Egy magányos hang a dicshimnuszok ellenszelében siratja a 2005-ös bordeaux-i évjárat egy negyedét. A szerző szerint az újvilági nyomulástól és a francia borágazat válságától megzavarodott termelők egy része nem tudta kihasználni a természet ajándékát, és a tökéletes termésbe is belepiszkáltak, hogy sufnituninggal még dögösebb bort kapjanak. Jane MacQuitty egy agent provocateur vagy sasszemű megfigyelő?
Alder Yarrow, az óramű pontossággal zakatoló egyszemélyes borsajtó hívta föl a figyelmet egy a timesonline-ban megjelent cikkre, ami bemos az új szuperévjáratnak. Minthogy a borsajtó egységesen hanyattvágta magát a 2005-ös bordóiaktól, ideje volt, hogy egy magányos hős szembepisáljon a széllel, és mivel mi ezt (közismert frankofóbiánk ellenére) objektív okokból (nem hívtak hordót kóstolni) nem tehettük meg, a feladat egy Jane MacQuitty nevezetű hölgyre hárult. A linkelt anyag alapján nem az alaposság és az érvelő-kifejtő módszer az erőssége, de az is lehet, hogy a borsajtót jellemző szemérmes sunyítás jegyében csak a jéghegy csúcsát mutatta meg, noha a büdös lábát is látta. Mindenesetre, amit elénk tár, az inkább csak műbalhé, viszont érintőlegesen behozza a képbe az átkos újvilági hatást, és vele az egész Parker-vitát.
A fő csapásirány már a címben megfogalmazódik, miszerint a bordeaux-i borászok a tökéletesen is javítani akartak, és a dolog fordítva sült el. MacQuitty kisasszony apokaliptikus víziója szerint a 14.000 bordeaux-i termelőnek akár az egynegyede is elbaltázhatta az évszázad termését. Ez a kijelentés a hipermarketek sötét zúgaiban megbúvó márkás törülköző és kötött sapka butikok kirakatainak vevőcsalogató megfogalmazásait idézi, vagyis számonkérhetősége gyakorlatilag a nullával egyenlő.
De lássuk hogyan packázták el a bordeaux-i pancserek a rojál flöst? „…hájtek berendezések túlzott alkalmazásával és ügyetlen eljárásokkal.” Miután így részleges fényt gyújtottak az éjszakában, a szerzőpáros a francia borágazat sötét helyzetét ecseteli – kilátástalan küzdelem az újvilági mákonnyal, az olcsó és finom borokkal meg az érthető címkékkel, stb. Aztán végre-valahára kibökik, hogy mit vétettek a túlbuzgó borászok (akár háromezer-ötszázan): túl sokáig hagyták szőlőhéjon a mustot, azaz túláztattak, aztán meg néhányan túl sok lét engedtek le, azaz túlkoncentráltak. Így rontotta meg az újvilági nagy test nagy élvezet filozófia a meghasonlott bordeaux-iak akár egynegyedét.
Erős "nesze semmi, fogd meg jól" fíling lengi be a cikket, de mit lehet tudni? Talán majd jönnek mások, és az érvekkel bőkezűbben bánva hasonló következtetésre jutnak. Nekünk meg sajnos olyan mindegy, még a dél-dunántúli "pannon bordóit" is drágának találjuk.
Boldog gazdagoknak álljon itt tizenkét név, azoké, akiknek MacQuittyék szerint sikerült az évszázad évjáratát sértetlenül hordóba menteni:
Château Calon-Ségur; Château Cheval-Blanc; Château Haut-Brion; Château Lafite; Château Margaux; Château Palmer; Château Latour; Château Léoville-Las-Cases; Château Montrose; Château Pichon Comtesse; Châ teau Le Pin; Vieux Château Certain
És három, akinek nem:
Ducru-Beaucaillou; Château Pavie; Château Pavie Decesse. (Itt a Parker szivatás című népi játék gyanúja is fölmerül, amennyiben a három "túl-technologizáló", "új világra kacsintó" között két Pavie van (e birtok borainak megítélése volt a casus belli a Parker-Robinson vitában). De lehet, hogy csak a finom ízlés vív a vörösnyakúakkal.)
Utolsó kommentek