A Pannon Bormíves Céh a Sziget Szervezőirodát bízta meg a XII. Pannon Bormustra megszervezésével, a szakmai irányítás pedig az In Vino Consulting kezébe került, amelynek vezetője Nemes Richárd (ex-Bormarketing Kht.). A megújulás egyik fele a zsűri elnemzetköziesedése: a nyolc bírálóból mindössze kettő lesz magyar. Ezt lehet pozitív változásnak is tekinteni, főleg, ha tudjuk, hogy akad köztük néhány nagyágyú (pl. a Művelt Alkoholistán is gyakran idézett Matt Kramer vagy Isabelle Legeron), de fanyaloghatunk is rajta, hiszen a külföldiek általában nem rendelkeznek azzal a koordinátarendszerrel, amiben a sajátos magyar (közép-európai) fajtákat el tudják helyezni. Szepsy István, a Pannon Bormíves Céh elnöke szerint: “A Pannon Bormustra több mint borverseny, hiszen a tudatosan kiválasztott zsűritagok a nemzetközi borpiac fontos véleményformálói, akik publikációs lehetőségeiken és szakmai kapcsolataikon keresztül közvetíthetik majd a magyar bor jó hírét szerte a világban.” A zsűritagok: Mészáros Gabriella, Kató András, Caroline Gilby, Isabelle Legeron, John Szabo, Ronn Wiegand, Andreas Larsson és Matt Kramer.
A Bormustra másik fontos és régenvárt újdonsága, hogy a huncutságokat megelőzendő a díjra jelölt borok esetében a versenyre küldött mintát az eredményhirdetés előtt összevetik a piacon elérhető palackokkal. További újdonság a legjobb ár-érték arányú borok „Legjobb Vétel” kategóriájának bevezetése, valamint a legjobb Kárpát-medencei szőlőfajtából készült fehérbor díjazása is (én próbáltam lobbizni a legfontosabb hazai fajták külön kezeléséért és díjazásáért, de erre úgy látszik, még nem érett meg az idő).
A XII. Pannon Bormustra eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadás a budapesti Millenáris parkban lesz, a Budai Gourmet fesztivál szakmai nyitónapján, június 2-án. A nagyközönség a nyertes borokat először június 3-án kóstolhatja meg szintén a Budai Gourmet fesztiválon.
Megújul a Bormustra
2011.03.27. 09:40 - alföldi merlot
Címkék: híradó pannon bormustra
9 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/2774800
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kifli 2011.03.27. 11:08:36
miért nem a piacon veszik a palackokat egyből?
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.27. 12:30:44
@kifli: Poén lenne, ha a nevezési összeg annyi lenne amennyiből a nevezett borokat meg tudják venni a szervezők.
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.03.27. 21:02:55
@Hepci: Nem tudom
csikos 2011.03.28. 09:13:18
És akkor nem lesz Bországgyűlés a Városligetben?
loading 2011.03.28. 09:26:29
Azért hiányolok egy-két közép-európai ítészt (nem magyarországit) a csapatból. Ha már a Kárpát-medence fontos a versenynek.
Jenyei 2011.03.28. 10:00:23
@kifli: a szövegből az látszik, hogy csak a díjra nevezett borokat hasonlítják össze a piacon lévő tételekkel. Ez azért jó eséllyel sokkal kevesebb, mint a teljes nevezett álloményt megvenni.
hegyaljai 2011.03.28. 11:44:45
Gondolom a fennti kérdésekre Nemes Richárd kapásból tudna válaszolni. :(
alföldimerlot 2011.05.19. 06:42:42
Kitűnő interjú Isabelle Legeronnal: www.origo.hu/kultura/20110518-isabelle-legeron-a-travel-channel-musorvezetoje-a-magyar-borokrol.html Holnap pedig nálunk Matt Kramer-interjú.
Utolsó kommentek