Monsieur Bob bázsüszt ragaszt, és mint Clouseau felügyelő elvegyül az új borplazát ellepő alkoholisták között. Aztán álfrancia kiejtéssel zaklatja a körzeti szomöliét. Érdemes-e borplazában cicának/kandúrnak lenni? A Művelt Alcoolique tüdoszításza a Tinto Finoból.

Mint arról a MA hasábjain tudósítottunk már, megnyílt kishazánk első – na jó, második – boráruháza. A megnyitón számos borcelebriti, barát és üzlettárs vett részt, mi mégis arra voltunk kíváncsiak, mit nyújt e nagyranőtt borszaküzlet az egységsugarú és tanácstalan borvásárló számára a dolgos hétköznapokon. A Vörös Terroirista Brigád ezért szürke gúnyát öltött és álszakállt ragasztott, hogy a nyitvatartás alig harmadik napján hülye kérdéseivel sírba kergesse az áruház személyzetét, egyszersmind képet kapjon hazánk első – na jó, második – ilyen jellegű műintézményének sajátosságairól.

Mint tudjuk, egy hipermarket presztízsét mindenekelőtt az általa kialakított parkoló nagysága határozza meg. A nagy parkoló ugyanis sok autót, a sok autó sok vásárlót, a sok vásárló pedig sok pénzt jelent, meredeken emelkedő nyereséget és ösztönző mértékű vezetői prémiumokat. Ha ebből a szempontból közelítjük meg a Tinto Fino boráruházat, döbbenten tapasztaljuk, hogy mindössze tizenvalahány parkolóhelyet sikerült az épület mellé gründolni, azoknak is nagy részét a dolgozók autói foglalják el. Az épület egyébként egész impozáns, nem egy ocsmány fehér alumíniumkocka, amit az ember egy ilyen áruháznál egyébként még elnézne. Lilásba hajló vöröses színe a fehér ingbe beleszáradt vörösborfoltok emlékét idézi vissza. Talán célzott asszociáció volna? Ki tudja... Mindenesetre beparkolunk. A bejárat előtt az áruház adminisztratív munkatársai (lehetnek úgy négyen) dohányoznak nagy odaadással, ez egy normál áruháznál még talán elmenne, itt kifejezetten zavaró.

Belépve igen tágas térben találjuk magunkat, nem sorakoznak kétméterenként salgópolcok, nincsenek földre kipakolt palackhalmok, a borok az épület szélein kialakított, borvidékek szerint rendszerezett boxokban vannak elhelyezve. A bejáratnál egy kedves úriember megkínál egy 6 palackos, kartonból hajtott tárolóeszközzel, ami ötletes és igényes megoldás kosár helyett. Jó ötlet a borok elhelyezése is: a földszinten Hunnia és Pannónia borvidékei, a körbefutó galérián pediglen Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália és az Újvilág képviselteti magát, némi pálinkákkal és pezsgőkkel spékelve. Ugyanitt kapott elhelyezést a tapas-bár is, amelynek szolgáltatásait sajnos nem állt módomban igénybe venni. Szép díszlet a belső tér egyik sarkában elhelyezett élő olajfa. Az alsó szint ennek ellenére kicsit üresnek tűnik, az a néhány hordó és állvány hatalmas tereket hagy kihasználatlanul.

A személyzet nagyon segítőkész, szakmai felkészültségük azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Naiv kérdésemre – milyen bort ajánlana nekem aszalt szilvás pulykasülthöz mint karácsonyi vacsorához, ár- és egyéb kötöttségek nélkül – kísérőm először semmit nem tud mondani. Ajánlja viszont ettől függetlenül a Bazalt Borház kései szüretelésű szürkebarátját. Később kollégáival konzultálva arra jut, hogy valószínűleg egy mátraaljai siller lenne számomra a megfelelő választás (mert az a fehér- és vörösbor keveréke – teszi hozzá), esetleg egy Gróf Buttler bikavér superior (ami egyébként tényleg nem rossz, már eresztettük össze aszaltszilvás pulykával). Az i-re ellenben akkor kerül fel a pont, mikor az általa ajánlott Buttler bika üvegét megszemlélve a "hát ez meg mitől Superior?" kérdéssel szembesül. "Ez csak egy márkanév, semmit nem jelent, de egyébként tényleg szuper a bor" – hangzik a válasz, komoly csapást mérve a sommelier-szakma iránt táplált – amúgy is erősen roskadozó – bizalmamra.

Lesz még ebből egy igazán jó borbolt, csak győzzük kivárni.

Az árak hozzávetőleg egy szinten vannak az ország többi borszaküzletének áraival, illetve azon borok esetén, amelyek hipermarketekben is kaphatók, a hipermarketos árakkal. Ízelítőül: Takler 2003-as Bikavér 3160,- Ft, Tóth István 1999-es Bikavér 1980,- Ft, Thummerer 1999-es Vili Papa Cuvée 9990,- Ft. A hírek szerint elég jó árakat tudtak kicsikarni a termelőktől, tehát kicsit tolhatták volna lejjebb az árszintet, így inkább a választék nagysága az, ami jó eséllyel idecsábíthatja kishazánk szofisztikáltabb boralkoholistáit, bár néhány meglepetés e szinten is ér: Vincze Bélátol nincs egy szem Arcanum-sorozatú bor sem (ha már ő lett az Év Labdarúgója), a Villányi borvidéket nagyrészt Malatinszky Csaba borain keresztül kaphatjuk kosárvégre (2003-as szűretlen Franc 17990,- Ft), Szekszárd is erősen Aranyfürt-fixált. A külföldi kínálat jórészt az árérzékenyebb tételekre épül: a Bordeaux-i borvidéket főképp Appellation Bordeaux Supérieur eredetmegjelölésű (ergo majdnemhogy asztali) borok, Burgundiát, Chablist pedig egy-két nagyobb felvásárló döntően hiperbe szánt palackjai képviselik. Itália napsütötte tájairól néhány déli Primitivo, valamint más, számomra ismeretlen borok kerültek a szortimentbe, Chiantit is – ha jól láttam – csak a Geografico Colli Senesije mutatja be. Sem Brunellot, sem Barolot, sem Barbarescot nem találok a polcokon, talán nem vagyok elég figyelmes. Vannak persze a fent soroltaknál jóval értékesebb játékosok is Clos De Vougeot (Bourgogne) illetve Côte Rôtie (Rhône-vidék) eredetmegjelöléssel, jelentős kisebbségben persze, számítva a magor piac árérzékenységére.

A kínálat mérete egyébként igen impozáns, aki sokféle bort szeretne egyben magáévá tenni, mindenképpen tegyen egy kitérőt errefelé. A kezdeti döccenőkön valószínűleg hamar túl fog jutni az áruház vezetése, a sommelier-ket is kikupálhatják még, árszintben meg hozza a papírformát. Vagyis lesz még ebből jó borbolt, csak győzzük kivárni.