Szépasszonyvölgyi borászt én nem ismertem azelőtt, az valami mítosz volt nekem, ördögmítosz, persze: a kénköves leheletű, patás, szarvas, bojtos farkú szépasszonyvölgyi borász. A Szépasszonyvölgy rossz híre boros körökben majdnem Kecelével vetekedett, e földrajzi név hallatán félősen rezzent össze a magyar minőségi borivó. Mindannyiszor rendesen ki is hagytuk Eger környéki túráinkból a kétes völgyet. Aztán most jött ez a palack, illetve jött kettő. Egy szépasszonyvölgyi borásztól, Sike Tamástól, akiről a fentiek miatt természetesen sosem hallottam még.

A másik palack egyébként egy szürkebarát volt, 2005-ös, rendesen fás szürkebarát, hordóban erjedt és érett, kézműveses bor, vagy legalábbis nekem ez a fás, testes dolog ugrik be, ha a kézműves bor kifejezést hallom, leginkább talán Tamás Ervinék miatt. Szóval a szürke korrekt volt, bár a fáját sokalltam, minerálját meg keveselltem, talán mert a brutálminerált is megszoktam a kézművesektől. Egész jó kis szürkebarát volt, na, még ha nem is verte volna le a legnagyobbakat.

Aztán jött ez a bikavér, és piszok nehezen indult, de lett belőle valami.

Sike szépasszonyvölgyi borász huszonegy-két hektáron penget, számos fajtát, hogy pontosan melyeket, weblapjáról szépen kiderül. 2003-as bikavérével nyert már Vinagora-ezüstöt és borvidéki championt.

A fekete alapszínű, sírkődizájnos címke legalább annyira elrettentő, mint amennyire a Szépasszonyvölgy. A fekete címkés büntetőbikavérre emlékeztet, vagy Vincze Béla szörnyű régi címkéire. A palackon közölt információkban némi konfúzió: a hascímke szerint Sike Tamás termelte és palackozta a bort, a hátcímke szerint ő termelte, de a Varsányi Pincészet palackozta. Tulajdonképpen tök mindegy.

Amikor először beleszagoltam: brunello! A toszkán sangioveséknek van ilyen lakkos-kátrányos illatuk. És ki is szellőzik, mint a jó brunello, jönnek a kellemesebb, málnás, szilvalekváros, gyógyfüves, fekete, erdei gyümölcsös illatok, avarral, erdőszaggal, mindezekre kis égettség, bakelit, de büdösbe nem vált át azért.

Olajos struktúrát ígér: előkelő lustasággal mozog a pohárban, lassan rajzolja a templomablakokat. Komoly anyagnak tűnik. És ahogy kell, óriási lendülettel indul a korty, mint a legnagyobbak: nagyon szép, erős, de meleg karakterű savak, és a várt olajos struktúra. A korty valahogy döccen egyet a közepén, a nagyszerű indítás után van egy kisebb lyuk, ahol talán gyümölcsöknek kéne áradniuk meggyőzőbben, de annyira meggyőzően nem áradnak, egy pillanatnyi hiány, ettől a bor széltében összeugrik kicsit, tehát mégsem olyan széles, mint amit a korty elején ígért. Utóízben szép gyógyfüvesség, kevés odaégettség, szépen besimult tannin, de mégis van valami rusztikus hatása.
Három órán át molyoltam vele, végig fejlődött, fejlődgetett, és még a legutolsó kortyban is éreztem az erős brunellokaraktert. A jó brunellók azért elegánsabb, komponáltabb, harmonikusabb borok, de Sike több mint reményteljes.

Öt pont, de lehetne hat is könnyen. Kevesebb égettséggel, több gyümölccsel és eleganciával. Jó bor, jó áron.