföldjét! Nehogy már a brunelloba is betegye a lábát a műfütyi! Van a világon éppen elég behízelgő, tuttifrutti bor, minek egy ezeregyedik?!