Orbitális ív a kétpontos oportugízertől a nyolcpontos Grande Sélectionig, az érdektelen olcsótól a Villány újrafogalmazásának sejlő szuperdrágáig. Végigvizslattam a Tiffán-pince úgynevezett derékhadát.

Ede bácsi volt az életemben az első. Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, hogy 1997-ben, amikor már úgy véltem – balgán, szerénytelenül –, kóstoltam-ittam annyi jó bort, hogy írhatnék valamit a témában, az akkori villányi egyenlők közül az akkori legnagyobbat hívtam fel. Azzal, hogy meglátogatnám. Gondoltam, riport lesz belőle, de nagyinterjú kerekedett helyette a néhai Kurírban. Visszhangzott rendesen. Hiába, bortörvény-újrafogalmazó időket éltünk.

Akadtak korszakos Tiffán-borok is a praxisomban, fekete címkés cabernet-k, még fél literes palackokban, aztán a debütáns Grande Sélection 95, addigi legnagyszerűbb vörösélményem – 99 nyarán bontotta a mester öntettei mezején, s vett elő hozzá hatalmas poharakat, vagy kelyheket, vagy mi –, majd az első Várerdő pinot noir 2000-ből. Bejöttek a kékoportó/portugieserek is: díjaztam, hogy a villányi kötelező gyakorlatot nemcsak gyümölccsel, kompóttal, hanem érdekesebbre hangolt fűszerességgel oldja meg a família. A 2000-est például négy csillaggal szórtam meg az ötös skálán.

Szálltak a darvak, múltak az évek, piszok sokat változtunk egy szálig, jöttek új, izgalmas fazonok, és a régieket hanyagoltam valamelyest. Mert mérges voltam, hogy nem Bordeaux, hanem Kalifornia felé kacsingatnak. (Nyilván semmi sem ennyire egyszerű, persze.) Szóval, bár a legfontosabb Tiffán-tételek nem maradtak ki, az éves VG-összefoglalóimban például nem nagyon emlegettem őket.

No, lírából ennyit, a lényeg, hogy kitaláltam, megnézem végre az aktuális Tiffán-szortimentet rendesen. Összeraktam egy hatos sort (speciál tenksz Pátzay Istvánnak von Veritas), lentről felfelé, beleseperve négy évjáratot. És végigkóstoltam jól. Ahogy Lothar Matthaus – maradj, német, mi lesz velünk nélküled? – fogalmaz hetente a Népsportban: lássuk csak!

Rosé Cuvée 2004

Benne jószerével minden fajta, amit a pince preferál, portugiesertől cabernet-ig. A színe rőtes-téglavörös, pirkadt, nem az a csillogó rózsaszín, ami megszokott felénk. Élesztős, füstös jelleg mögül jönnek elő a gyümölcsök, ezt kedvelem, cseppet cukorkás is, ezt kevésbé. Ízében savanykás, bizonytalan, sok a sav, mégis émelyít. Az utóíze ellenben tisztességes, krémesen játszik. Végső soron mintha nem lenne összerendeződve – ami egy év után lehetetlen –, tehát inkább széttarthat már. Nem fitt. Kiönteni mégsem kell, a 3 pontot eléri.

Portugieser 2004

Kifejezetten világos rubin, ennek nem turbózták a színét, annyit hoz, amennyit az ocsmány évben hozni lehetett. Elsőre semmi gyümölcs, csak fűszeresség és kis animál. Karcsú bort ígér az illat, nem ad mást az íz sem. Vékony, rengeteg savak vezetik a bort, lecsengésben savanyítanak. Tannin zéró, bár a hátcímke szerint bársonyosnak kellene lennie, igaz, a hátcímkét nem szokás minden évben lecserélni. 2003-ban nyilván bársonyos volt. Újabb nekifutásokra mélyül valamelyest, vegetális, leveszöldséges nüáncok bukkannak elő, árnyalatnyi gyümölcs is, ribizli, ám a savak legyőzhetetlenek és kiegyensúlyozhatatlanok, órákon át. A 2 és a 3 pont határán. 2 pont csak, mert ugyan vessen követ Tiffánékra, aki 2004-ben jobb portugiesert tudott, mindazonáltal nem volt muszáj bemennni a zsákutcába senkinek.

a mindig vágyott kifinomult animalitás

Várerdő Pinot Noir 2003

Sötét rubin, sűrű, már töltéskor felrajzol a pohár falára kétsornyi templomablakot. Mozgatás nélkül is mély, gyümölcsökkel, kávéval. "Fekete" illatvilág. Vak kóstolótárs lényegre törve megállapítja: a színét leszámítva mindene perfekt mód "pinós". Extra jó hordóban érlelték, melynek barrique-ja hangsúlyos – teszi hozzá. Én, ugye, tudom, mi van a pohárban, s noha a fajta "burgundibb" verzióiért rajongok, megjegyzem: mély, túl mély, de ennek a bornak ez jól áll. Ja: a 2000-esről is azt mondtam, mindenekelőtt Tiffán, azután villányi, és csak végül pinot noir. De – jó, és kész. Vissza a 2003-ashoz: széles, de játékos, energikus, délceg savakkal, határozott tanninnal, dicséretes tartással, rokonszenves struktúrával. Túlérett cseresznyével, meggyel, virágokkal, ibolyával. Meleg bor. Jelentős alkohol, picit csíp a végén. Jönnek csonthéjasok is, mogyoró, meg nem csonthéjasok, kömény és a mindig vágyott kifinomult animalitás. Percek múlnak, egyre izgalmasabb, komplexebb. Szép. Kimondottan szép. Két aránylag gyengébb év után ismét akkora, mint a 2000-es volt. Nagy. 7 pont.

Cabernet Sauvignon és Franc 2002

Fekete címkés, tintafekete színnel. Gyümölcsös-bőrös, robusztusságot előrevetítő illat. Feketeribizlis, eukaliptuszos. Határán az éretlen paprikásságnak és az izgalmas fűszerességnek – utóbbi felé billen. Ízben tényleg kőkemény és súlyos, ahogyan vártuk, "igazi magyar cabernet sauvignon". Amilyeneket az elmúlt évtizedben megszokhattunk. Koncentrált, magas alkohollal – a címke szerint 13,5-tel –, ellenben nem komplex, teste sem hatalmas, nem igazán vannak rétegei. Idővel árnyaltabbá válik, kávés, földes izgalmak jönnek elő. "Mintha a termelő sem ezt szánta volna a legfontosabb borának" – talál telibe a másik vak kóstolótárs. Elemükben vannak. Fajta ide, fajta oda, lehet, a pinot előtt kellett volna kóstolni. 5 pont.

Cuvée Carissimae 2001

Mondtam már, hogy nem szeretem a latin borneveket? Ám a CC megbocsátható, mert tényleg találtak a Tiffán-földeken római kori sírkövet, tényleg a hivatkozott felirattal. Részemről rendben. A Kopár-dűlőre hivatkozás dettó, hiszen a szőlő onnét van az utolsó szemig. Már a dugó is mély gyümölcsösséggel köszön. A színe bár sötét, de élénk, fiatalos villanásokkal, barnák nélkül. Illata azonban meglep. Megdöbbentően érett. Szakírószótárral: a tercier aromák dominálnak. Magyarul: a palacbuké. Még magyarabbul: aszalt gyümölcsök és állatok, karöltve, sőt egybegyúrva. Végy állatot, gyümölcsöt, gyúrd össze – morbid, ám borban jó. Aszalt ribizli – ha lenne ilyen. Mozgatással élénkebb lesz, előjönnek a "villányi" bogyós gyümölcsök, csokoládék, kávék. Szájban is tartja magát, még. Fenn van a csúcson, és könnyen lehet, hogy hamarosan lebucskázik onnét. Szélesen, kávésan vonul a vége. Egy gyenge évjárat erősre épített, már nem dinamikus, még ép bora. Három nap vákuum alatt tökéletesen leeresztett, a semmibe zuhant a maradéka. Úgy tűnik, most kell meginni. 6 pont.

Nem Bordeaux, nem Toszkána, nem Kalifornia. Hanem Villány? Mi az?

Grande Sélection 2003

Cabernet sauvignon, franc, merlot. Fiatalos, gyönyörűen csillogó szín, messze a feketétől, ifjúságra utaló lilás villanásokkal, mégis tartalmas és sötét összbenyomással. Zárkózott illat, mélyről jövő gyümölcsökkel, likőrös-rumos felhangokkal. Nem kínálja fel magát, nem "vetkőzik". Ki kell bontani. Meleg világ, mézes sütemény, szegfűszeg, ánizs. Keresni kell ezeket, szó nincs róla, hogy áradnának. Ízben viszont egyből bomba: zamathegyek, élénk, de nem érdes tannin ellenpontozza az extraktédességet, határozott sav segíti a végét, gyümölcsös díszítéssel. A cser rettentő fiatal, de biztos, hogy besimul, ha eljön az ideje. Mozgatás után megáll a bor a pohár falán, tétovázik kicsit, utána indul lefelé. Két emeletben. Kis vanília, de nem az otromba barrique-é. Játszik ez is. Friss anyag, ficánkol, zabolátlan, gazdag, szofisztikált. A struktúra: széles, okvetlenül, és magas is, semmi túlgömbölyítettség, messze a késztől, a harsánytól. Nem Bordeaux, nem Toszkána, nem Kalifornia. Hanem Villány? Mi az? Jó lenne tudni. Jó lenne, ha ilyesmi lenne. Lehet, elragadtattam magam. Itt van előttem még három korty, lelkes vagyok emiatt is. Ez jó. Megnézzük még, máskor. Ha megérjük. 8 pont. Kezdetnek.