Egy bordíler ismerősöm említette pár hete, hogy borkereskedésében az egyik leggyakrabban felmerülő vásárlói igény a "villányi cabernet sauvignon 2000 Ft alatt" szavakkal írható le a legpontosabban.

Ennél ugyebár még a híres Gere 2001-es is többe szokott kerülni, nem beszélve egy-két villányi nagyágyú hasonló borának kozmoszba szökkent árairól. Ezért ha az egykori borkombinát kései - és a finánctőke által sújtott - utódjának palackjait nem számítjuk, igen nehéz dolga van annak, aki hazánkban ma eleget szeretne tenni eme követelménynek. Főként olyan borokat talál ugyanis e szegmensben, melyek Villány napfénytől szikrázó tájait utoljára szőlőfürt-korukban látták.

Egyik ilyen versenyző az inkább fehérborairól ismert Hilltop cabernet sauvignonja 1997-ből, melyet a Fotexnettől a hipermarketekig számos helyen megkap az ilyetén élvezetekre vágyó borissza. Rapszodikus bor ez: néhol eltűnik, aztán előkerülnek valahonnan kisebb-nagyobb szortimentek és megint polcokon van, majd újfent átadja helyét a többi villányi ágyúnak. Félévente megtalálják az évjárat utolsó palackjait - mondaná a rosszindulatú kisördög a vállam felett. Most éppen mindenfelé kapható megint, lecsaptam hát rá, mind kezdő vadász a gumikacsára. Ideális hipermarketbor ugyanis: villányi is, cabernet is, és az ára is rendben van, azaz 2000 forint alatt.

Figyelembe véve a bor korát és a tényt, hogy hipermarketben árulják, minden okom megvan azt feltételezni, hogy teljesen szét lesz esve. Hiszen ki tudja, hány hónapot vagy évet töltött a neoncsövektől villódzó alumíniumpolcokon állítva? Ennek fényében a kidugózás némi meglepetéssel szolgál, hiszen a dugó alja teljesen át van itatva borral, vagyis valószínűleg fektetve volt sokáig, és csak az utóbbi napokban/hetekben került ki a hiperpolcra. A hipermarketek bortárolási szokásait figyelembe véve ez a hosszú tárolás valószínűleg nem a Cora hátsó raktárában történt, tehát némi bizakodásra adhat okot, hogy talán nem egy bentragadt készletről van szó, hanem valóban hosszú palackos érleléssel kedveskedett a termelő a bor fogyasztójának.

Nos, ha így is történt, ezen a boron nem segít. Már dekantáláskor feltűnik, hogy a színe még a meggyvörös színt is alig csak kóstolgatja, szó nincs itten a komolyabb cabernet-k sötét, fekete magvú színéről. A pohárban forgatva is fürge, semmi lomhaság, nehézség, korona is csak mutatóba. Vékonyka lesz ez - súgja a vadászösztön.

Aztán beleszippantok. Orromat zöldpaprika átható illata tölti be. Hoppá, ebből lecsó lesz - vidámkodok, de paradicsom helyett meggy, feketeribizli és édesgyökér halvány illata kíséri a paprikát, így hamar helyrezökkenek, hogy itt tulajdonképpen egy borról volna szó, mégha meglehetősen erőtlen és zöld illattal is. Megkóstolva folytatódik a paprika, de mellé sem sav, sem tannin, gyakorlatilag semmi nem érkezik, talán mégiscsak jobb lenne ugyanez lecsóban. Aztán hirtelen David Merlinit megszégyenítő gyorsasággal a maradék ízek is eltűnnek, én pedig buta arcot vágva várok a lecsengésre. Mert az - mint olyan - nincs, illetve ami van, az oly rövid, mint Anettka ünneplő bőrszoknyája.

Szó mi szó: ebből a borból kiesett vagy tán kiöregedett a test, és ami maradt: egy jellegtelen, üres, semmitmondó, paprikaillatú és ízű valami. A villányi cabernet paródiája, még jó hogy nincs szénné barrikolva. Gyenge 2 pont, talán annyi sem: messziről történő elkerülését javaslom.