Leírtam már egyszer-kétszer, hogy az 1999-es évjárattal új időszámítás kezdődött a Bacsó András vezette, spanyolok tulajdonolta Tokaj–Oremusnál. Amit azóta készítenek Tolcsván ők, az mindig kiváló, ráadásul besztbájilag is versenyképes, legyen szó száraz furmintról vagy válogatott aszúról akár. Három éve volt olthatatlan kedvencem az 1999-es hatputtonyos birtokválogatás, annyira, hogy V. Proffal karöltve vásároltunk belőle hatos fadobozzal, előjegyzésben. Most csappantottuk eggyel a készletet. Nem bántuk meg. A legkevésbé sem.

Hétezer palack készült belőle anno, elegendő, hogy még legyen belőle a piacon valamennyi. 1999-ről amúgy ma mindenki tudja, hogy a rendszerváltás utáni tokaji évjáratok egyik legjobbika volt. Jómagam mind hajlamosabb vagyok azt feltételezni, hogy nem is csupán az egyike, hanem a.

Ez a birtokválogatott delikvens ifjúkorából úgy rémlik fel előttem, mint fiatalos, lendületes gyümölcsbomba, amely már akkor közel járt a harmóniához, s amelynek tetemes édességét korrekt savak ellenpontozták kifinomultan. Azóta, hogy először randevúztam vele, sok idő eltelt, és ennek megfelelően meg is változott a bor jelentősen. Azoknak a palackoknak a tartalma mindenképpen, amelyeket szobahőmérsékleten őrizgettünk. Az aktuálisan megvásárolhatóak színben fiatalosabbak, nyilván az ideálishoz közelebbi tárolási körülményeknek hála.

De mielőtt elemezgetésbe ojtott lelkesedésbe fognék, néhány érdekes adat. 1999-ben termőre fordultak az Oremus új telepítései, azokon is tudtak válogatni. Így ebbe a borba felerészt furmint aszúszemek kerültek, míg a massza másik felét csökkenő arányban hárslevelű, zéta és három-négy százalék sárgamuskotály adta. Bacsóék erjedő mustba – 50 százalék furmint, 50 százalék hárslevelű – lökték az aszúszemeket, negyvennyolc órát áztattak, majd hat hétig erjesztettek, 136 és 200 literes fahordókban. A hordós érlelés 26 hónapig tartott. A bor cukortartalma 226 gramm literenként, jóval több, mint a kategória 180 grammos felső határa.

Sakkor a zélmény. Bizonyára az ilyet nevezzük borostyánszínnek, a néhai világos arany a múlté. Ezzel együtt tükrösen tiszta, gyönyörűen, kívánatosan csillog. Látványos ablakokat rajzol a pohár falára, nem kérdés, hogy sűrű. Illatában csoda. Nem fickós, sokszínű kavalkád, inkább koncentráció. Elsősorban barack, aszalt változatban, minden mennyiségben. Ízében is a tömörség az első. Letisztult, a zsenge korában jellemző virgoncság – ach, azok a dinamikus savak! – átalakult nemes és bölcs erővé, mondta V. Prof. Óriási kraft, de semmi tolakodó, a részletek is előjöhetnek sorban. Ízlelgethető rétegenként, minden tartományában van valami izgalmas. Nem akar lehengerelni, meghagyja a kóstolónak a felfedezés örömét.

Krémes a végtelenségig, harapható. Nagy, de nem nyomasztóan az. Könnyed is egyszersmind. Magyarán, inni is lehet, mert jólesik. Szerkezetileg felülmúlhatatlan. Hiába a grandióz édesség, ezt teste és selymes, kifinomult, integrált sava pompásan kiegyenlíti. Éretten kiegyensúlyozott. Nem férfias, száraz karakter – mint például a 6 puttonyos Disznókő ugyanabból az esztendőből –, viszont harmóniabajnok. Kivételes tehetség pályája csúcsán. 10 pont.