Elég sok magyar bort iszunk, de az utóbbi években mindinkább figyelünk arra is, mi minden történik a nagyvilágban, a mienknél fejlettebb borkultúrák közt próbálunk elhelyeződni. Az összehasonlításokból nem mindig jövünk ki jól, de annyi baj legyen, így is, úgy is tudjuk, vannak értékeink. Ám ha okosnak és szépnek szeretnénk látni magunkat, nem messzire, hanem alig a határainkon túlra kell kinézni csak. Esetleg Montenegróba vagy Szlovéniába.

Ez így kicsit nagyképű megközelítés, okvetlenül rangsort állítani minek, meg a minta is, amely az elnagyoltan tájékozódó emberrel szembejön, nem feltétlenül reprezentatív. Mintha a hazánkba vetődő turista bespájzolna a hiperben olcsó bikavérből és gazdaságos aszúból, és annak alapján mérne és találna könnyűnek bennünket. Szóval, maradjunk annyiban, az alább értékelt két bor ugyan célzott érdeklődés eredményeként, összességében mégis esetlegesen került a poharamba. Magyarul: nyilván akadnak különbek is a két érintett országban.

Plantaze Vranac Pro Corde 2003 Crna Gora

Évekkel ezelőtt történt, hogy Szerbiában járt barátom Plantaze-borokat vacsorált, s annyira megtetszettek neki, hogy hozott belőlük többfélét. Ezeket sorban megkóstoltuk jól. Most fellapoztam legendás számítógépes nyilvántartásomat – amely sajnos döglődik, mivel ami érdekes, arról úgyis értekezek az Alkoholistán –, és kiderült, pontosan három tételt vezettem bele anno. Mind 1999-esek voltak, mind Pro Corde – ez a cég közepesen kiemelt léblje –, és mindnek négy csillagot adtam: a cabernet sauvignonnak, a chardonnay-nak és a vranacnak is. Ez MA-szisztémára átszámítva 5 vagy 6 pontot jelent nagyjából. Ebből is látszik, kellemesen meglepődtem a színvonalon. Így amikor magam is a Délvidékre vetődtem utóbb, már vadásztam a Plantazéra.

Várakozásaim azonban túl nagyok lehettek, a 2003-as Pro Corde Vranac legalábbis nem volt képes hozni azt, amit a négy évvel korábbi ősök még igen. Világosabb rubinszín, gyümölcsös, aszalt meggyes illat, málnakompóttal. Ízben hasonló karakter, gyümölcsös és kicsit savanykás jegyekkel, de nyers és vad, sok-sok éretlen tanninnal. Ez így maximum 4 pont, azt is alulról súrolja, igaz, tartás van a borban, tehát idővel valószínűleg összerendeződik és többet mutat majd. Ebben a tekintetben kelet-európaias némiképp, engem simán az itt már elemzett grúz saperavira emlékeztetett.

És értesültem arról, hogy valami Szívbor nevű cég elkezdett Plantazét forgalmazni, a borfesztiválon is jártak már, nem tudom, kik ezek, de a honlapjukon sok információ található, amelyet néhol igen vicces módon tálalnak. Ha nem kínálnák szemérmetlenül drágán, azt mondanám, érdemes próbálkozni ezekkel a borokkal.

Goriska Brda Bagueri CS 2003 Slovenija

Szlovénia sem kevésbé fehér folt a magyar borisszának, sőt. A Goriska Brdára például egyetlen magyar nyelvű találatot sem ad a Google, noha ez is komolynak tűnő cég, a legnagyobb az országban, és nemzetközileg is iparkodik. Persze Szlovéniának is van még hova kapaszkodnia, igaz, jó borhoz természetesen onnét is volt már szerencsém.

Mindazonáltal az elsöprő világsikert nem ezzel a Bagueri Cabernet Sauvignonnal fogja elérni délnyugati szomszédunk. Szép rubin, mélyebb a színe, mint a fentebb tárgyalt versenyzőé. Illata kimondottan érdekes: lágyan, simán gyümölcsös, epres leginkább, és élénk süteményes-parfümös jelleg kíséri végig, ami nem kellemetlen, de szokatlan, nem jellemző. Ízben is lágy és szelíd, közepes testtel, szerény savakkal, az utolsó jelző, amely eszembe jutna, a férfias. A cabernet fűszeres keménysége sehol sincs. Később meggykompót jön elő, meg hasonlók, összességében nem rossz, ellenben mélyebb nyomokat sem hagy. 4 pont ez is, viszont már a csúcsán lehet, a másik délszlávval szemben a jelenleginél többet aligha érdemes várni tőle. Ahhoz azért éppen rendben van, hogy Szlovéniával ismerkedjen általa, aki arra jár.