A villányi verebek azt csiripelik, hogy Michel Rolland, a világ leghíresebb (és hírhedtebb) repülő borásza (bár lehet, hogy helytállóbb volna mobilborásznak hívni) már osztja az észt a Teleki satóban. Azt nem tudom, hogy a Csányi Pincészet 2002-ben is építhettet-e a 24 karátos tanácsokra, de tény, hogy az az évjárat a "V" sorozat szintjén igen szépen sikerült (főleg, ha az árakat is figyelembe vesszük: Cabernet Franc, Merlot és Cabernet Sauvignon 2 rugó körül). Kedvenc hiperem polcain pedig már megjelentek az első 2003-asok, de mostani szemlénk tárgya a forgalomba még nem került iker-zászlóshajó: a Prestige és az Elegance.

Én a 2005. márciusi magor Decanterből értesültem arról, hogy az alapvetően volumenre utazó Csányi Pincészet presztízs küvébe vágta a fejszéjét, sőt, mindjárt kettőbe. A nevek sziporkázóan ötletesre sikeredtek – Prestige és Elegance –, csakúgy mint a házasítás: mindkettő cabernet sauvignon, franc és merlot (a pontos összetétel hétpecsétes titok).

mindkettő valamilyen titkos prodzsekt véletlenül kiszivárgott prototípusa, amelyet csak bankárok, befektetési tanácsadók és tejiparosok ízlelhetnek meg

A Rolland jelenlétéről szóló pletykák és a kedvező 2002-es tapasztalatok nyomán azonnali cselekvésre szántam el magam, és a honlapon megadott szolgálati út betartásával érdeklődtem, hogy hol és mennyiért lehet a borokat beszerezni. Aztán egy hónappal később ismét érdeklődtem. Választ másodszorra sem kaptam, és minthogy azóta sem találkoztam a magor Presztízzsel és Elegansszal, hajlottam arra, hogy mindkettőt valamilyen titkos prodzsekt véletlenül kiszivárgott prototípusaként könyveljem el, amelyeket csak bankárok, befektetési tanácsadók és tejiparosok ízlelhetnek meg. Aztán néhány hete egy barátom azzal hívott, hogy egy közös barátunk beépült a Csányi birodalom beszállítói láncába, és némi ármány árán sikerült lekapcsolnia egy-egy palackot a szigorúan bizalmas borokból. Kóstolónknak ez adta az apropóját, no meg arra is kíváncsi voltam, hogy a Csaba Cuvée-től csak én aléltam el vagy szélesebb tömegbázisra építhet.

A vak és népi ítélőszék ítélete (10 skálán pontozva és az összpontszámot átlagolva):

Szt. Andrea Merengő 2003 – 6.7p
Kilengésektől mentes, gazdag aromatikájú, jóivású bor. Bordói küvének viszonylag karcsú. Illatában animalitás, cseresznye, kevés dió, aztán kóstolva nem kevés újhordó, főként tejcsokoládé és kakaós nápolyi formájában. Kevesebb édességgel és alkohollal még több volna. Hosszú lecsengés. Egyöntetű tetszést arat.

Vesztergombi Csaba Cuvée 2003 – 8.4p
Amilyennek a nagy bordói küvét képzeljük. Mélység minden szinten. Árad és elbódít. Illatában rumos dió, nápolyi, fekete cseresznye és grillázs. Finom fűszeresség. A kortyvégi cseresznyemagos fanyarság folytatódik a lecsengésben. A kissé magas alkohol és markáns tannin ellenére is elegáns bor. Általános ováció, kapkodás a palack után.

Le Barone de Brane 2000 (Margaux) – 4.8p
Erősen animális, alom (finoman szólva). Meg meggy. Én, nyeretlen kétéves, tempranillonak tippeltem. Kóstolva grafit, cseresznye és élénk sav. Összességében fanyar, az előző két bor után a szó szoros értelmében keserű csalódás. Pedig nem hibás, csak nem a mi szánkra szabták.
Az utómunkálatok során kiderült, hogy ez egy magasan jegyzett birtok második bora. A franciát nem vágom, ezért nem kellett szembesülnöm azzal, hogy milyen keveset értettünk meg abból a szépségből, ami minden bizonnyal sajátja a bor készítői szerint.

a Csaba Cuvée az édesszájú élvhajhászokat és a kifinomult ízlésű műértőket egyaránt képes elvarázsolni

Montevertine 2001 (Chianti, szupertoszkán) – 6.2p
Szokatlanul világos, egészen más stílusban hangszerelt bor, mint a korábbiak (és valóban, ez egy kakukktojás volt). Az illat ezúttal is animális és enyhén fás, nem igazán vonzó. Kóstolva viszont nagyon karakán bornak bizonyult: gyümölcsös és fűszeres, szép savakkal, kerek tanninokkal. Tiszta, kifogástalanul elkészített bor, ami ezúttal – önhibáján kívül – rossz társaságba keveredett. Ám vacsora közben visszakóstolva megmutatta, hogy igaz kékvérű, és egyúttal rávilágított a többi versenyző gyengéjére: az alkohol-hangsúlyra és az édességre.

Az első szupertoszkánt készítő birtok második bora. Ezúttal az elsőség nem úttörést, hanem puritanizmust jelent. A Montevertine a telivér Sangiovese ortodox bajnoka.

Csányi Prestige 2003 – 6.2p

Brutális alkohol és extraktbomba. Pazar illatkompozíció: málna, szeder, gyógyszer és menta. Amilyen cool az illat, olyan langyos az íz. Szájban édes, lomha, lekváros. Nagy adag hordó-vanília, és tekintélyt parancsoló tanninok. A sav kimaradt. Ez volna a Parker-stíl? (Másnap visszakóstolva: szinte azonnali fejfájást okozó, égetett szesz-szerűen magas alkohol. Ha jól emlékszem: 16.5%)

Vylyan Duennium 2000 – 6.9p

A felszín alatt animális mocorgás és ázott kenyérhéj. A felszínen vanília, cseresznyemag, puncs, mazsola és cédrus. Egyedi és jól fölismerhető karakter. A korty közepe leül, és a savgerinc nem éppen acélos. Az eleganciát kissé megbillenti az enyhén szárító tannin. Hosszú, erdei gyümölcsös lecsengés. Kisebb hibáival együtt is egyértelműen nagy bor.

(Elektronikus hasábjainkon a Duennium egyaránt volt már világklasszis és sehonnai bitang. Én maradnék a "pannon klasszis" minősítésnél.)

Csányi Elegance 2003 – 6.2p

Elsőre határozott lakk, amire én allergiás vagyok. És a magas alkohol összerántja a nyálkahártyát. Persze ez is nagy bor: a nagy test-nagy élvezet vonalon. Nagyon gyümölcsös, nagyon édes. Konyakmeggy borból. Végtelen lecsengés, a szokásos újfás csokoládé-vaníliaorgiával. (A másnapi visszakóstoláskor a Csányi-kettősből egyértelműen ez volt a nyerő, de a név erős öniróniára vall.)

A Csányi borokon – ha elérhetőek lesznek – lehet majd tanulmányozni az újvilági mákonyt, meg a villányi extrakt-bálványozást. És ez a tanulmányozás örömteli időtöltés lesz a borkóstolók derékhadának. És kapnak majd a pofájukra a borsznoboktól. De hát ez a dolgok rendje. Mindannyian az édessel kezdjük, aztán ha elég nagy bennünk a tudásszomj, akkor idővel megkeseredik a szánk íze. Én a Csaba Cuvée klasszisát részben abban látom, hogy az édesszájú élvhajhászokat és a kifinomult ízlésű műértőket egyaránt képes elvarázsolni. A Montevertine pedig tükröt tart a túlsúlyos boroknak. De feltételezve és megengedve, hogy a finomabb árnyalatok értékeléséhez az út az extrakt-erdőn át vezet, nem is olyan nagy baj, ha az Elegance-szal és társaival előbb találkozunk, mint mondjuk a Montevertinével. És az sem az ördögtől való, hogy a dundikák nagyobb táborra számíthatnak, mint a finomabb retorikájú versenyzők.

Hamarosan kapok saját használatra egy-egy palack Prestige-t és Elegance-t, és akkor alkalmam lesz finomítani a futó benyomásokon. Addig is (mint a népmesében): Csányi/Rolland – Vesztergombiak: 0-1.