Jó, ha van párizsi emberünk, aki hazajön és érdekes dolgokat hoz. Ám rossz, ha a hozott négy palack közül kettő dugós. Nem is rossz, borzalmas. Szenvedéstörténet félig-meddig happy végkifejlettel.

Mindig szívunk. Komolyan, az a benyomásom, hogy a tágabb társaságunk tagjai által az elmúlt években külhoni vinotékákban vásárolt tételek közül legalább minden második dugós volt. A legnagyobb kiszúrás díjért két versenyző küzd vállvetve, egy Condado de Haza Reserva (New Yorkból) meg egy Solaia (Milánóból). Az évjáratokra nem emlékszem, mert nem véstem be az adataikat örökkévalóságnak, hiszen úgysem tudtuk megkóstolni őket. Mindenesetre száz dollárba-euróba kerültek palackonként, és mentek a lefolyóba serényen. Mi meg káromkodtunk.

Legutóbb is. Befutott párizsi emberünk, és telefonált, hogy hozott négy palack finomat, nagyjából húsz és ötven ajró közt, kettő bordeaux-i, kettőt bourgogne-i származásút, meg kéne nézni, milyenek. Már ez is elég lett volna a lelkesedéshez, erre hozzátette még, hogy egyes régebb óta az Aradi utcai spájzában porosodó palackokból is ideje kirángatni a dugót, lássuk, mit tudnak. Hát, megnéztük. A négy fogyasztásra ítélt magyar egyikének sem volt szál baja se, a dettó négy francia közül azonban kettőt megfertőzött már a rohadt TCA. Egy Pernand Vergelesses-t meg a slusszpoénnak szánt 4me Cru Prieur Lichine-t. Még szerencse, hogy a másik hatról van mit írni. Félig-meddig happy volt az end is: a Pomerolt dicsérő – egyébként nem túl drága, húsz euró körüli – 2001-es Chateau Mazeyres-nek hála.

Vesztergombi Bikavér 2000

Pár évig kissé elhanyagoltam Vesztergombi Ferenc mestert Csaba fiával egyetemben. Most meg mind határozottabban visszaszeretek belé. Vagyis a boraiba. Itt volt ez a 2000-es bikavér. Ötéves, és gyönyörűen fiatal rubin a színe, az öregedés minimális jegyeit sem látni. Illata sűrű és mély, aszalt meggyes, fűszeres, mézeskalácsos, érett. Szájban jó tartású, magas szerkezetű, tartalmas, mindene megvan, még érhetne is. Teste közepes, de gömbölyű és dinamikus, ha valami kis kritika érheti, tán annyi, hogy a vége lehetne szélesebb. A szárazpróba aztán megint gyümölcsös és fűszeres. 6 pont, simán.

Mondivin Cabernet Franc 1997

Meglepetés Tiffán Edééktől. Nyolcévesen sokkal jobb formában van, mint a múltkori nagy franc-tesztünkön ledorongolt 2000-es. Sötét, mint az éccaka, de élénken, tisztán, tükrösen az. Mély, gyümölcsös, fűszeres, bőrös illatok. Később vegetális, leveshúsos jegyek szüremkednek elő. Ízében lomhaságnak nyoma se, ez is jó szerkezetű, lendületes darab, bár a vége kissé húz, savanykás savak okoznak érintésnyi disszonanciát. Egy még újabb próba már mineralitást is mutat, tiffános málnásságot, melegebb világokat. Ízben bársonyosodik, összeáll, csak a lecsengés keskenyíti, ezért nem kap többet 6 pontnál.

Vylyan Duennium 1997

A Vylyan privát rendszerváltása előtti utolsó évjárat csúcsbora. A sorban első Duennium. A színe ennek is rendben. A textúrája látványra szintén: sűrű cseppek, fantasztikus ablakok a pohár falán. Első illata nemkülönben: gyümölcsök, állatok, föld, minden. Ízben már csalódás, savanyodik, öregecskedik, túl van a fénykorán. Nem halott, de már nem szép. Utóíze savanyú. Múlnak a percek, hat a levegő, ürül a bor. Kár. 4 pont.

Christophe Violot-Guillemard Pommard 2001

Halvány cseresznyeszín, miként az egy echte Cote d'Or-pinot-tól elvárandó. Semmi fakszni. Gyönyörű, már a mozgása is elegáns-táncos a pohárban. Gyümölcsök, málnák, eprek, kis füst, föld, radírgumi, mineralitás. Nem nagy test – nagy élvezet. Selymes szerkezet, játékos savak, gyümölcsös – mézédes narancs, édesérzet nélkül – ízek, könnyed, mégis koncentrált vibrálás. A vége széles, gyümölcsös, száraz. Leheletnyit kesernyés tannin. Olyan, mint Lőrincz György 2003-asa. Azaz fordítva. Vitalitás és elegancia. 7 pont, noha kissé szűken.

St. Andrea Merengő Bikavér Superior 2002

Mennyire nem mindegy, mit mivel kóstolunk. Néhány hónapja előkerült egy palack ebből, és imádtam. Nagyjából ugyanolyan volt, mint most. Lehet, hogy nem is nagyjából, hanem egészen. És mégis. Illetve mégsem. Nagyon szép sötét, csillogó rubin. Kétsornyi templomablak. Elsőre kicsit bizonytalan. Gyümölcsös, aszalt vonalon. Meggy és szilva. Aztán friss szilva is, és mélyről ásványosság. Ízben hatalmas anyag, rengeteg gyümölccsel, csokoládéval, brutális édességgel. Amivel nálam ezúttal elvágta magát. Pedig csupa erő, csupa izom. Hosszú, széles, vaníliás utóíz, rengeteg bársonyos tannin. 6 pont, de más "szövegkörnyezetben" 7 is lehetett volna.

Chateau Mazeyres Pomerol 2001

Huhh. Sötét rubin, messze a feketétől. Szerényebb, mint például a bika. Illata egyszerűen gyönyörű. Kávé, dió, mogyoró, füst, föld, feketeribizli, egyszóval Bordeaux. Mintaszerűen az. Tanítani lehetne. Hallatlanul elegáns, tökéletes szerkezet, tömör, koncentrált, mindazonáltal nulla robusztusság, teste valahol a medium és a full között félúton. Ennek a bornak ez elég. Agyamat eldobom – jegyeztem fel, mert előhozta húsz vagy hány évvel ezelőtti kollektív szókincsünk e gyöngyszemét. Nem blockbuster, de amit tud, azt virgoncan bemutatja. Rétegzett illatban is, ízben is. Nyílik, játszik, szépül, kifinomult tanninok simogatnak. Kis gyógyszeresség is előjön, hogy még jobb legyen. Nem nagy bor, persze, hogy nem. De fantasztikus. 8 pont. Ennyiért.