Amikor a dél-francia borászhuligánok két ámokfutás között interjúszünetet tartanak, akkor a fő ellenségként mindig a spanyolokat nevezik meg. És ez meglepő tisztánlátásra vall. Mert amíg a nevenincs francia termelő bora könnyen üzemanyagként végezheti, addig a spanyol újhullám borai sikert sikerre halmoznak.

(Az írás a Jancis Robinson fizetős honlapján február 11-én megjelent "New wave Spain continues to get newer" c. cikk alapján készült:)

Egy nagyjából hetven fős bonviván kontrollcsoport azt a kellemes feladatot kapta, hogy egy pedigrés burgundi, egy Brunello di Montalcino, egy chilei csúcs-cabernet és egy öregtőkés Barossa Shiraz vak kóstolása után válasszák ki a kedvencüket. Európa egyetlen szavazatot kapott

Az újvilági borok világsikerének egyetlen haszonélvezője van az óvilágban, és ez Spanyolország. A tintaszínű, tömény és áradó újvilági borok mellett a francia és az olasz kínálat derékhada ropiharcosnak tűnik, ráadásul a besavanyodott, rosszindulatú fajtából. A közelmúltban Mrs. Robinson mintát vett a közízlésből, és az eredmény őt is megrázta. Egy nagyjából hetven fős bonviván kontrollcsoport azt a kellemes feladatot kapta, hogy egy pedigrés burgundi, egy Brunello di Montalcino, egy chilei csúcs-cabernet és egy öregtőkés Barossa Shiraz vak kóstolása után válasszák ki a kedvencüket. Európa egyetlen szavazatot kapott. Ez akkor is megdöbbentő, ha tudjuk, hogy a klasszikus francia és olasz borok általában savasabbak és húzósabbak, mint melegebb égövi társaik, ezért önmagukban kóstolva, étel nélkül nehezebb őket méltányolni.

Spanyolországban a szőlőnek az ausztrál, a kaliforniai vagy chilei sorstársaihoz hasonlóan rendkívüli forrósággal kell megküzdenie. Ám míg a hetvenes években a spanyol borok közönségesnek, rusztikusnak és durván alkoholosnak tűntek az akkori elithez képest, ma már az olyan hőkatlanokból is, mint Alicante, Jumilla vagy Toro, kerülnek a piacra az ínyenceket is elkényeztető vörösök.

A spanyol borforradalmat részben a technológiai beruházások (öntözőrendszer, hűtés), részben a szemléleti változás katalizálta. De a legfontosabb tényezőt alighanem az "őshonos" fajták újrafelfedezése jelentette.

Napjaink legizgalmasabb spanyol borai szinte mind helyi fajtákból készülnek

A nyolcvanas években újjászülető spanyol borászkodás sem kerülhette el az ilyenkor szokásos gyermekbetegséget: a franciák mértéktelen bálványozását. A bevált, a helyi körülményekhez jól alkalmazkodott fajtákat könyörtelenül irtották, és helyükre cabernet sauvignont meg chardonnay-t telepítettek. De szerencsére voltak olyan elmaradott, tőkeszegény vidékek, amelyeket a modernizáció nem ért el. Ami akkor az elmaradottság bizonyítéka volt, ma a spanyol borászat aduásza. Vannak olyan dűlők, ahol százéves vagy még idősebb tőkék teremnek. (Érdemes ellátogatni plátói szerelmem honlapjára, azon belül is a Termanthia adatlapjára (140 éves tőkék!). Serdülő koromban már írtam róluk néhány sort.)

Napjaink legizgalmasabb spanyol borai szinte mind helyi fajtákból készülnek, és kialakult egy sajátosan spanyol stílus. Alvaro Palacios, a csillagászati árú és káprázatos minőségű L’Ermita-t jegyző borász a következőket mondta a szemléletváltozásról: “Szinte látnoki megszállottsággal hittünk abban, hogy a sikeres jövő az örökségünkben rejlik. Ezért láttunk neki akkora elszántsággal a régi borvidékek feltámasztásának.” A mai spanyol borok zamata, még az olcsóbbaké is, rendkívül intenzív. Palacios szerint ez részben azzal magyarázható, hogy annak idején olyan területekre telepítették a szőlőt, ahol a talaj más növénynek sovány lett volna, és a gyakori aszály miatt a szőlők héja vastag, így a belőlük készült bor fenolokban és zamatanyagban gazdag.

Persze nem minden figyelemreméltó bor származik a száraz, forró régiókból. A csapadékosabb, dúsabb növényzetű északnyugati vidékeken is számos kitűnő vörös és főleg, fehér készül különleges helyi fajtákból.

Végezetül kiegészítésképpen „the man we love to hate”, azaz Parker pápa prognózisa: „Spanyolország a csillagok közé emelkedik. (…) A spanyolok egyre inkább a minőség és a kreativitás zászlóvivői, akik a hagyomány legnemesebb vonásait a borkészítés modern és progresszív filozófiájával ötvözik. (…) 2015-re a minőségben hagyományosan élenjáró régiókat (Ribera del Duero és Rioja) a feltörekvő körzetek (Toro, Jumilla és Priorat) maguk mögé fogják utasítani."

Néhány könnyebben beszerezhető spanyol újhullámos elixír:

Alvaro Palacios Les Terrasses 2003 22 euro ( cielo-del-vino, de a '99-es az osztrák Intersparban is kapható ugyanilyen áron)

Numanthia 2003 32 euro

Termanthia 2001 159 euro

Clos Mogador 2002 48 euro (weinundco)

Alvaro Palacios L`Ermita Priorato DO 2000 320 euro (Interspar )

Alvaro Palacios Finca Dofi 2000 64 euro (Interspar)