Bemelegítő körében Albert gazda a ma sajtóbemutatandó Vylyan Duenniumot támadja a Művelt Alkoholisták antiókiai szent górcsövével. Rögtön ad is rá nyolc pontot, mondván, nem hiába pihentették hazai viszonyok közt kivételesen hosszú ideig: ideális formában lévő, nagy bor. Aztán mellé egy kis syrah, szintén Vylyan és Malatinszky-szűretlen 2000-ből. Tessék!

Feszt vörösborolunk, de nem lesz ez mindig így. Mert most hirtelen felbukkanok, és szépeket fogok írni itt mindenféle fehérekről. Ebből az alkalomból néhány vörössel kezdem. Mert aktualitás van. Kettő. Az egyik az, hogy nagyszerű kedvencünk, a Vylyan a mai napon ünnepélyes keretek között bemutatja régóta piehnő csúcsküvéjét, a 2000-es Duenniumot, továbbá a 2003-as cabernet franc-t és az utóbbival egykorú merlot-t. Ezt nem várjuk meg, mert mindet kóstoltuk. A másik apropó meg az, hogy az épp elmúlt vasárnap délutánján baráti borozgatás közepett tanulmányozás alá vettük a fent említett Vylyan 2003-as syrah-jának utolsó birtokunkban volt palackját, s ha már, összevetettük Malatinszky Csaba 2000-es szűretlen cabernet sauvignonjával.

Akkor előbb a Duenniumról, átesve az egyes szám, első személy nyelvtani szabályai közé. Egy próba alapján úgy tűnik, ez egészen pontosan az a bor, amelyet vártam. Nem hiába mondta a szigorú Debreczeni Pál – nyugodjék békében, emlékét őrizzük –, hogy a 2000-est nem szabad ripsz-ropsz piacra dobni, mert érnie kell, szépülnie, hadd a csúcson nyűgözze le a híveket. Hát, ott van. A csúcson. Színe sötét, mint kell, csillog és tükrös, illatában meg minden benne, amit szeretek. Sok gyümölcs, ám a feketeribizli és a többi nem ordít, hanem szépen, komótosan búvik elő a föld-bőr-dohány vonalon terjengő animáliák mögül. Számomra ez az ideális kombináció. A referencia nem Bordeaux, talán inkább valami szupertoszkán – nem mintha ez utóbbiak közül oly sokhoz lett volna szerencsém. Az íze perfekt mód konzisztens azzal, amit az orrunk kapott; nagy, de nem lomha test, sok, de nem agresszív alkohol, száraz, de nem szárító tanninok, hosszú, de nem édes utóíz. S hogy tényleg most helyénvaló előhozakodni vele: protekciósok itt-ott kóstolhatták már – egyszer tán három évvel ezelőtt is –, ekkora formát még soha nem mutatott. Idő még kell, persze – nem neki, nekem, a további ismerkedéshez.
A 8 pontot kiosztani azonban nem nagy kockázat.

A Vylyan 2003-as Mandolás syrah-ja a legjobb magyar syrah. Szerintem. [11] Erről adatott meg újólag meggyőződnöm. Nem vagyok oda a magyar syrah-kért. Azt gondolom, a rhone-völgyi fajtából ma mindenki – vagy majdnem – cabernet-ket akar csinálni. Mint a kilencvenes években a pinot noirból. Azt hitték, hittük, ami nem fekete, az nem lehet nagyszerű. Egészen a Vylyan 98-as reserve-jéig. Mármost a syrah sem feltétlenül arra való, hogy robusztus gyümölcsbombákat készítsenek belőle. Arra ott van Ausztrália. Ők csinálják csak, amit. Nevezzék shiraznak. (Nem mintha a Penfolds Kalimnája vagy a Rosemount Balmoralja nem ízlett volna. Nem mintha elkergetném azt az imaginárius jóembert, aki mindenáron egy Grange-dzsel akarna megvesztegetni.) Cote-Rotie-ban vagy Hermitage-ban viszont a syrah nem súlyos, hanem először elegáns. Azután benne van a dolgok tágas tárháza – mint a Vylyan 2003-asában. Szűztermés, úgyhogy nem egészen kétévesen készen van, tényleg meg kellett inni. Gyönyörű szín és rengeteg fűszer az illatban. Elsősorban bors, akár Weningerék 2001-esében, amely eddig a kedvencem volt. (Bizony, egy rossz évjárat fineszes bora.) Ízben megint a fűszerek, kávé és csokoládé, csipetnyit csípős szeszek, középen jelentős édesség, de a vége ismét száraz, illendően.
7 pont, minimum.

Végül Malatinszkyról. Malatinszky Csaba a 90-es évek végén berobbant Villányban – nemcsak azzal, amit a helyi ászokról mondott, hanem boraival is –, ám utóbb kicsit elcsendesültek körötte a dolgok. Valahogy nem rohamoztak tömött sorokban azok a tételek, amelyeknek a filozófia alapján rég meg kellett volna születniük. Nos, a 2000-es szűretlen jelen állapotában még szintén nem hódító. A szín rendben, nincs miért külön értekezni róla – hacsak a kort jelző vörös reflexek nem érdemelnek röpke említést –, és az illatban is sok minden van. Szellőztetéssel megjelenik benne, ami egy ötéves bornál ildomos: gyümölcstől bőrig, de messze nem annyira kifinomultan, mint a fentebb tárgyalt kortárs esetében. S az egyébként tartalmas íze is mintha már – vagy még? – nem lenne igazán összerendeződve. Komoly anyag, és mégsem.
6 pont, nem több.

Hát ezek, egyszer.

És tényleg jönnek a fehérek nemsokára.