Nini, egy bölcsész - ötlött fel bennem, mikor Franz Reinhard Weninger kikászálódott kocsijából a Monarchia Kinizsi utcai üzlete előtt. A borászdinasztia ifjú sarja ugyanis szakállt növesztett, melyet vastag, fekete keretes szemüveggel tett még hangsúlyosabbá, vagyis alig emlékeztetett az emlékeimben élő Weningerre. Mindegy is, az a lényeg, hogy a borok jók legyenek - folytattam a gondolatsort, hiszen kishazánk borászata ma valószínűleg máshol tartana, ha annak idején idősb Weninger nem tesz látogatást Villányban, vagy nem alapít közös céget Gere Attilával. És a magor kékfrankos is egész máshol tartana, ha utána nem alapítottak volna saját borászatot a Sopronhoz közeli Balfon. Ehhez képest a szakáll maga - semmiség.
A Weninger família osztrák létére erőst rányomta bélyegét a hon borászatára. A család önológiai históriája labanchonban, a magyar-osztrák határtól alig 15 kilométerre fekvő Horitschon falucskában kezdődött, ahol is Weninger nagypapa egy blaufränkisch nevű szőlőfajtát (megyarul kékfrankos) termesztett nagy műgonddal. Az apa azután 1992-ben ökrös szekérre pattant, batyujába rakott némi hamuban sült pogácsát, felkerekedett, és meg sem állt az ungarische mediterránig, ahol is Gere Attilával közösen hirtelen felindulásból pincészetet alapítottak. Akkoriban Villány még nem a brutális hozamkorlátozásról és a csúcsborokról volt híres, meglehetősen nagy hullámokat kavart ezért az állóvízbe hirtelen beledobott Gere-Weninger pincészet, mely kezdetektől fogva alkalmazta mind a hozamkorlátozást, mind a modern pincetechnikákat, vagy a barrique hordókat. Weninger papa egyébként azóta is résztulajdonos e vállalkozásban.
1997-ben azután a család a Sopron melletti Balfra is beruházott, e lépésüket Franz Reinhard főként a speciális mikroklímával indokolja. A klíma mellett persze egy újabb kihívás is vonzotta őket: a pártállami 40 év alatt kocsisborrá züllesztett kékfrankos feltámasztása, régi, ámde megkopott dicsfényének újrapolírozása. A balfi területek ugyanis ideális közeget biztosítanak a fajta számára. A művelethez Weningerék két fontosabb területet szereztek: a Spern Steiner dűlőn tizenkét hektárt a maga palás-csillámos talajával, az agyagosabb Frettner dűlőben pediglen nyolcat. A horitschoni birtokot maga Weninger apuka, a balfi régiókat pedig 2000 óta a számos külföldi tapasztalatot (Itália, Kalifornia, Ausztrália) is szerzett Franz Reinhard kormányozza.
Weningerék egyfajta fél-bio gazdálkodást folytatnak, ennek részleteiről Franz szívesen beszélt volna, de a szakkifejezések és azok fordítása körül kialakult nyelvi nehézségek után végül is annyiban állapodtunk meg, hogy semmi műtrágya, semmi vegyészkedés, és lehetőleg minél természetesebb módon készült bor fémjelzik ezen borkészítési stílust. Ha nem is akkora nóvum ez, mint amilyenként Franz beszélt erről, mindenesetre talán segít leépíteni a borvidékkel kapcsolatban néha-néha szárnyra kapó történeteket.
A bemutatóra a Monarchia (illetve MMI) teremtett alkalmat és helyszínt. A kóstolt borok sorrendben:
1. Weninger Soproni Kékfrankos 2004:
A kékfrankos a pincészet zászlóshajója, mondhatni önológiai kvalitásaik
sine qua nonja. No nem ez a kékfrankos, hanem a 7. tételként szereplő.
Ez a "sima" kékfrankos viszont a legnagyobb mennyiségben előállított
boruk, mely elsősorban a hipermarket-piacon kél el. Áradó meggyes
illattal tudatja velünk: a fajta gyümölcsösebb, könnyedebb vonalát
képviseli. Semmi komplexitás, semmi bonyolultság, csak egy egyszerűen
tiszta, szép meggyillat ez. Ízében azonban a gyümölcsösség hátrébb
szorul, az alkohol érezhetően kilóg a borból. A korty végén egy
hamisíthatatlan kékfrankosos kesernye tör utat szájpadlásunkon, a bor
közepes teste egy picit rövid lecsengésbe megy át. Igazi ivóbor ez,
mindenféle cizellálás nélkül, kiváló ételkísérő lesz belőle.
3 pont.
2. Weninger Soproni Pinot Noir 2004 (hordóminta):
Annak idején hallottam pletykákat, miszerint a 2002-es tétel után Franz
Reinhard felhagy a pinot termesztésével, mert túlságosan macerásnak
tartja a fajtát. A hordóba zárt cáfolat érkezett tehát itten némi
magyarázat társaságában, miszerint 2003-ból valóban nem került piacra
pinot noirjuk, de ennek a különösen forró évjárat volt csupán az oka,
mely a pinotnak kifejezetten nem kedvez. No de 2004 már más, hűvösebb,
csapadékosabb év, a burgundi fajta is szépen beérett: a pinot-s
fülledtség körítéseként cseresznye, füst, csokoládé, szegfűszeg illata
csapja meg orrunkat. Sajnos itt is érezzük a kilógó alkoholt, bár
érdekes módon ez egyáltalán nincs hátrányára a bornak, mely vékonyka
teste ellenére is inkább elegánsnak mondható. A savak (főként az
évjárathoz képest) kerekek, összességében rendben van a bor, ha nem is
hat éppen a reveláció erejével.
4 pont.
3. Weninger Soproni Pinot Noir 2002:
A pinot noir palackba zárt klasszikusa, vaktesztjeink tündöklő
állócsillaga és babérkoszorús kiváló dolgozója ezúttal sem okozott
csalódást. Sőt: ismét megmutatta, milyen hihetetlen széles spektrumon
mozoghat e fajta mind illat-, mind ízjegyeiben. A korábban tapasztalt
virágos jegyek mellett most dió, rumosdió átható illatával támad,
kétséget sem hagyva afelől, hogy igazán komoly játékosról van szó.
Szájban is telt, húsos bor, a míves hordóhasználatra utaló pörkölt
mogyorós jegyekkel (nekem ez gyengém egyébként), cseresznyével. A
fajtára jellemzően inkább magas és elegáns, sem mint robusztus, amellett
hogy betölti az érzékszerveket és a szélességével sincs az égvilágon
semmi gond. Szép, hosszú lecsengéssel teszi magát emlékezetessé. Talán
az egyik legszebb pinot, amit a magor anyaföld az utóbbi években
megtermett.
7 pont.
4. Weninger Soproni Frettner Cuvée 2002:
Az utóbbi időben sorra nyerte a kékfrankos és a syrah-teszteket ez a
bor, szívesen beneveztük volna egy merlot-kontesztre is (hátha), hisz e
három fajta házasítása egyébként. Egyébiránt tényleg szép bor,
behízelgő, kerek. Erősen meggyes illatában kapor és bors jegyeit véltem
felfedezni, némi halvány animalitás kíséretében. Ízében fűszerek, fa
(talán túlzottan is határozott hordóhasználat), intenzív ízérzetek
jönnek megfelelő harmónia mellett, majd közepesen hosszú, főként tölgyes
ízekkel operáló lecsengéssel búcsúzik. Nem rossz, bár engem sajnos most
nem tudott annyira megfogni. Talán az előző pinot volt az oka.
5 pont.
5. Weninger Soproni Syrah 2003:
Talán nem ígérek túl nagyot, ha azt prejudikálom, hogy a syrah egyik
hazai klasszisa lesz ez a bor. Egyelőre rendre veri le vaktesztjeinken a
francia és újvilági versenyzőket, vagyis jó úton jár az öröklét felé.
Most is hozta a papírformát: pikáns fűszerességgel nyit, melyet bors,
ánizs, kapor, csokoládé illata követ. Letaglózó, a szájban nem lefelé
indul el hanem minden irányban, betölti az ember egész fejét, intenzív,
robusztus. Érződik rajta az igen érett alapanyag, a megfontolt
hordóhasználat (persze ekkora test mellett nem nagyon volt mit
fontolni), igazi újvilági stílusú bor. Akinek ez tetszik, imádni fogja.
Engem most kicsit kevésbé fogott meg, mint egy hónapja, ennek ellenére
csak ajánlani tudom.
Erős 7 pont.
6. Weninger Soproni Merlot 2002:
Franz Reinhard szereti a fajtát, de saját bevallása szerint nem jelent
neki igazi kihívást: kisebb hőösszegek mellett is beérik, kevésbé
érzékeny a betegségekre, stabil minőséget tud nyújtani szinte bármikor
(epedve várjuk majd a 2005-öst is - viháncol a gonosz kisördög
vállunk felett). A syrah után viszont valahogy jellegtelennek tűnt
nekünk, igazi értékeit a visszakóstoláskor mutatta csak meg. Komoly,
nehéz, elgondolkodtató bor. Illatában áfonya, szeder, földes jegyek,
gomba, az elmaradhatatlan ásványos vonulat, és persze málna. Komplex,
leülős játékos, egy rövid kóstolás alkalmával szinte kiismerhetetlen.
Szájban is hozza az illat által ígérteket: közepes test szép
gyümölcsösséggel, szép harmóniával. A korty végétől némi kesernyét
érzünk, ez egy kicsit disszonánssá teszi a gyümölcsök után, de mindezt
feledteti a hosszú lecsengés. Igen szép bor, kellene belőle vagy 4 palack, hogy
közelebbről is megismerjük.
Elsőre sima 6 pont.
7. Weninger Soproni Kékfrankos Spern Steiner Selection 2003:
Mint azt korábban már megjegyeztem, ez a bor a pincészet zászlóshajója.
Ha az imént a merlot-ra azt írtam, hogy elgondolkodtató, akkor
többszörösen is igaz ez erre a borra. Legszívesebben napokig csak
fejtegetné az ember, még ha egy kétórás kóstoló nem is igazán alkalmas
erre. Ez egy markáns, maszkulin, erőteljes bor. Legalábbis elsőre.
Meggy, füst, pala markáns illatával operál. Később jönnek a földes
jegyek is, némi fás körítéssel, komolyodik a bor, kezd macsó helyett egy
decens úriemberre hajazni. Szájban is árad a gyümölcs, jön a fajtajelleg
és a terroir ezerrel, támogatják a hordó csokis-fás hadtestei. Igen
méretes teste hosszú lecsengésben ér véget, némi meggymagos, mégis
kellemes kesernyék által vezérelve. Érett anyag, nagyon szép bor, vita
nélkül.
Erős 7 pont szintúgy.
Nem árulok el titkot, ha leírom: személyes kedvencem a pinot noir 2002 lett, alig megelőzve a kékfrankos válogatást. Összességében mégis azt hiszem, nagyon rendben van Weningerék termékskálája, a könnyű jólivóstól a komplexebb csúcsborokig szinte hiba nélküli. Követendő példa.
Utolsó kommentek