Egy telivér rizling finom extrákkal Figuláktól és egy decens villányi próbálkozás szépen csomagolva. Kalandozások zellerszárbeütéssel és komor férfihúggyal.
Figula Balatonszőlősi Olaszrizling 2005
Figula Mihály veterán az olaszrizlingszakágban és köztudottan óriási arc (mint egy Caravaggio-modell, akit a festő egy kocsmában szedett föl, aztán szentként festett meg). Tőle joggal várhatjuk, hogy értse a rizlingcsíziót. Legfrissebb Figula-élményem azonban lehűtötte a várakozásaimat; a Csite által kóstolt pinot grisbe futottam bele, és a fal adta a másikat: egészen riasztó falanszterbor (igaz, az Etyeki Kúria digitális varázsitalaihoz hasonló pánikreakciót nem váltott ki belőlem).
Az „egyszerű” sértés volna, a „nemes” túlzás
A 2005-ös olasz szerencsére a figulák szebbik arcát mutatja: telivér rizling finom extrákkal. Egyedi illatában dúsan áradó ananász zellerszár beütéssel. Csábító és pikáns. Kóstolva gyümölcsös, selymes, betölti az egész szájat. A savak némileg önálló életet élnek. Tiszta, homogén bor. Eleinte nem tudtam eldönteni, nemes-é vagy csak egyszerű. Végül oda lyukadtam ki, hogy az „egyszerű” sértés volna, a „nemes” túlzás. Szép bor, aki kíváncsi a magyar rizlingre, annak talán a Szeremley-szemelttel és ezzel érdemes kezdenie. 5 pont.
Gere Attila Villányi Olaszrizling 2005
Szegény Gere annyit kap galambepéjű olvasóinktól, hogy lassan cool lesz szeretni. A Soluson kívül (négy deci tapasztalat három évjáratból) én ugyan egyetlen boráért sem rajongok, de Gere Attila, tetszik, nem tetszik, etalon. Persze nem fehérben. A közelmúltban egy ingerlékeny pályatársa a jelenlétemben így fakadt ki: „Mi a f@sznak erőltetik Villányban a fehér borokat?” Az indulatot nem értem, a kérdés viszont értelmezhető. Tényleg, miért?
Az illat részben mandulás, orvosságos, virágos, részben komor férfihúgy
Az elegáns címke alapján az ember azt hinné, ez egy drága bor. Pedig nem az. Ezerötön innen van, csak túl szép lett a csomagolás. És a bor sem rossz. Az illat részben mandulás, orvosságos, virágos (fajtajelleg?), részben komor férfihúgy (terroir?). Három nap alatt egyik oldal sem tudott a másik fölé kerekedni (sajnos, vagy szerencsére). A savgerinc nem erőssége, de azért nem csuklik össze a korty közepén. Gazdag, olajos, simogató textúra, ízében őszibarackos, sárgadinnyés árnyalatok, enyhe édesség. A lecsengés rövid. Egy átlagrizling bántó élek és különösebb izgalmak nélkül. Határozottan szebb, mint amire számítottam. Ha ajándékba kapjuk, bátran mosolyogjunk (spongyát a húgyra)! 4 pont.
Utolsó kommentek