Nyakasék, avagy a volt töki téesz Malya Ernő csk. (2002-es évlabdarúgója) vezényletével a reduktív, hirtelen savú és igen jó árú fehérek mezőnyében igyekeztek eddig maradandót alkotni a budai hegyek mészkövén, több emlékezetes tételükre emlékszünk, míg a kevésbé emlékezetesekre kevésbé.

Én a budai hegyekért egyébként odáig vagyok, mi több, hosszú évek óta különböző budai hegyeken lakom, de a vörösborkészítés ötlete kissé meredeknek tűnt még a Törökugrató aljáról is. Persze 2006-ban bármi elképzelhető, beérett a kapanyél is, meg a satöbbi.

Akkor nyissuk ki ezt a plasztikdugós kadarkát, és egyszersmind csatlakozzunk rá gyorsan Albert gazda legutóbbi sillerezős posztjára,  mert a színe ennek is málnaszörpös, jelezvén, hogy a Nyakas arra a gyümölcsös-könnyed kadarakairányra megy rá, amire eddig Heimann, Eszterbauer és a St. Andrea Magyalosa is ment. (A háttérben meg megy az agyalás, hogy vajon milyen lehetett nagyapáink legendás kadarkája, a magyarnóták sztárja, a népi búfelejtő. Hát az szinte biztos, hogy nem valami cabernet-paródia volt. Hajlok rá, hogy Heimannék megfejtése jár közelebb az igazsághoz, nem mintha olyan nagy jelentősége volna ennek.)

Nyakashoz méltóan áradó gyümölcsökkel nyit az illat, földieper, málna, kékoportós vanília. Rozéillatok. A test természetesen a skála Kate Moss-i végén, és nem Szulák Andrea környékén, szóval karcsú, mint egy heroinista topmodell. De nem áll ez annyira rosszul neki. Mert viszik őt a bátor budai savak, amik mellé kevés, szinte jelzés értékű, de nagyon kellemesen egyensúlyozó cserzőanyag (tannin) is került. Éppen csak mélyebb, lustább, bonyolultabb egy rozénál. Klasszikus siller. És ugyan a magamfajta borbuzi sok figyelemre méltót ilyen borban tán nem talál, de isten az atyám: valamiért nagyon jó inni. Nagy jókedvemben tán még öt pontot is adnék neki.