Gyümölcs, mineralitás, savak, elegancia. Avagy: mit tud egy kabinett trocken rizling, ha a legnagyobbak egyike készíti? Sokat. Nagyon sokat.
Nemrég színt vallottam, mit gondolok a rajnai rizlingről általában, aztán egyszer csak került egy példány Robert Weiltől. V. prof hozta egyenest Göttingenből, vinotéka a főtér mellett balra, ha valaki arra jár, összvissz 14 eurót kell kipengetnie érte. Tiszta főnyeremény, tényleg. Azt most nem ismétlem meg, mi mindenre képes a fajta – kábé mindenre –, inkább konkrétumokat ecsetelnék. Szóval, a Rheingau szerintem a legjobb hely Németországban – vannak, akik a Mosel vidékére, mások Pfalzra esküsznek –, és a borvidék egyik kiemelkedő pincéje a Weingut Robert Weil. Ezt a weingutot muszáj odatenni az elejére, mert már elég régóta nem az öreg Robert készíti a borokat, többek között azért, mert 1933-ban, 90 éves korában elhunyt. Még ezt megelőzően – 1875-ben – megalapította borászatát, és csakhamar elkezdett különböző sikereket elérni. Minderről itt lehet bővebben olvasni, a lényeg az, hogy ma bizonyos Wilhelm Weil a főnök. A pincészet holnapja erről nem regél, de valahonnét úgy tudom, nemrégiben rátette a kezét a japán karvalytőke, mégpedig a Suntory jóvoltából.
Mindazonáltal ennek nincsen nagy jelentősége, a Robert Weil-borok jellegét és minőségét legalábbis a jelek szerint nem befolyásolja. A pincészetnek pillanatnyilag 65 hektárja zöldell – azaz most valószínűleg fehérlik –, a területek 98 százalékán rizling, a maradékon pinot noir terem, utóbbi természetesen spatburgunder álnéven. Két kategóriában boroznak. Először vannak a birtokborok, másodszor pedig a Kiedrich falu Grafenberg dűlőjének nevét viselő tételek, köztük a szokásos késői szüretelésű darabokkal – is. A szortiment a legkevésbé sem átláthatatlan tehát, és ez így van rendjén. Mondjuk, százharminc év alatt volt idő letisztulni. Hugh Jonhson egyébként zsebenciklopédiájában a maximális négy csillagot szokta kiosztani Weiléknek, vagyis van némi nemzetközi respektjük.
A 2004-es Riesling Kiedrich Grafenberg Kabinett Trocken 2004-es verziója először is halvány szalmasárga, és virgoncan táncol, majd látványosan csurog le a pohár falán. Illata kapásból lenyűgöző. Mintaszerű fajtajelleg, gyümölcsös, épphogy beérett barack, kifinomult ásványosság, árnyalatnyi szurkálós szánsav. Gyönyörű, elegáns szerkezet, magas, de a savai cseppet sem durvák, a szén-dioxid szájban is megmutatja magát, a gyümölcsök dettó, a vége édeskés-savanykás, és nagyon hosszan megmarad. Rengeteg élet van benne. Másodjára szuper gyógyszeresség és pörkölt mogyoró bukkan elő, az íze pedig egyre zamatosabb, ahogy melegszik. Izgalmas és kiegyensúlyozott. Úgy adódott, hogy utána megnéztünk pár vereset, egész jókat, de csak nem hagyott nyugodni a belőle megmaradt másfél deci. És simán képes volt hozni mindazt, amit azelőtt. Hurrá. Tudom, hogy bőkezűbb vagyok, mint Rócsild Az ellopott futárban, de akkor is: 8 pont.
Utolsó kommentek