Vajh' micsoda terroirgyilkos, parkerista, setét perverzió kell ahhoz, hogy valaki szekszárdi és villányi borokból keverjen küvét, majd ezt tájborként is tízezer feletti palackáron mérje? Sikeres lehet egy ilyen vállalkozás? Mert az eset valós, ráadásul a végeredménye épp előttem forog a pohárban. Parasztvakítás ez jól menő cégeknek, vagy valódi kísérletezés? Terror a terroir ellen.

Ha borban kevéssé kiművelt, ámde kőgazdag sznob volnék, egész biztosan kétféle vörösbor pihenne kastélyom borpincéjében: a villányi meg a szekszárdi. A többi nem számít, termelő és évjárat úgysem érdekes, de mindenképpen villányi és szekszárdi kell hogy legyen, mer' az trendi, és különben is jól megy a kólához. Emigyen egész biztosan kiváló célpontja lennék annak az élelmes vállalkozásnak, amely céges repikeretek terhére próbál képviselőin (értsd: ügynökein) keresztül a kereskedelemben nem kapható, ámde villányi és szekszárdi borokból kevercselt latin nevű küvét értékesíteni más egyéb borok mellett.

Mivel azonban kőgazdag biztosan nem vagyok (a többi jelzővel kapcsolatban nem mernék eskü alatt vallani), nevezett borral akkor találkoztam, amikor megérkezett hozzám kedves rokonom, és letett az asztalra két palackot azzal a nem titkolt szándékkal, hogy mint tudottan italozó életmódot folytató családtag, mondjak valamit róluk. Céges beszerzés, ők úgyis továbbajándékozzák, legalább tudják majd, miféle ez.

Az egyik palack Vincze Béla gesztenyés-dűlői bikavére volt. Épp jókor érkezett, hogy alkotói válságban fetrengő nagy bikaviadalomba beugró szereplő legyen, s esélyt kapjon arra, hogy a tavalyi év labdarúgójának a bikaviadal első részében megtépázott hírnevét helyrebillentse. A másik üveg azonban nem sokat árult el magáról, ellenben szemre nagyon komolyan gondolták, akik piacra dobták: brutálisan vastag falú, lefelé szűkülő palack, a szájánál vagy 7-8 mm csak az anyaga (bontás után megmértem: az átlagos 45-60 dekás palackokhoz képest nem kevesebb, mint 93 dekát nyomott, simán alkalmas egy közepes mamut életének kioltására), a kapszulavágóba alig fért bele a súlyos ónkapszula. Bájdövéj, valaki elárulhatná nekem, hogy miért trendi mostanában a komolyabb borokat lefelé szűkülő keresztmetszetű palackba tölteni, szerintem ritka ocsmány.

Címkéje szerint a bor neve Formosus. Újabb latincsapás a placcon, bár amúgy is kérdéses, hogy egy borvidéki kötöttségeitől megszabadított (és ráadásképp több borász által összerakott) bort mi alapján lehetne egyáltalán elnevezni. Kétségtelenül nehezebb volna tízezer fölött elpasszolni, és hülyén is hangzana a Dél-dunántúli Mindentbele Cuvée 2003 név.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a palackból kirántva a dugót egy Vincze Béla-aláírás mosolygott rám a parafáról, akiről sok mindent el lehet mondani, de hogy a Villányi vagy Szekszárdi borvidékhez sok köze lenne, azt nem. Bár ha jobban belegondolunk, amúgy is tájbor ez, belefér, hogy a dugó Egerből jöjjön, a matéria pedig fentebb emlegetett déli borvidékeinkről. Ne akadjuk fenn ilyen kicsinységeken, mint ahogy azon se, hogy a forgalmazó honlapján alig találunk helyes magyarsággal összerakott mondatot (kedvencem "A borkészítés során új utakat járunk, melyet a bor zamatában is érezhetünk" volt). Úgysem a nyelvészek a célcsoport.

Mindenesetre ha másban nem, színben bizonyosan sűrű anyagot sikerült összehozni: a bor szinte fekete. Sajnos itt meg is áll a tudomány, a sötét szín ellenére a bor alatt nem rogynak meg az asztalok, nem hajolnak meg a pohártalpak, nem akadnak ki az extraktmérők. Illata leginkább mindentbele küvére enged asszociálni: meggy, bőr és barrique jegyek minden mennyiségben. Fa, csokoládé, némi vanília, aztán további fa. Ennek ellenére az illat nem vág orrba, nem dönt le a lábamról, inkább csak úgy van. Odatették a borra. Az íz sem különb: fás fanyarságok, jellegtelen gyümölcstelenség, izgalommentesség, közepes test, megfelelő harmónia. Hibája alig, erénye viszont annyi sem. Se fajta, se termőföld, se semmi, amitől megismerhető, felfedezhető lenne. Iható éppen, de minek. A Barrikolt Valami. Lágyszívűen is épphogy 4 pont, azaz OK. És ha gondolatban mellé teszek akár csak egy Juhász testvérek bikát (több mint 7 palackra futná egy üveg Formosus árából), akkor komolyan elgondolkodtató, hogy kik és miért hajlandóak ezért a borért akár kóstolás nélkül is kifizetni a súlyos, tízezer fölötti vételárat.

Inkább kártyázzák el, én amondó vagyok.