Lehet, hogy a szaporodó syrah-rajongók nem mind tudják, hogy van a közelükben egy abszolút bomba – ráadásul ahhoz képest, hogy mit tud, bagóért. V. Proffal karöltve megittunk eddig fél kartonnal belőle, és most – N. Prof. közreműködésével, hiába, a doktorok csapatostul szaladgálnak – megfuttattuk egy szűk, de színvonalasnak szánt mezőnyben. Tarolt, természetesen, pedig egy Wine Spectator Top 100-as delikvens is akadt a sorban.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, hogy az ehelyt felidézendő este nélkülözte a tudatos tervezés sajátosságait. Abban maradtunk a két proffal, hogy mindenki bedob valami érdekeset, hadd élvezkedjünk szabadon. Ebből három külföldi és egy magyar veresbor keveredett ki, merőben véletlenül mind a Bortársaság-szortimentből, s úgy találtam, simán összevethetőek és megénekelhetőek ők. Pláne, hogy ott volt a Prunotto Mompertonéja is, amelyről már rég akartam írni, mert nagyon szeretem. Nagy élmény a bor, olyasmi számomra, mint egy-két éve a Fonterutoli 2001-es Chianti Classicója volt. Már-már verhetetlen a maga háromezer forintos árkategóriájában. Jönnek a részletek.

Finca Roja Malbec 2004, Neuquen, Patagonia, Argentína

A malbec Argentína nemzeti fajtája, olyasmi, mint nálunk a kékfrankos lehetne, ha lehetne, és ha nem tette volna magáévá már rég a burgenlandi konkurencia. Rendszerint meleg karakterű, fűszeres bort ad, és jó iskolázással izgalmakra is képes. Ez a kétezer forintos tétel egy hazánkba, közelebbről Etyekre szakadt mester – Carlos Coelo – nevéhez fűződik, derül ki a kereskedő által közreadott információkból, de hogy pontosan milyen módon fűződik, nem tudom. Lilás színnel kezd, virít róla, hogy ifjú és bohó, illata ugyanebbe az irányba visz, gyümölcsös, kompótos, meggyes. Ízben komolyabbnak tűnik, fűszereket kínál, és szép száraz a vége. Jó hosszú, dicséretes savakkal, amelyek kellőképp ellenpontozzák a 14-es alkoholt. Van benne direktség is, de nyílik és játékos végül. Cseppet húz, nálam 4 pontot érdemel.

Luka Pince Soproni Kékfrankos 2004

Luka Enikő borászata a legutóbbi időkben futott be – pontosabban éppcsak elkezdett befutni –, sima és finom borok készülnek a soproni pincében, nem utolsósorban a nagy mágusnak mondott osztráknak, Rudolf Krizannak köszönhetően. Ezt nem mindenki szereti mostanában, a kákán is adalékanyagokat kereső közönség egyre magabiztosabban ítélkezik. Én ilyenkor berágok, mert szerintem a bor nem az a dolog, aminek tárgyában helyénvaló magabiztosnak lenni, és a borászokat eleve jobban kedvelem, mint azokat, akik a kákán is matatnak, tehát úgyszólván pozitív előítéletekkel fogok a kóstoláshoz. Aztán vagy örülök, vagy koppanok. Ezúttal utóbbi történt. Magyarul: a Luka-kékfrankos nem ízlett egyáltalán. Színe mélyebb és tükrösebb, illatában a gyümölcsök aszaltabbak, mint az előző versenyzőnél. Aztán az íz picit szénsavas érzetű, már ez furcsa, a tannin elöl húz, a sav hátul csíp és savanyít, az egész bor billeg, nem áll össze. Kátrányos, vaníliás, nyers, nincs egyben semmiképp. Meg kéne kóstolni még egyszer, egyelőre legfeljebb 3 pont.

Prunotto Mompertone 2003, Monferrato, Olaszország

A Monferrato viszonylag új DOC Piemontban, a Prunottóról és az istállószagú Barolójáról meg írtam már, dicsértem is rendesen, igaz, ha mondjuk Luciano Sandrone Cannubi Boschisa felől tekintek vissza rá, már nem csillog-villog olyan látványosan. A Mompertone viszont annál inkább lenyűgöz, akárhányszor is futok össze vele. Barberából és syrah-ból összerakott cuvée, az arányokról nem mesél a címke, már ha fontos ez egyáltalán. Gyönyörű szín, rubin, szélén vörös gyűrűvel, ahogy illik. Illatorgia: likőrös, fűszeres, főtt húsos, elképesztően mély, mégsem túlsúlyos, sokkal inkább elegáns bort ígér. Az is. Komplex ízében is, aszalt gyümölcsök, fűszerekkel, lecsengésben kifinomult animalitással. Telt és magas, tömény, koncentrált és rétegzett. Játszik, folyamatosan újabb és újabb izgalmakat kínál. 7 pont – és jobb, mint a pince kétszer annyiba kerülő Barbarescója vagy Barolója.

Terrazas de los Andes Malbec Reserva 2003, Mendoza, Argentina

Szerepel a Wine Spectator legutóbbi Top 100-as listáján, sőt, egy nemrég volt Bortársaság-kóstolón az este legjobb borának szavazták a jelenlévők. A mi mini tesztünkön kevésbé jól szerepelt. Mély szín, lilás karimával, kávés, likőrös, vastag illat. Módfelett összetett, ugyanakkor hűvösebb világ, mint a Mompertone. Szájban széles, derék struktúrájú, a korty közepe édes, a vége száraz, ez jó. Fűszeres, kis direktséggel, kemény, verekedős tanninnal, mely megbontja a harmóniumot. Játékos és rétegzett ez is, összességében mégsem nyűgözött le annyira, mint vártam. Ebben a kontextusban 5 pont.