Egy rejtőzködő életmódot folytató chilei nagyágyú, a magor Decanter örökös liblingje.

Rémálom

Azt álmodtam, hogy az eredetileg az antanthatalmak hidegháborús készülődésének keretében kiépített transzatlanti, ill. észak-déli fosszilis energiahordozó-ellátást szolgáló, de a Szovjetunió összeomlásával rendeltetését vesztett vezetékrendszeren keresztül pumpálják Chiléből a boresszenciát, aztán ezt a sötét és büdös, pakuraszerű anyagot vezetékes ivóvízzel higítják fel a hamburgi kikötőben, ill. Százhalombattán, és tetrapakkos borpótlóként dobják piacra. Aztán felébredtem, és most már úgy gondolom, hogy bár az álom jó úton járt, a gigantikus csőrendszer hipotézisét el kell vetnem, valószínűbb, hogy a ragadós szutykot tankhajók szállítják Hamburgba, és onnan kerül hozzánk vasúti szerelvényeken olefinszármazéknak álcázva.

A hülyeséget félretéve, fogalmam sincs, hogy miként lehet néhány gurigaszázasból kihozni a hipermarketek alsó polcain virító palackos (metálfényű krikszkrakszok és kisállatok a címkén), ill. dobozos chilei vörösöket, hiszen a Chilét tőlünk elválasztó néhány ezer kilométert és egynéhány határt és kereskedőt jelentős árdrágító tényezőnek gondolnám.

A Solus-verő

De spongyát az olcsó lére (magyar bor alatt sem a tablettásat értem)! Nekem kimondottan gyengém a jófajta carmenére és az andokaljai CS, ezért régóta figyelem az osztrák szaküzletek kínálatát, és amint fölbukkan valami ígéretes vétel azonnal konspirálok. A Concha y Toro 2004-es carmenére-je vagy az El Principal Memorías az abszolút kedvenceim közé tartoznak. De soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy amit Bécsben 10 euro környékén árulnak, az Chilében 1.000 ft alatt lehet. Ha tehát 10 euroért középszart kapunk, abban nincs semmi meglepő. Annál meglepőbb, hogy a 15 eurosok között már 50% az esélye annak, hogy jót vagy nagyon jót kapjunk.

Itthon valamilyen titkos összeesküvés, vagy a laikusok elől rejtegetett gazdasági racionálé miatt még véletlenül sem fordulhat elő, hogy a jónevű megaborászatok termékeivel találkozzunk (Casa Lapostolle, Concha y Toro, Errazuriz vagy Montes). Ezért aztán indokolt óvatossággal közelítek minden nálunk felbukkanó chilei felé – konkrétan: távoltartom magamat tőlük. A védműveken egyedül az egyik korai magor Decanterben pontrekordot döntött Vina Requingua San Simon CS 2001 volt képes áttörni, de hiába hajtottam rá, mert az egyik legfatökűbb online borkereskedésbe, az IFDT-be botlottam, ami körkörös egzecíroztatással sújtja a gyanútlan érdeklődőt. Szaküzletekben pedig még nem bukkant föl a hajdani Solus-verő.

Nemrég volt egy dél-amerikai teszt a mD-ben (persze szigorúan a hazai felhozatalból), ahol fölényesen nyert a San Simon 2003-as évjárata, és harmadik lett ugyanezen borászat Toro de Piedra Reservája. (Ez utóbbi még egy csodára volt hitelesítve: két hónappal korábban, a 2005 szeptemberi mD cabernet-tesztjében szintén harmadik lett 18.18 ponttal – megelőzte többek között a Gere-Weninger Cabernet Franc-t, a 2000-es Vesztergombi CS-t vagy a Pannon Bormustra győztes Konyári Loliensét. (Egyébként ez a 18.18 pont több, mint amennyit a 2000-es Solus kapott (miközben az ára kb. a Solus tizede).) Novemberre azonban jelentős formahanyatlás következett be, és a Toro de Piedra 16.9 pontra esett vissza. Ez egy ötcsillagos rendszerben nagyjából a kétcsillagos és a négycsillagos közötti különbségnek felel meg.)

Az ajándék valóság

Aztán karácsonykor kaptam végre egy palack San Simont. A 2003-as San Simont a Jézuska az IFDT-től harcolta ki (online ment a körkörös szivatás, de telefonon sikerült föléjük kerekedni).

Mindene nagy, mint a farkasnak a nagymama ágyában

A címke klasszikus, mint Som Lajos fürdőszobája (márvány és arany), a grafika rafinált és ízléses, mint a Napkelte stúdiója.

Igazi blockbuster. Mindene nagy, mint a farkasnak a nagymama ágyában. Egészen más, mint a hazai cabernet sauvignon, jól érződik, hogy a termőhelyén hétágra süt a nap.

A pohárba öntve tekintélyt sugalló, nagyon sötét, lustán hömpölygő bor. Intenzív illatában eleinte feketeszeder, őrölt fűszerpaprika, nyomokban menta és lakk. Később előkerül az obligát feketeribizli likőr (cassis) illat és eloszlik a lakk. Szájban egészen egyedi: a feketeribizli és a menta a meghatározó, némi extrakt édességgel. Mintha egy mentolban szegény, feketeribizlis Halls cukorkát szopogatnánk (és valahogy ez is beindítja a nyálelválasztást). Erre a hűs és édes érzetre remek zárlatként érkezik a kortyvégi kesernye. A lecsengés hosszú és gazdag; konyakmeggy és ribizli. Szépen lekerekedett, édes tannin. Még elfogadható sav. Az alkohol ugyan elég magas, de még nem zavaró.

Aki kíváncsi arra, hogy milyen a chilei minőségi bor, és a külföldi beszerzést eleve kizárja, az bátran próbálkozzon vele. Nálam 7 pont. Az ára viszont nehezen kibogozható, és a netes bogarászásomból az is kiderült, hogy ez valami különleges tétel, mert még a cég saját honlapja sem tud róla. Az IFDT honlapján pedig a San Simon hűlt helyét találjuk. A Decanter szerint (amelyet egyébként vagy a forgalmazók vernek át rendszeresen, vagy légből kapják a ténylegesnél alacsonyabb árakat) 3.205 ft; a Wine Worldnél viszont valóban kapható és 5.150 ft. 3.200-ért alkalmi vétel volna, de 5 rugóért sem rossz.