Karácsonykor a magunkfajta borbuzi bizony ki van téve a veszélynek, hogy a jószándékú rokonok/barátok/üzletfelek valamilyen látványos és valószínűleg drága boros könyvvel lepik meg karácsonyra. A jószándékú rokonok/barátok/üzletfelek pedig könnyen beleeshetnek az új magyar könyvipar ravasz marketingguruinak csapdáiba, bevásárolnak valami szépen dizájnolt, de tökéletesen érdektelen tartalmú kiadvánnyal (mondjuk valami retardált tévés agyonreklámozott fogalmazványával). A bajt megelőzendő kicsiny körképet készítettünk a karácsonyi piacon megforduló boros könyvekről. Elementáris dühvel fogtunk neki, hogy mostan széjjelszedjük az összes szélhámost, de meglepetésünkre mind a nyolc kezünk ügyébe került könyv olvasható és értékelhető volt. Két részben öntjük önökre.
Rohály-Mészáros: Borkalauz 2005 (Akó Kiadó 2005) 2900ft
A Borkalauz a legfontosabb magyar borkönyv. Aki most teszi meg az első lépéseket a művelt alkoholizmus rögös útján, és csökkenteni akarja a pofáraesés veszélyét, annak a Borkalauz kötelező olvasmány. A szerzők viszonylag részletesen ismertetik a magyar borvidékeket, majd ezen belül a legfontosabb pincészeteket, majd ezen belül néhány borukat (hogy éppen melyiket, azt valószínűleg pénzfeldobással döntötték el). A borok értékelése 100 pontos rendszerben történik, amit csillagokkal kombinálnak (állítólag így szemléletesebb).
Egészen mostanáig azt gondoltam, hogy magyar Robert Parker pedig nincs. De van, csak rossz helyen kerestem. A robertparker nem ember, hanem egy pozíció. Ő az, aki a legbefolyásosabb borkalauzt írja. Abból pedig egy van nálunk. Szerzője viszont kettő. A mi Parkerünk egy házaspár: dr. Rohály Gábor és dr. Mészáros Gabriella. Ez utóbbi szakértelmét még soha senki nem vonta kétségbe, az idén 70 éves Rohály dr. pedig a magyar bornyelv Kazinczyjaként még életében legendává vált.
A Borkalauz értékelései viszonylag megbízhatóak, bár olykor engedékenyek. A leírások azonban többnyire szűkszavúak, esetlegesek és – Rohály dr. híréhez méltatlanul – magyartalanok. Az egész kiadványt jellemzi egyfajta nonsalansz: ha eddig jó volt így, akkor jó lesz ezután is. (Elég két-három évente megvásárolni, hiszen egyik évről a másikra még a nyomdahibák sem változnak.)
(A Borkalauzt gondozó Akó Kiadó egy magyarosan elhanyagolt honlapot is gondoz, ahol pl. a "Mostanában kóstoltuk" rovat utolsó bejegyzése 2002 júniusából származik. A "Kiadványaink" rovatban lefelé görgetve a 2005-ös Borkalauz és a Terra Benedicta után megcsodálhatunk néhány nevetséges aktfotót is. Rohály dr. ajánlásával.)
Matt Skinner: Borra bort (Park Könykiadó 2005) 3900ft
Matt Skinner arca valójában jóval nagyobb annál, mint ami a címlapon látszik. Nem elég, hogy az agyonsztárolt Jamie Oliver Művekből szalajtották (pohárnok Oliver londoni éttermében), de a világkörüli promóciós turnéja során egy ilyen jópofát nyilatkozott (és bejött, mert, íme, én is idézem): "Ha a boripart egy tortaként képzeljük el, akkor a sznobok ennek csak egy vékonyka szeletét képezik. De ez a kis szelet bebasz mindenkinek. Bizony, bizony, van itt valami összeesküvésféle a részükről; megpróbálják misztikus ködbe burkolni a bort, hogy elvegyék a fiatalok kedvét tőle. De szerencsére most már elég öregek, így szó szerint kihalnak. "Az élő Istenre esküszöm, hogy inkább szolgálok föl egy asztal nőnek, mint férfiaknak. A férfiak – a péntek déli tucatköcsögök – nem figyelnek rád, kekeckednek veled, és csak az érdekli őket, hogy az asztaltársaikat lefőzzék a nagy hozzáértésükkel, pedig fingjuk nincs a borról. Balfaszok."
Valami azt súgja, hogy a kedves nyilatkozó néhány évvel ezelőtt pontosan az általa leírt, az éttermi asztalnál a pohárnokkal verbálisan szkanderező nagyarcúak egyike volt.
De mindez valójában mellékes. Mert maga a könyv remek. Az angoloknak sikerült a szórakoztató ismeretterjesztés és a kiadvány szerkesztés titkát megfejteni, és ez a tudás már egészen a szakácskönyvek szintjéig leszivárgott. Ez a könyv is tökéletesen teljesíti azt, amit vállal: szórakoztatva tanít és kedvet csinál. Ha a gyerekeim akkorák volnának, hogy a bor már érdekelje őket, habozás nélkül ezzel a könyvvel kezdeném a borsznobbá nevelésüket. Képes, lényegre törő, szellemes, korszerű. Mi kell még? Ideális ajándék a fiatalabb korosztály számára. (De idősebbek is elkezdhetik.)
Pierre Casamayor: A borkóstolás (GABO Könyvkiadó, 2004) 3392ft
Kifogástalan könyv, hozzáértő és intelligens szerzőtől. Nagyjából ugyanaz, mint a Matt Skinner csak nagy fiúknak, akik már lassabban veszik a lépcsőket és/vagy hányingerük van az angolszász kultúrszennytől (courtesy of Fekete Gyula bácsi). Kicsit tankönyvszerű, kicsit száraz, grafikailag zsúfolt és kényelmesen csak nagyító alatt olvasható. (Fájdalom, de a különböző játékos borértékelési gyakorlatokban szereplő francia borok nálunk nem szerepelnek a sarki borpatika kínálatában.) De ezzel el is lőttem a teljes kritikai muníciómat. (Szinte) fenntartás nélkül ajánlom. Azt hiszem, ezt hívják korrektnek.
(Apró érdekesség, hogy a könyv végén található egy "Hány éves korukban fogyasszuk a borokat?" című táblázat, amelynek terjedelme mintegy mellékesen jelzi az egyes borországok súlyát Casamayor megítélése szerint. Az élvonal és néhány érdekesség: Olaszország: 57, Spanyolország: 57, Franciaország: 48, Németország: 43, USA: 30, Görögország: 15, Ausztria: 7. A három magyar tétel: "Furmint", "Merlot du lac Balaton", "Tokaj 3, 5, 6 puttonyos".)
Alex Liddell: Magyarország borai (Glória Kiadó 2005) 2980ft
Külföldi írta külföldieknek. Mit keres nálunk? Zsebkönyv formátum, fényképek nélkül, WC-papírra nyomva. Ki fogja megvenni? Tudományos igénnyel megírt, aprólékos tanulmány. Kinek lesz hozzá türelme?
Alex Liddell könyve látszólag az, amire régóta várunk: egy kívülálló – akit nem béklyóz a bratyizás és az ingyenborok érdekszövetkezete – megmondja a frankót a magyar borászat egészéről. A kép, amit fest, talán nem teljesen meglepő: elmaradottak vagyunk. Finomabban: egy fejlődő ország fejlődő borászattal. Nincs markáns arcélünk, sem a gyakorlatban, sem a marketing szintjén.
A már-már kínos alapossággal megírt látlelet borongós tónusán legfeljebb az enyhíthet, hogy a könyv négy évvel a megjelenése után elavult. Valószínűleg a hőskorszak zárószakaszát éljük, amikor még mindig igaz, hogy néhány év, egy új berendezés, a termőre forduló új telepítések seperc alatt megfordíthatják egy birtok megítélését. Ám a Liddell festette kép alapvető hitelességét – sajnos, 2005-ben ez még világosabb – nem lehet kétségbe vonni. A világ számára nem is létezünk. Bornagyhatalmi álmaink ködvárak. Az évről-évre stabil minőség és az állandósult, egyedi stílus a pincészetek túlnyomó többsége számára továbbra is vágyálom.
Ez a könyv ajándéknak aligha alkalmas, viszont bor- és borászati buziknak ajánlott olvasmány. És a borbuzik talán tényleg úgy fogják látni, mint Benyák Zoltán a Borigó főszerkesztője, aki szaklektori utószavában így fogalmaz: "A legjobb könyv, amely a magyar borászatról az utóbbi évtizedben megjelent." (És a legsilányabb lektori munka. Mert ha már fordítónak sikerült olyat választani, aki nem ismeri az adott szakterületet, legalább a szaklektor kiszűrhette volna a hibákat. A könyvben azonban egymást érik a leiterjakabok. Egy kedves olvasónkat megihlette a magyar kiadás és összeállított egy Tokaj-centrikus bakigyűjteményt, amit ezúton nyújtunk át kedves olvasóinknak.)
Következik: Joanna Simon: A borokról; Christina Fischer: A bor világa – A külföld borai; Hugh Johnson–Jancis Robinson: A világ boratlasza; Hugh Johnson: A bor története.
Utolsó kommentek