Nagyon készültem erre a kóstolóra. Túlságosan is. Régóta hallom öreg burgundi rókáktól, hogy ami itthon pinózás címszó alatt folyik, az alig van köszönő viszonyban az igazi burgundival. Ha mégis, akkor ezt Lőrincz Györgynek köszönhetjük. Bárhogy legyen is, én a tavaszi nagy pinóvakunkon három bort éreztem kiemelkedőnek: a 02-es és a 03-as St. Andreát, illetve a Vylyan 04-est. És gyászosan szerepeltek a franciák, köztük egy Confuron Cotetidot Vosne Romanée 1er Cru Les Suchots 2002 (vagy nem tudtam felnőni hozzájuk). Azóta történt egy s más. Például a Szentandi megbotlott (Kétágú), a Vylyan 04-es pedig Decanter World Wine Awards-nagydíjas lett. És a pinó ázsiója egyre dagad. Így aztán kapva kaptam az alkalmon, amikor KI barátom tanulmányi kirándulásra indult Burgundiába. Sokkal okosabb nem lett, viszont hozott nekem egy Nicolas Potel Gevrey-Chambertint, így végre volt saját, külön bejáratú palackom a burgundi kútfőből. Méghozzá egy feltörekvő tehetségtől, egy kitűnő évjáratból. Andreám nem volt, ezért egy Vylyant és egy Gróf Buttlert tettem mellé, és belevágtam a klinikai tesztbe.

Az első dolog, amire kíváncsi voltam, a szín. Ismétlődő kritika, hogy a pannon pinó provinciálisan sötét. Nos, a Buttler egészen halovány, a Potel és a Vylyan közepesen telt. Tehát nem mind rózsás, ami burgundi. Ami a sokat emlegetett ibolyaillatot illeti, abban nem volt hiány, bár a Buttler inkább volt rózsás, mint ibolyás. Az elegancia és a könnyedség szintén kipipálva. A komplexitás terén egyik sem bizonyult irammenőnek. És a hosszan elhúzódó kóstolás második napjától inkább hanyatlottak, mint fejlődtek.

Az első etap győztese, némi meglepetésre és paraszthajszállal:

Buttler PN 2004

Remek nyitány: virágos rét és eperdzsem, rózsa és avar. Kóstolva is ezek a jegyek kavarognak. Finom, könnyed, légies. Nincsenek tapadós tanninok. Remek savak. Hosszú, az illattal szinkronizáló lecsengés. Kimondottan a St. Andrea-pinókra emlékeztet. Egy órával később az illaton és a kortyon is csipkebogyó, naspolya és erjedő eper uralkodik el. A lecsengésben vanília és enyhe fekete bors bukkan föl. Továbbra is harmonikus, elegáns.

A második naptól azonban beborult. Az a finom rózsás pír és eperdzsem átbillent egy erjedt gyümölcsös, kissé geil valamibe, amit tovább rontott, hogy minden, a pohárba öntött újabb adag zöldes, káposztás szaggal nyitott, ami négy-öt perccel később ugyan kiszellőzött, de addigra a tudatot már megfertőzte. A harmadik napon már ezt kívántam a legkevésbé. Így aztán 7 pont azoknak, akik nem napokig nyammognak egy palack boron, 6 pont azoknak, akiknél a másnapot is megéri, és félek, hogy 5 pont azoknak, akik csak egy év múlva akarják felbontani.

A paraszthajszál túloldalán:

Vylyan PN 2004

Buborékok a pohár falán. Ilyet már láttam néhányszor a 2003-asnál, és jeges rémület markolt a szívembe. Szerencsére elszállt. Illatra bőr, gomba, ibolya, ahogy a nagykönyvben meg van írva. És egy kis vanília, ahogy Villányban meg van írva. Kóstolva finom: eperdzsem, cseresznye, cseresznyemag, csipetnyi édesség. A legteltebb korty. A lecsengés is finom, vannak árnyalatai: cseresznye, vanília, eper. Finoman adagolt, érett tannin. Másnap dohányos, erdei gyümölcsös illatra váltott, a lecsengés pedig csokoládéra és kókuszra.

Kontra: néha előbukkant a vylyanos illat és íz (terroir vagy hordó?), no meg egy csipetnyi extraktédesség, ami alól harmadnapra kifogyott a sav. Pro: ez a bor képviselte az arany középutat. Finom volt, fajtajelleges, kiegyensúlyozott, és azt is el tudtam hinni róla, hogy van még jövője (a 2003 Vylyan PN sokaknak okozott nagy csalódást gyors hanyatlásával). A három nap alatt mindig öröm volt kóstolni. (Oldalbordámnál az abszolút győztes). 7 pontról indult, és megkapaszkodott a peremén.

A lelocsolt locsoló:

Nicolas Potel Gevrey-Chambertin 2002

A Decanter Burgundy on a Budget című összeállításában Steven Spurrier Potelt "a fiatal(os) sztárok között a legjobbnak", Serena Sutcliffe pedig "zseninek" nevezte. Gevrey-Chambertin a Cote d’Or északi csücske, és a Johnson-Robinson-féle Boratlasz azt állítja, innen származnak "Burgundia legfinomabb, legbársonyosabb és leghosszabb életű vörösborai". Pedigrének ennyi elég is lesz, gondoltam.

Az első mintavétel gyantát, ibolyát és szilvalekvárt mutatott. Az első kortyok pedig könnyed eleganciát. Aztán csendben földet értem. A kezdeti illatból utolsó hírmondóként az ibolya is elillant, és nem maradt más, csak tompa faszag és grafit és animál. Az elegáns kortyról kiderült, hogy a közepén sunyi kopasz folt lapul, és cseresznyénél, grafitnál többet körülötte sem kínál. A lecsengést az enyhén szárító és meglepően férfias tanninok uralják, cseresznyemagos, grafitos fanyarsággal szegélyezve. Csontszáraz és frigid.

A kiábrándító első nap után a másik kettő hibáiból építette föl magát. Ha önmagában kóstolom, talán soha nem veszem észre az erényeit. Semmitmondó bornak gondoltam, amely csúnyán cserben hagyott. Csakhogy ez egy jól elkészített bor, és harmadnapra már pariban volt a másik kettővel. De nem azért, mert olyan sokat fejlődött, hanem mert nem hanyatlott. Először 4 pontra taksáltam, aztán az állhatatosság jutalmaként fölvittem 5 pontra. Mindig vakmerőség jóslásokba bocsátkozni, de nagy összegben mernék rá fogadni, hogy ez a bor három év múlva is bor lesz. Ettől még nem szerettem meg, de egy nüansznyi tiszteletet megérdemel.

Lehet, hogy gyökérnapom/jaim voltak. Lehet, hogy nem vagyok a pinó esete.

PS: A Buttler 3500 Ft. A Vylyan is annyi volt, amíg volt. A Potel húsz euró körül mozog.