Harmadik nekifutásra sikerült első alkalommal eljutnom a Borfaluba. Az első évben azért nem mentem, mert mérges voltam, hogy rászervezték a rendezvényt a borfesztiválra. Hogy a második évben miért nem, arra nem emlékszem. Vasárnap kora délután viszont körbejártam komótosan, és láttam, hogy ez jó. Kóstoltam fehér foltokat, de a legjobbnak viszonylag régi favoritomat, Malatinszky Csaba kúriáját találtam megint.

A Borfaluban első ránézésre az a jó, hogy van hely. Vasárnap kora délután irdatlan meleg volt, ezért a standokon, a tetők alatt vidáman fulladoztunk és izzadtunk kóstolgatás közepett. Ellenben ha két borász közt sétáltunk keveset középütt, bár tűzött fejünkre a nap, lengedezett szellő is, tehát kaphattunk levegőt jól. A tágasság egy ilyen helyen kellemes dolog. Megírtuk múltkor, hogy összement a falu az idén. Kint úgy tűnt, ekkora helyre több standot is bepréselhettek volna az organizátorok, de nem tették, ezért süvegelést érdemelnek. Az asztalokért szintén, még ha magam nem is üldögéltem. A másfél évtizedes várbeli fesztivállal az a bajom, hogy csak ácsorogni lehet, esténként meg préselődni össze, mivel a szervezők nem akarnak korcsmahangulatot. Engem nem zavart a korcsmahangulat a Felvonulási téren.

Utóbb érdeklődtem, mi történt este a viharban. Az, hogy szétfújta a szél a rendezvényt cakkpakk, károkról igen, sérültekről mindazonáltal szerencsére nem tudtak nyájas forrásaim, akik maguk is kiállítottak ott. Két és fél órát köröztem tehát délután, megnéztem pár számomra új termelőt, de mentem biztosra is. Nem jegyzeteltem, nem pontozok, benyomásokat rögzítek.

Linczmayer Tamás, Csopak

Kétszázötven hektós pince Csopakon, rokonszenves tulajdonos-borásszal. Itt-ott mintha már láttam volna a borait, talán a Bakatorban, talán hiperben is, de nem biztos. 2004-es olaszrizlingje korrekt, finom gyümölcsös-növényes illatokkal, ropogós savakkal, jól fésült szerkezettel. A 2001-es olasz is jó, öreg, tartalmas, összesimult, nem fáradt. Még különb a két 2003-as sárgamuskotály, az egyik friss és gyümölcsös, lényegében parfümösség nélkül, a csopaki pedig a maga nemében és a fajtához képest már-már nagy bor, mély, olajos, vonzó és hosszú.

Szent Ilona Borház, Somló

A Kreinbacher Birtok kvázi önálló cégként-márkaként iparkodik bevezetni a Szent Ilona Borházat. Ha jól értem, a 2004-es évjáratból két bort Ilonka, egyet Kreinbacher földbirtokos neve alatt hoznak ki, más nem lesz. Hiába, a 2003-as sokkal jobb évjárat volt, szabadabban tudhattak dűlőzni. A Szent Ilona-féle Taposó-kút és a Barát-szikla is kellemes, visszafogottan fás, gyümölcsös, jó savú próbálkozás. Amikor másfél éve helyben, hordóból ízlelgettem őket, nem gondoltam volna, hogy az akkor brutálisan verekedős acidok ilyen hamar integrálódhatnak. 2003-ban az Öreg Tőkék Bora volt az alap, ehhez képest 2004-ben ez a csúcs: sokkal kevesebb barrique, sokkal több gyümölcs és intenzitás. Kellőképp jó testű, élénk példány.

Kikelet Pince, Tokaj-Hegyalja

Berecz Stephanie pincéjéről, melyet férjével, Zsolttal közösen csinálnak a 2002-es évjárat óta, sok fontosat elmondott AM kolléga, nem kezdem elölről. A 2005-ös furmint és hárslevelű rövid ideje van palackban, tartalmas, izmos borok, jó sok savval, idő kell mindkettőnek, inkább a hárslevelű az, amely már perpillanatnyilag is rokonszenves. A 2002-es késői szüretelésű furmint önnön csúcsa körül járhat, a 2003-as késői cuvée dettó, most talán ez tetszett a Kikelet-sorból a leginkább. A 2003-as édes szamorodnit is dicsértük már, ezúttal felidézhetném az akkori szép szavakat. Hasonlóan példásan balanszírozott karakter a 2002-es 5 puttonyos.

Monarchia Matt International

A Monarchia hozta szokásos szortimentjének egy részét, frissnek és ropogósnak találtam a 2005-ös Grüner Veltlinert éppúgy, mint a 2004-es Zent. A sima 2004-es chardonnay – azaz a nem Battonage – élvezetes darab a közepes testű fehérek mezőnyében. Több mint kellemes meglepetés a Noir, amely a kevésbé romantikus fantázianevű Monarchia Egri Cuvée-t váltotta a 2003-as évjárattól. Kábé 1500 forint, kvalitásaitól lehetne sokkal több is. Sok finom gyümölcs, picinke animalitás, jóleső sűrűség. Tóth István 2003-as merlot-jának és 2002-es bikavér válogatásának sok idő kell, és a Nimród III sincs még a tetőn. Ez nem blockbuster, hanem elegáns akar lenni bizonyára. Néhány év múlva nyilatkozom arról, megéri-e az árát.

Bodri Pince, Szekszárd

Bodriék régóta látnak vendéget Szekszárdon, majd az utóbbi években gyorsultak fel igazán. Hektárjaik száma meghaladja a húszat, technológiájuk az új borházban korszerű és színvonalas, boraik egyre jobbak. Az olcsóbb árfekvésben versenyképesek igazán, a 2005-ös olaszrizling remek, az azonos évjáratú sauvignon blanc még kiválóbb. Tökéletes illatvilág, finom savszerkezet, karcsú, rendezett struktúra, mintaszerű lecsengés. Hajszálpontos bor, új telepítésről, esbé nemigen van másutt Szekszárdon. A rendkívül gyümölcsös, meggyes-málnás 2005-ös zweigelt sem látott fát, a 2004-es kadarka igen, érződik is rajta. Vastagabb, komolyabb játék, fűszerekkel. Nem a faluban, hanem este, otthon kóstoltam meg Bordiék csúcsküvéjét, a 2003-as Optimust – latin nevek nélkül nem megy; a középházasítás Civilis néven fut a pincénél –, és kevésbé találtam elsöprőnek, mármint önszegmensén belül. Jó, vastag is, koncentrált is, és mégsem, mert nem igazán tartalmaz kanyarokat.

Sebestyén Csaba, Szekszárd

Kanyarok a 2003-as Grádusban sincsenek nagyon, még ha jobban is tetszett, mint HT-nek legutóbb. Sok kemény cser, simuljanak. A pannon mustrások meggyőzőbbnek találták. Én továbbra is azt mondom, ha Sebestyén, akkor kadarka és kékfrankos. A 2005-ös kadarka karcsú, fűszeres és kiegyensúlyozott, történetesen az esetem, ahogyan a 2004-es is az volt, ebből őrizgetek még egy palackot, hamarosan felbontom és megírom. A 2004-es kékfrankos válogatás ezúttal is hozta azt a szerintem finom animalitást és fűszerességet, aminek köszönhetően felmagasztaltam múltkor.

Virághegyi Bor Kft., Szekszárd

Sebestyén ajánlotta a szomszéd standot, a céget bizonyos Németh Gábor ügyvezeti, többet nem tudok, online nem találtam róluk semmit, azt leszámítva, hogy mindenféle aranyérmeket nyertek Vinagorán és takarékszövetkezeti borversenyen. A 2004-es merlot árfekvésében pompás: fűszeres, gyümölcsös, perfekt szerkezetű és kedvemre valóan száraz karakterű. Fentebb azt mondtam, latin nélkül nem megy, de van, ahol mégis, Némethék Vezér néven illetik a főküvét, amelyből a 2003-ashoz volt szerencsém. Ugyanazt tudom mondani, mint az előbb, annyi kiegészítéssel, hogy ez a bor komplexebb, mint amaz. Hajrá, Virághegy.

Malatinszky Csaba, Villány

Biztosra mentem a végén. Malatinszkyék egyre meggyőzőbbek, ráadásul saját hűtőket és jeget is hoztak, sokan mások voltak képtelenek megbirkózni a meleggel. Számomra a 2003-as Noblesse Merlot volt a falu bora – persze mint látszik, nem merítettem nagyot –, háromezer-ötszázért különb vereset nem tudok elképzelni, tartalmas, koncentrált és dinamikus, csupán hajszállal kevesebb, mint a kiemelt kategóriájú Kúria-sorozat azonos évjáratú merlot-ja. Utóbbiban több a finesz, vagy mi, és nagyobb a test, de kívánatosságban nincs differencia. Szokásosan nagy formát mutat a 2004-es cabernoir, rétegzettsége példaadó, és istenkirály a 2003-as szűretlen cabernet franc, amelynek egykor kaparós cserei mintha teljesen besimultak volna már. A 2004-es franc kevésbé elsöprő, eleganciában viszont nem marad el előde mellett. A végére ajánlották a 2005-ös chardonnay-t, szokatlan módon borítva a fehér-vörös sorrendet: gyümölcsök, a fa ebben az évjáratban már csak árnyalat, jó test, hozzá könnyed elegancia. Tökéletes zárás.