Igazából nincs értelme annak, amit csináltam és tényleg. Almát a körtével, John Barth-ot Graham Greene-nel összehasonlítani nem túl értelmes dolog. Mentségemre szóljon, hogy mindkettőt nagyon szeretem, kíváncsi voltam egymás mellett hogyan mutatnak. A wachaui rizlingekre, főleg, ha jóféle smaragdok, képtelen vagyok ráunni – illetve eddig csak egyszer sikerült: tavaly a VieVinum-on a hatvanötödik friss 2009-essel valahogy tele lettem. Ami a másikat illeti, a somlói borok közül pedig kétségtelenül ő az egyik kedvencem ever, ráadásul egyre jobban tetszik, az idő még neki dolgozik. Egy nagyon jó wachaui rizling és egy kiemelkedő somlói furmint. Párban.
Knoll Riesling Smaragd Schütt 2008
Emmerich Knoll az egyik legelismertebb wachaui termelő, ez a bora pedig 97 pontot kapott az osztrák Falstaff magazintól. Illata közepesnél intenzívebb, tiszta, gyümölcsös és ásványos. Grépfrút, mandarin és nektarin dominálják hűvösen köves izgalommal fűszerezve. Hol az ásványos, hol a gyümölcsös arcát mutatja jobban, néha egy kis virágosság is befigyel. Érdekesen változik a pohárban, ahogy levegőzik egyre mélyebbnek, összetettebbnek tűnik: nagy várakozást kelt, de nem kell csalódnunk. Kóstolva elegánsan visszafogott, nagyon finom és hibátlan arányok jellemzik. Savai fegyelmezett játékossággal táncolnak, csipkelődnek, teste közepes, a korty éretten, gyümölcsösen szaftos, mindezt pedig hihetetlenül szép és arisztokratikus kesernye keretezi. Inkább a letisztultság, mint a félelmetes mélység jut róla eszembe. Lecsengése hosszú, természetesen nem harsogó, ám az elegánsan szép emlékek jó ideig ott maradnak a szánkban, torkunkban. Megérdemli a 8 pontot.
Hollóvár Somlói Furmint 2008
Takács Lajos kultikus és sok vitát kiváltó boráról nálunk is volt szó bőven (először, másodszor, harmadszor és negyedszer). Nekem egyértelműen az évjárat legjobb somlóija, ezért is akartam megkóstolni egy top wachaui mellett. Majdnem intenzív, nagyon egyedi és komplex illattal indít. A férfivizelde már nem játszik, ahhoz az énjéhez képest szinte már kommersz lett, maradt azonban még így is elég izgalom benne. Fehérhúsú őszibarack, grépfrút, sárgabarack, szénás virágosság, sósság és nem kevés avar erdei gombával. Vagy valami ilyesmi. Nem mindennapi és igen nehezen szálazható, az biztos. Kóstolva leginkább a telt, érett vagy inkább már a túlérettség határán egyensúlyozó gyümölcsösség és a karakteres, rendkívül finom sósság dinamikus egymásnak feszüléséről szól ez a bor. A savak, a test, a struktúra mindehhez csak a keretet adják és engedelmesen háttérbe vonulnak. Közepesen vastag testét remek savai hibátlanul tartják, a korty szárnyal, az ízek kavalkádban kergetik egymást. Lecsengése nagyon hosszú és rendkívül intenzív, az ember szinte el sem hiszi már nincs a szájában az ital. Az alkohol ekkor már kissé ellibben, tüzesség lobban, zavarónak semmiképp nem mondanám, csak a jegyzőkönyv kedvéért említem. Eléri a 8 pontot.
Érdekes volt egymás mellett kóstolni őket, de nem érdemes. Amíg külön-külön lenyűgöznek rendre, addig párban inkább kiemelik, sőt eltúlozzák egymás gyengéit. Az osztrák sápadtabbnak, vérszegényebbnek, kicsit sterilnek, halknak és sótlannak tűnik a somlói mellett. Cserébe a somlói ismét fura szagú, darabos, kissé érdes és harsány lett. A Knoll Riesling elegáns, de nem elég izgalmas a somlói társaságában, a Hollóvár Furmint izgalmas, de nem elég elegáns a wachaui mellett. Azért soha rosszabb párost.
Utolsó kommentek