Hétvégémet a honi kékfrankisták krémjének két 2003-as képviselője édesítette meg: egy Takler „Noir Gold” és egy Ráspi. Egyik szebb, mint a másik. De köszönőviszonyban sincsenek egymással, és vakon aligha tudnám megmondani, hogy kékfrankosok. Ez azonban az élvezeti értéken mit sem rontott.
Taklerék az elsők és egyetlenek, akiknek sikerült a villányi sváb szentháromsághoz (Bock, Gere, Tiffán) felzárkózni. Takler Ferencet még az emlékezetes Fábry Showba is meghívták (ahol a nemzet Sanyija megrendítő erővel ábrázolta a kulturális hiányosságait megjátszott taplósággal leplező városi értelmiségit). Hiperkoncentrált, behízelgő, kifogástalanul készített csúcsboraikkal talán Takleréknak van a legjobb esélyük, hogy Amerikában is befussanak. (Egyébként megérne egy külön misét, hogy a kizárólag Amerikába szánt csúcsborok, hogyan és miért szivárognak vissza(?) Magyarországra.) Szekszárdon azonban nem mindenki tekinti őket követendő példának, az ellentábor szerint föláldozták a borvidék jellegzetességeit és hagyományait a villányi stílusért, és a legjobb boraikat arcátlan áron mérik. A különböző teszteken elért eredmények alapján talán az utóbbi évek legsikeresebb magyar vörösboros pincészete.
Ráspi, a fertőrákosi druida, a magányos farkas, aki radikális, egyúttal mélyen hagyományos nézeteket vall a szőlészetről és a borászatról, és sznob körökben a „természetes” vörösbor egyik bástyájaként tartják számon. Sopronban szinte utálattengerben úszik, ugyanakkor vannak, akik a Ráspi borok kóstolása után esküdöznek, hogy más bort már soha többé nem akarnak kóstolni.
Ráspi szerint a jó bor titka az öreg tőke, az ásványos talaj, a meredek dűlők, a gondos szőlőmunka és a vadélesztők alkalmazása. Mindez szinte az egyszeregyhez mérhető evidencia, csakhogy alig van valaki, aki ezt a radikális „jóra törekvést” a gyakorlatban is kompromisszum mentesen vállalná, vállalni tudná. A Ráspi borok kóstolásakor nagyjából elfelejthetünk mindent, amit az orrunk és a szánk eddig megtanult a vörösborokról. Színre halványak, a vörösöknél szokatlan módon ásványosak, mindig kiegyensúlyozottak, és az illat és az ízek intenzitása ellenére egyáltalán nem testesek, tanninosak vagy túlbarrikoltak. Ha túl tudjuk magunkat tenni az első meglepetésen, és hagyjuk, hogy a bor kitárulkozzék, lassanként mégis egy ismerős világba térünk vissza. Nagyszüleink borai lehettek volna ilyesfélék, ha hasonló tudással és szőlőkkel rendelkeztek volna. És ez valami egészen más, mint amihez az utóbbi tíz évben a „nagy borok” hozzászoktattak.
Takler „Noir Gold” Kékfrankos 2003
Sötét, nagy, selymes, szélesen áradó bor. Intenzív, vonzó illatában eleinte narancshéj, szilva befőtt és enyhe fémesség. Ahogy szellőzik egyre hangsúlyosabban málnás lesz az illata, amit az újfás jegyek (eszpresszó, fekete csokoládé, vanília) egészítenek ki. Szájban édes hatást kelt (nem tudtam elhessegetni azt a benyomásomat, hogy a málnás gumicukorra emlékeztet), de nem édes. A fa tökéletesen integrálódott. Sav alig, a tannin teljesen érett, sima. Az alkohol egy árnyalatnyit magas, enyhén éget a lecsengésben.
Nagy, harmonikus bor. A szekszárdi fűszereket és az élénkebb savakat én hiányoltam belőle. A „Noir Gold” nem a kékfrankos megdicsőülése, inkább az eszményi újvilági bor, ami lehet, hogy csak az óvilágban jön össze.
7 pont
Ráspi Kékfrankos 2003
Egzotikus illat: babérlevél, levendula, gomba és mineralitás. A Ráspi borokra jellemző bors itt kevésbé érződik. A halvány szín, az alig közepes test mellett ismét jelentkezik a Ráspi-varázs: az illat és az íz meglepően intenzív. Szájban meggy, eper, tejeskávé és kakaós nápolyi. Ez is édesnek hat, pedig teljesen száraz. Finom újfás hatás: árnyalatnyi eszpresszó és keserű csokoládé. Nagyon finom, elegáns savak és ráspisan sima tannin (már az a kevés, ami egyáltalán van). Jó inni – tiszta. A három napos nyitva tartást egyértelműen jobban viselte a Taklernél.
Izgalmas bor, de nem éri el a 2004-es Zweigelt magasságát, nemességét. Nehéz is volna. De nekem élmény minden palack Ráspi, és olyan kérdéseket vet fel, amelyekre egyelőre nem találom a választ.
7 pont
Mindkettő nagyon drága. A Takler 5000 körül van, a Ráspiból már csak 20 palack maradt, és 8000 darabja (igaz, ennek a töredéke volt újkorában).
Utolsó kommentek