A badacsonyörsi székhelyű Varga Pincészet nemcsak a legnagyobbá nőtte ki magát Magyarországon - vagy a legnagyobbak egyikévé, mert nemrég még úgy tudtuk, a termelését csaknem teljes egészében német piacon értékesítő Danubiana hektoliterben erősebb -, hanem ő is költi a legtöbbet hirdetésekre. Eddig is így volt, ezentúl valószínűleg még inkább így lesz. A cég profikra bízta kommunikációját is, miáltal az utóbbi időben a sörcsapból is Vargabor-hírek folynak, kapjuk a közleményeket mi is szakmányba. Végül is az a legjobb marketing, amelyért fizetni sem kell.
Hogy csak egy nüáncot ragadjunk ki hirtelen: Varga Péter tulajdonos éppcsak az imént lépett fel az egri bortermelők megmentőjeként. Ha minden igaz, emellett a Borfaluban is tartott valami előadást a magyar borok bel- és külkereskedelmi esélyeiről, meghallgatni sajnos nem tudtuk, tudósítást meg sehol sem találtunk a jeles eseményről.
És itt az újabb nóvum, miszerint a Varga Pincészet mindent felülmúl, és az idén sokkal korábban készíti el az első bozsolét, mint bárki más Európában. Mert a franciák hiába büszkék a bozsoléjukra, november második felénél korábban képtelenek előállni vele, Vargáék ellenben már szeptemberben, a várbeli borfesztiválon kihozzák az év első borát. Guinness-rekord! Ez csak a kezdet: ha a kísérlet sikerül, jövőre kihívják és legyőzik a kapitalista franciákat. Ez a sok hülyeség mind benne van a levélben, amely szerencsésen megérkezett hozzánk, s amelynek tartalmát másutt - bennünket megelőzve - már publikálták, egy az egyben.
Na. Vennénk rá mérget bőven, hogy a Varga Pincészet nagyszabású vállalkozása sikeres leend. Pusztán azért is, mert újborukkal nagyjából tíz éve rendszeresen ott vannak a fesztiválon, még olyan esztendőkben is, például 2001-ben, amikor a csabagyöngye - ebből készül az ominózus - is alig tud beérni augusztusban. Előfordult már, hogy a félédes verzió hamarabb került standra, mint a száraz, bizonyára gyorsabban tudták összerakni. A szárazat egyszer megkóstoltam, a maga műfajában rendben volt, frissesség, fajélesztő, szénsav, gyorskorty, minek többet várni az ilyentől.
Tán évtized is eltelt azóta, hogy utoljára nézegettem meg alaposabban Magyarország kedvenc borászatának termékeit. Egykor súlyosan kiábrándultam az olaszrizlingjükből meg a bikavérükből, ez egy időre elég volt. A populáris félédes fehéreknek és édes vörösöknek viszont megvan a maguk fogyasztója. Tapintható az igény, egye fene, legyen olyan is, aki kielégítésre szegődött.
Elvoltunk tehát egymás nélkül jól, hanem a sztori mostan kezd érdekessé válni. Vargáék nyilván azt gondolják, nem elég simán eladni a közepeset meg a rosszat, kell presztízs is, meg netán a tekintély mellé. Mintha nemcsak a hiperpolcokon szeretnének tényezővé válni. Merész. Kár, hogy ehhez a dinamikus marketing és a több mint tízmillió palack - olyan, amilyen - bor önmagában kevés.
Utolsó kommentek