Minálunk alighanem a Hilltop Neszmély próbálkozott meg először azzal - a 90-es évek közepén, amikor még romantikus leánykori nevén, InterConsultként futott -, hogy kékszőlőből fehérbort készítsen, miáltal megszületett a Pinot Noir White. A burgundi csodafajta kifehérítéséből csakhamar mások is kivették a részüket, például Szeremley Huba Badacsonyból és Dula Bence Egerből, más kérdés, hogy soha nem volt vitás, eredeti színében összehasonlíthatatlanul nagyobb csodákra képes a pinot, mint technoborként.
Aztán felbukkant néhány szekszárdi termelő, akik úgy találták, ha az eredeti pinot noir sápasztható, miért ne lehetne megtenni ugyanezt a magyar álrokonnal. (Tudom, semmi közük egymáshoz.) A kadarka eleve érdekes, sokan mondják, nincs rá kereslet, ráadásul marha nehéz kihozni belőle a maximumot, képtelenség célhoz érni minden évben, jön egy kis eső ősszel, és mint a lekvár, úgy folyik le a tőkékről a szerencsétlen. Panaszok ide és oda, az is biztos, hogy számosan kimondottan keresik a fajta borait, egyre népesebbnek sejlő szubkultúra van, amelynek tagjai lassan kultuszt gömbölyítenek köré.
Akárhogy is, első alkalommal a kék kötényes, élő zenés, hiperrusztikus, nagyon magyaros vendéglátás apostola, Fritz József panziójában került a poharamba fehér kadarka, és kifejezetten tetszett. Azt mondom, ha szó szerint vakon kóstoltam volna - mármint: nem látom a színét -, bizony el nem találom, hogy fehér az a bor. Igen szépen hozta a fűszeres-málnás-könnyed karaktert.
A második fehér kadarkámhoz a Bodri család munkásságának köszönhetően lett szerencsém. Bodriékról a minap ejtettem néhány szót, anélkül, hogy ismétlésekbe bocsátkoznék, most annyit, azt újították, hogy összes sztenderd kategóriájú boruknak adnak valami jellemző emberi nevet. Így lett az olaszrizlingből Lizi, a sauvignon blanc-ból Saci, a chardonnay-ből Sári, a rajnai rizlingből rézi, a zweigeltből Cézi, a rozéból ki nem találná senki, hogy mi, a fehér kadarkából Kati. A veres kadarkának nincs neve, az komolyabb versenyzőnek számít. A nyájas olvasóra bízom, döntse el, jó az ötlet, vagy sem, el tudom képzelni, hogy van a borbarátoknak olyan szegmense, amely számára vonzó ez a sajátos markentingeszköz.
De rátérek a borra magára. Katit a Faluhely-dűlőben termett szőlőből készítették, amely szüret és darálás után rögvest tartályba került, lé formájában, hűtötten erjedt, és úgy palackozták utóbb, hogy fát nem látott pillanatig se. Ennek megfelelően színe átmenet a szalma- és az aranysárga közt, illata pedig nem is annyira gyümölcsös és fűszeres, mint inkább növényies. Nem bodza, nem széna, nem egres, hanem valami tartalmasabb, mélyebb, sűrűbb, nehéz megfogni, megnevezni, pontosan milyen, és kis ásványosság is akad hozzá. Szerkezetileg magas, domborulnak izmok is, igen erőteljes savak vezetik, hosszan, de nem csípnek, összességében jó inni ezt a bort. 4 pontot vitán felül megérdemel. Minekutána ezrest kell adni érte összesen, árértékben is teljesen rendben van.
Utolsó kommentek