Mint arról nyájas olvasóink értesültek, Toscanában nyaraltunk tömegesen, és sok érdekeset meg szépet tapasztaltunk ottan. Élményeinkről részletesen is készek vagyunk beszámolni – ezen a téren Alföldi Merlot kolléga csillogtatja majd kvalitásait főként, hiszen nála többet úgysem tud a vidékről senki, legalábbis közülünk –, de hogy addig se szűkölködjenek, hamarjában megkóstoltunk pár palackkal a hozottból.

Avignonesi Rosso di Montepulciano 2004

Ha a három igazán izgalmas sangiovesés borvidéket helyezzük képzeletbeli górcsövünk alá – mármint Chiantit, Motalcinót és Montepulcianót –, talán mondhatjuk, hogy az utóbbi pillanatnyilag a harmadik a rangsorban. Ehhez képest az Avignonesi nagyon is jó nevű és keresett pince, a menők egyike, amely nemcsak Rossóval és Vino Nobilével villog, hanem szupertoszkán frontokon is ért már el eredményeket, mondjuk, a Desiderio nevezetű merlot-val. A Rosso az alap, a 2004-es meg kifejezetten derék évjárat. A bort a pince saját boltjában vettük, Montepulciano főutcáján, nyamvadt kilenc euróért. Szép sötét, csillogó szín, finom, fűszeres vörösborillat. Szájban közepes test, perfekt arányok, harmonikus sav, frissítő mineralitás, visszafogott gyümölcsök, korrekt, középszéles lecsengés. Nem nagy, de igen finom. 5 pont.

Montevertine Montevertine 2002

A Montevertine a hagyományosak egyike Chiantiban, szemben az újvilágiaskodó novátorokkal. Ahhoz képest különösen érdekes ez, hogy egykor ők voltak a lázadók, amennyiben az előírások ellenére sem voltak hajlandók fehérbort beleházasítani a Chiantiba. Az idő őket igazolta, ha jól tudom, az idei szürettől már tilos fehérrel hígítani a vereset. A balhé óta nem is nevezik borvidéki néven a boraikat. A Montevertine Montevertinéje a Chianti Classico Riservának felel meg, a pincénél 18 euróért vásároltuk. Szép, viszonylag világos szín, kevés barnával, láthatóan nem alkohol- és extraktbomba típus. (A címke szerint 13-as a szesze.) Nagyon gyümölcsös, mély, áradó illat, kifinomult animalitással, szélességgel. Ízben elsőre egyvonalúbb annál, amit az illat ígér, de fokozatosan nyílik, szebb lesz. Elképesztő a szerkezete, semmi lomhaság, annál több elegancia. Füst, cseresznye, sonka, menta. Egyben van, izmos, és hosszú életű lehet még. Könnyed és természetes. Az este nyertese, első az egyenlők közt. 2002 pocsék évjárat volt Toscanában, nem is készült el a pince csúcsbora, a Le Pergole Torte. Ám az utóbbiba szánt anyag a középszériás borba került, részben ennek is köszönhetőek kivételes kvalitásai. Erős 7 pont. Hoztunk egy 2000-es Le Pergole Tortét is, amelyet hülye módon sikerült hősokkolni, ottfelejtvén őt két órára autó utasterében. Nyaknál felforrt és megfolyt a szerencsétlen, így bár megkóstoltuk, és nem is esett szét még teljesen, közel sem mutatkozott oly zseniálisnak, amilyennek a pincében. Nem értékeljük ezért, inkább verjük a fejünket a falba.

Siro Pacenti Brunello di Montalcino 2001

A Siro Pacenti az új hullámosok egyike, a 2004-es hordómintára azt mondtam, 95-100 pont, majd meglátjuk. Brunellójának ára nagyjából az átlagos duplája, borai lábon elkelnek. 2001 kivételes évjárat. Nagyon sötét szín, sűrű, földes, kávés, erdei gyümölcsös, mély illat. Rumos, fenyős, fűszeres. Hatalmas test, határozott tanninokkal, jó savakkal. Óriás mivolta ellenére kifejezetten élénk. Sok a szesz, de dinamikus, magas az extrakt, de nem édes. Szerintem 7 pont.

Angelo Gaja Brunello di Montalcino Rennina 2000

A barbarescói nagyágyú csinált egy birtokot Montalcinóban is, az a neve, hogy Pieve Santa Restituta, de természetesen a mester neve sem hangsúlytalan a címkén. Értelemszerűen novátor ő is, borának színe tehát éjsötét, ám csillogó és tükrös. Illatban fás és gyümölcsös, jó minőségű alapanyag nemkülönben jó hordóban. Vastag, krémes szerkezetű, ügyesen hömpölyög a pohárban, nem nélkülözi az eleganciát sem. Menet közben ebben is megjelenik a kávé és a menta. A Siro Pacenti borával fej fej mellett. Egyformák. Egyformán kitűnőek. 7 pont.