Megnéztem a Valami Amerikától sztárrá lett Herendi Gábor új művét, amely Alkoholista-szemszögből azért érdekes, mert sokat isznak benne. Úgy is mondhatnánk, íme, elkészült a magyar Sideways. A filmről általában nem értekeznék sokat – annak nem itt van helye –, annyit csak, hogy nekem bejött, kellemesen szórakoztam. Már akkortól, amikor a nyitó képsorok közepette a hősnő ügyesen markolászott egy palack Demeter Zoltán-furmintot.

A történet szerint Lora jó sokáig egy borász alkalmazásában tevékenykedik, ottan kamatoztatva különleges képességeit. Emiatt sok okosság és sok butaság elhangzik a borokról, ezen belül mindekelőtt a Monarchia termékeiről, lévén, hogy ez a cég volt az alkotók közreműködő partnere. A Nimród III. egyenesen kiemelt szerephez jutott, hogy hogyan és miként, nem árulom el, odalenne a meglepetés. A kedvencem az a jelenet volt, amikor a kettes számú főhős arra ösztökélte az egyes számú főhősnőt, irsai olivér helyett igyon chardonnay-t, mert az fajsúlyosabb. Ezek szerint elérkezett az idő, amikor a gyarapodó és szélesedő borivótársadalom kedvenc szoktatóborától komolyabb tételek felé fordulhat. Drága szerb kapcsolatunknak meg az a pofa jött be, aki harmincöt éve ott van minden kóstolón, beleköt boldogba, boldogtalanba, de még egyetlen palackért sem adott pénzt.

Hibák is vannak, elvtársak, nyilván. A bort, tudjuk, nem a fajta, nem a borvidék és nem az évjárat minősíti elsősorban, hanem a termelő. A többi másod-, harmad- és negyedsorban jön. Ehhez képest előfordulnak szakértői mondatok, miszerint a 2002-es szekszárdi kadarka és a 2005-ös villányi portugieser jó. Khm. Meg például a 2003 előtti jelenetekben olyan Monarchia-címkés borokat isznak, amelyeket a 2003-as évjárattól vezettek be, ha jól emlékszem. Persze lehet, hogy ez csak kötözködés. Miközben a lényeg hátha az, hogy a kultúrborfogyasztás lendül egyet előre szépen. Mint a Sidewaystől a pinot noiré Amerikában. Legyen így, természetesen.